MTV ARChívum

139781. January 25. Thursday, Andrea, Ilma

Hamar megtanultam, tisztelni a mikrofont.

Néhány hete találkoztunk először, több év után, az ÁRKÁD egyik kávézójában - a környék egyetlen olyan nyilvános helye, ahol dohányozni lehet,- rövid beszélgetésünk alatt is több cigarettát szívott el, ahogy ezt évtizedek óta teszi. Szóba kerültek a televízió kezdeti évei. Elmesélte, hogy az első Intervíziós közvetítéseknek ő volt az egyik "magyar hangja". Hogy is kezdődött tehát? Erről faggattam Menczel János (1) szerkesztő - riporter kollégámat, aki a TV Híradónál kezdett dolgozni, majd több mint húszévi híradózás után, ott bábáskodott a Teletext létrehozásánál. Erről - kérésemre -, itt a www.tvarchivum.hu tv-történet oldalon külön cikkbe, már korábban megemlékezett.

Dunavölgyi Péter: - Hogy kerültél kapcsolatba a Magyar Televízióval?

Menczel János: - Békés újságíróként éltem az életem, amikor a Magyar Televízió kísérleti adása 1957. november 18.-án egyenes élő intervíziós adását közvetítette. 1957. november 14.-én csütörtökön. A Népszabadság első oldalán közölte a hírt, hogy a Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Csehszlovák Köztársaság kormánya november 13.-án reggel gyászjelentést adott ki, amelyben közölték, hogy Antonin Zápotocky (2) köztársasági elnök 13.-án meghalt. Tehát 18.-án volt Antonin Zápotocky temetése. Ennek a történetnek még nem voltam részese, csak későbbi elbeszélésből ismerem.

- Álljunk meg a történetben, ekkor még nem volt Intervízió (3) , csak 1958-ban határozták el, hogy az Euróvízió mintájára létre kell hozni a szocialista országok televíziós szervezetét. Akkor járunk el szerintem, helyesen, ha úgy fogalmazunk, hogy ez volt az első élő külföldi átvétele a Magyar Televíziónak.

- Igen, visszagondolva, tényleg így helyes.

- A Rádió és Televízió Újság szövegét, három héttel a tárgyhét előtt, már a nyomdába kellett leadni, így a temetés közvetítése természetesen nem szerepelhetett a műsorújságban. Ezért aztán 1957. november 17.-én a magyarországi központi napilapok közölték az alábbi MTI közleményt:

"A Magyar Televízió hétfőn november 18.-án Prágán és Bratislaván keresztül helyszíni közvetítést ad Antonin Zápotoczky csehszlovák köztársasági elnök temetéséről. A közvetítés kezdetének időpontját november 18.-án a rádió híradásaiban közlik".

- A Csehszlovák Televízió riportere természetesen csehül beszélt, s ez a hang érkezett - a képpel együtt - a jelenlegi, akkor még nem létezett szabadsághegyi nagyadó melletti lakóház félemeletére, az úgynevezett Hargita-stúdióba. A képet egyenesen továbbították a ház tetején elhelyezett adóra, a cseh hangot pedig fülhallgatón kapta a tolmács. Előtte mikrofon, amit hallott, azt mondta magyarul. Jól ismerem az akkori tolmácsot - biztos, hogy pontosan és gyorsan tolmácsolt, természetesen kissé nyersfordításszerűen, mint minden szinkron-tolmács. Koncentrálást követelő, fárasztó munka ez, igazán nincs módja, vagy lehetősége még a szép magyar szórendre is ügyelni, stilizált kifejezéseket válogatni. Ne felejtsük el: ez volt az első élő külföldi átvétel Magyarországon. Ezt a nyers magyar szöveget ismét fülhallgatóba vezették, s a magyar riporter, a monitor előtt ülve, ennek alapján kommentálta a képet. Csak egy baj volt: a kétszeres áttétel - a tolmács és a riporter együttműködése - annyira elcsúsztatta a szöveget, hogy amire a riporter meghallotta, hogy a képen pl. a kormány tagjait látjuk, addigra már tovább mozdult a prágai kamera és diáklányok álltak ott, lehajtott fejjel. Ennek ellenére botrány nélkül lement az adás - a riporter elmondta mindazt, amit előre összeszedett magának az eseményhez, de alig-alig tudott konkréten a képhez kapcsolódni ágon, amelyet akkor még igen kevés készüléken nézhettek (csak 1960-ban értük el a százezer készüléket!).

- Igen bonyolult volt tehát a technikai megoldás és irtózatos odafigyelést igényelt a munka minden részvevő számára. És még akkor nem beszéltünk arról, hogyan juthatott el egyáltalán a Csehszlovák televízió adása Budapestre. Rendkívüli helytállást igényeltek az alkalmi "műsorátemelések" is. A Gerecse-hegy (4) csúcsán telepítenek egy - a bécsi és egy pozsonyi műsort vevő készüléket, ennek jele modulálja a Gerecse - Széchenyi-hegy között működő, mikrohullámú láncot. A Gerecsére akkor nem vezet gépkocsiút, megközelítése katonai terepjáróval és lovas szekérrel volt csak lehetséges. Elektromos hálózat és víz nem sem állt rendelkezésre, egy-egy műsorátemelés akkor többnapos nomád sátoréletet jelentett az oda "kitelepített" televíziós műszaki kollégáknak. Nézd, megtaláltam azokat a korabeli fényképeket, melyet műszakos kollégáink készítettek a kitelepülésről és a munkakörülményekről.

-

Fantasztikus képek! Nagyon fontos, hogy ezt a televíziós korszakot így lehet dokumentálni. A Televízió vezetői - és az adás résztvevői is - jól tudták azonban, hogy egyre több ilyen átvétel lesz, és a módszereket tökéletesíteni kell. Ami a stúdió munkát illeti, nyilvánvalóan olyan riporterre volt szükség, aki érti az adás eredeti nyelvét, tehát maga fordítja, s mindjárt stilizált mondatokká alakítja, amelyek az utólagos javítás lehetősége nélkül szállnak ki az éterbe.
Azóta sem tudom eldönteni, hogyan kellene kezdeni a következő mondatot: sajnos, vagy: szerencsére?
Szóval - sajnos vagy szerencsére - nagy választék nem volt, s így engem kértek fel a cseh és szlovák intervíziós adások magyar riporterének.

- Honnét tudtál jól, szlovák és cseh nyelven?

- Dél-Szlovákiában, Vágsellyén éltem szüleimmel, anyai nagyszüleim pedig Győrben laktak. Anyai nagyapám, veszprémi kis vegyeskereskedés tulajdonosa volt - egy lehetett a sok hasonló közül - hosszú, magyaros bajszán kívül egyetlen vonása sem maradt meg számomra. Nem is ismertem - dédapám volt, nem is élt már, amikor én eszmélni kezdtem. A kor kifejezésével élve - ne feledjük, most az első világháború előtti, két évtizeden át boldog békeidőkként emlegetett korban járunk - "jobb embernek" tartotta magát; ez a meghatározás választotta el a kispolgárt a "szegényember"-től. (Ebben az értelemben egybe kell írni a szegényembert - nem jelző és jelzett szó ez már, hanem önálló főnév, két egymással azonosult szó szimbiózisa; mert ember csak szegényt jelent itt. Aki nem szegény, az úr, vagy nagyságos, méltóságos, kegyelmes úr - és az ember névre igényt sem tart. Ez legalább megmaradt a szegény embernek.)
A "jobb ember" (mert ez még ember maradt, nem kapaszkodhatott az úr-létrára) tehát elválasztotta magát a szegény embertől. Ezek a nyomorult kis krájzlerájosok sosem vették, illetve nem akarták észrevenni, hogy ugyanolyan kiuzsorázott, testük erejét, munkájukat áruba bocsátó proletárok, mint azok a félretolt "szegényemberek". Nekik már "vagyonuk" volt - a sötét lyukba szorított üzlet nyomorúságos áruja, amely a nagykereskedő, s azon keresztül végeredményben a bank, sőt A BANK hitelétől, vagyis kényétől-kedvétől függött. A kis boltos már "felemelkedett" valahová, s azt akarta, hogy a fiából úr legyen, hogy "valaki" legyen belőle. Taníttatta.
Orvos lett a nagyapám, és soha életében nem érthette meg, hogy mennyit éhezett és nyomorgott ezért egész családja. Neki már itt kezdődött az élet: orvos, tehát úr, s mindaz, amit alsóbb fokon álló emberek tettek érte, természetes kötelesség, ahogy az isten rendelte: add meg a császárnak, ami a császáré... Orvos lett, és megpályázta Győr vármegye tiszti főorvosi állását, amit meg is kapott.
Nagyapám, nagybátyám Magyarországon gazdag embernek számított, s én mégis rendszeresen utaztam Győrbe 3 - 4 pár új cipővel - mert kezem-lábam, szerencsére, oly hamar megnőtt, hogy a felnőtt rokonoknak szállított cipőt nyugodtan mondhattam a határon a magaménak. Indulás előtt fel is vettem néhány órára, hogy vadonatúj talpa ne árulkodjon. Merthogy Bata nem egy életre szóló cipőket gyártott, de tömegáruja olyan olcsó volt, hogy a gyorsabb elhasználódással számolva is "megérte az árát". Ezt hamar megtanultam - a közgazdasági tudományok alapjaként. De tanultam társadalom-tudományokat is - hogy a felnőtt kor kifejezését használjam: empirikus módon.
Az én gyerek-szememben persze nagyanyám is pénzügyi nagyhatalom volt, hiszen tőle ugyanúgy kaphattam öt pengőt cukorkára és csokoládéra, mint nagyapámtól. Boldogan vágtam zsebre az ötöst és loholtam a Baross út sarki kis Stühmer-boltba. Honnan tudtam volna, mennyi az az 5 pengő - csak azt tudtam, hogy Győr a cukorral és csokoládéval folyó Kánaán. Sok mindent hordtunk mi Szlovákiából Győrbe - mert ott sokkal olcsóbb, mondták. Nos, a csokoládé pedig nyilván Győrben olcsóbb, mert ha Sellyén akarok ekkora zacskóval enni, mindjárt azt hallom, hogy "drága", meg hogy "kinek van annyi pénze". Azt mondogatta (később) apám, hogy ha hazakerültem Győrből, akkor ő mindig elölről kezdhette a nevelésemet...

De Győrben bármikor megkapom a szép, vastag, kerek ötpengőst - néhány perc alatt az üzletben vagyok, ahol úgy ismernek, hogy hitelre is szívesen adnak - megtöltik a jó nagy zacskót csokoládéval, bonbonnal, cukrozott gyümölccsel - hazafelé tehát sokkal tovább tart az út, hiszen minden figyelmemet a zacskó vonja magára. Egy macskanyelv - egy nápolyi, ez így nagyon finom együtt. Egy nápolyi, egy cukrozott mandula - ez nem illik össze. De talán egy nápolyi meg egy narancs-szelet? Ez jó. Új felfedezés. Az útra sem kell figyelni, a lábam magától hazavisz, automatikusan fordul be a kapun. De mi ez a kiabálás? Hiszen már fel is sepertek - amikor elmentem, egy nagyon rongyos ember hordta még a fát a pincébe, és apró kéreg-darabokkal szórta tele a kapualjat. Nyoma sincs már, kinn üresen áll a kocsi, a sovány lovacska álmosan bólogat, itt meg harsog a lépcsőház. Nagyapám kiabál, az én szép, bajuszos, mindig halk nagyapám, aki hangosabban sem nagyon szól. Rémület fog el. Nem is megállok, hanem szinte megdermedek egy álltó helyemben, odahúzódom a fal mellé, jaj, csak én ki ne kapjak ebben a nagy viharban... De mi is a baj? A kíváncsiság legyőzi a rémületet, s a tízéves gyerek - óvatosan tartva a zacskót, hogy meg ne zörrenjen a papír - halkan lopakodik közelebb a kapualj oldalából nyíló lépcsőházhoz.... mert a kiabálás nem szűnik... s nagyon hamar, talán túl hamar érti meg, miért kiabál az a két mérges ember, s ért meg egyszerre sok mindent. A jóságos nagypapa, aki mindig szívesen adott öt pengőt csokoládéra, most a kialkudottnál 50 fillérrel kevesebbet akar fizetni ennek a rongyos ruhás, szegény embernek, akinek pedig biztos nem is csokoládéra kellene, s aki meg is dolgozott érte...
Felnőtt fejjel, s ma már, senki sem értheti meg azt a rettenetes összeomlást. Azt hiszem, akkor ért véget számomra az a tiszta gyermeki korszak, amely nem is érti a rosszat, hiszen a mesékben mindig a jó győzedelmeskedik, és a gonosz manó is csak arra való, hogy a szegény asszony legkisebb fiának legyen kit legyőznie.

- Édesapád is orvos volt ugye?

- Igen, apám is orvos volt, a szegények orvosa. Gyalog járta a betegeket, ha sürgős volt, akkor kerékpáron - és nem egyszer magával vitt. Megtanultam hosszú és gyors lépéseit, megismertem az igazi szegény emberek házatáját olyankor, amikor a legnagyobb bajban voltak - hiszen hányszor hallottam: "Jaj, doktor úr, csak az egészség legyen meg, akkor minden jó!" Volt mivel összehasonlítanom, hogy mit jelent itt, amikor "minden jó". (Igaz, hogy később már autója lett - azon is jártam vele, s azon tanultam meg vezetni.)
Elindultam hát azon az úton, amelyen Salom Asch, Egon Erwin Kisch, József Attila, Jiří Wolker - írók, költők, később filozófusok és tudósok könyvei vezettek tovább. Ezeket is apám adta először a kezembe. Megvan még egy régi, ázott fedelű könyvem, Schalom Asch német kiadása: Moskau - Roman. Megjelent 1930-ban a Paul Zsolnay kiadónál, Berlin - Wien -Leipzig. Ezt a kötetet, valamikor nagyon régen, apám adta a kezembe, s én úgy olvastam, hogy meg ne lássa senki, elsősorban édesanyám ne.
Aztán egyszer rosszul dugtam el. Megtalálta, s komoly házibotrány lett belőle. Nem is engem szidott - inkább apámat, hogy minek ad politikai könyveket a kezembe.
Ami az iskolákat illeti, magyar iskolában kezdtem az elemit - ez a mai általános iskolának felel meg, négy év volt kötelező a felső 4 osztály, vagy a 4 éves polgári, vagy a 8 éves gimnázium előtt. Ennek ellenére gyorsan még az ötödik osztályt is elvégeztem az állami iskolában, szlovákul.

- Visszakanyarodva a televíziós történethez, elsősorban a nyelvismereted miatt hívtak és a külföldi átvételekben volt fontos szereped?

- Rohamosan fejlődött a televíziózás, egyre több műsor között egyre több lett az étvétel is - s elsősorban legközelebbi szomszédainktól, Csehszlovákiából. Ne felejtsük el: a "legközelebbi" itt nem egyszerűen szomszédot jelent! Egy vonal kiépítésénél a két tévé-állomás közti távolság a döntő - s nem akad főváros, amely Pozsonynál közelebb volna Budapesthez.

- A Rádió és Televízió Újságban már kinyomtatott formában szerepelt például, hogy 1957. december 22.-én 20.00 órai kezdettel " Ötéves a Német Demokratikus Köztársaság Televíziója. Nagy nemzetközi szórakoztató műsor. Közvetítés a lipcsei Messe - Hallé -ból, (átvétel Prágán és Pozsonyon keresztül.)." Ezt követően egyre több ilyen műsorátvétel jelenik meg a Magyar Televízió műsorában.

- Volt úgy, hogy hetente nem is egyszer mentem fel a "Hargitába" - mert a Televízió épülete ugyan akkor is a Szabadság téren volt, de a külföldről átvett műsorokat nem lehetett a hegyről leadni a városba, s onnan, már a magyar kommentárral együtt, visszavezetni a hegyre. Ott, a kisadó épületében volt az egykori fürdőszoba egy részéből kialakított kis helyiség. Ebben a hangszigetelt fülkében volt egy szovjet tévé-készülék - mai elegáns, hordozható monitoraink őse - egy mikrofon, egy fülhallgató, egy köhögőkulcs meg egy telefon.

- A köhögő kulcs mire szolgált?

- Ez utóbbi kettőhöz, úgy érzem, magyarázat szükséges. Ennek a "stúdiónak", - ezt ma már csak idézőjelben lehet leírni - nem volt más összeköttetése a falba vágott kisablak túlsó oldalán ülő technikusokkal, mint az integetés - ha éppen odanéztek, - vagy szabályosan meg kellett tekerni az ósdi kis telefonkészülék kurbliját. Amikor kint felvették, elmondani, hogy a riporternek éppen több vagy kevesebb hangerő kellene a fülébe, vagy urambocsá, nincs kép a monitoron, és a cseh szöveg alapján vaktában beszél, az istenért, csináljatok képet!
A köhögőkulcs neve pedig a rádióból ered. Csupán egy kis billentyű látszik belőle egy dobozon - vagy, a tévében ma már, az asztalnak a néző elől eltakart oldalán van; ha a riporternek, bemondónak adás közben köhögnie kell, lenyomja, s ezzel egy pillanatra kikapcsolja az "élő", vagyis az adóra kapcsolt mikrofonját. E két szerszámnak köszönhetem, hogy nagyon hamar megtanultam, tisztelni a mikrofont. Hosszú, ha jól emlékszem, kétórás egyenes adást vettünk át Prágából. Az ügyeletes bemondó bekonferálta, majd - a kapcsolás és a főcím alatt - lehúztam a köhögőkulcsot, hogy kimehessen anélkül, hogy a székrecsegés, lépések, ajtónyitás és - csukás zaját a közönség meghallja. Sosem tudtuk előre, mikor kell megszólalnom, gyors jelzésre nem volt módom, így hát a mikrofonom végig "élt" - vagyis adásba kapcsolták. A műsorral nem is volt baj, lement majdnem végig - észrevettem, hogy az utolsó szám következik. Be kellett hívnom a bemondót. Furcsa dolog az a kétórás feszültség, amikor az embernek tizedmásodpercek alatt kell határoznia, mit és hogyan mond el, hiszen minden szavát ezrek, tízezrek, - azóta már milliók - hallják. Olyan feszültség ez, amit valahol le kell vezetni. Bármilyen furcsának tűnne is, a levezetés legegyszerűbb formájaként a stúdióból kilépő riporter rendszerint valami nagyon mosdatlan szót, vagy félmondatot ereszt világgá. Végeredményben túl voltam az adáson, - ki kellett szólnom a bemondónak, hogy jöjjön be. Lenyomtam a köhögő-kulcsot, felvettem a telefont, és beleszóltam: - Vége következik, jöjjön be a bemondó!
Csak mellékesen láttam, a kisablakon keresztül a technikusok rémült ugrását - de szemem a képernyőn, már ismét "adásban" voltam, az élő mikrofonon közvetítettem a műsor utolsó számát, nem volt időm másra figyelni, vagy magyarázatot keresni az érthetetlen rémületre. A bemondó az ablaknál várta intésemet - befejeztem a mondatot, s a kulcsot lehúzva jeleztem, hogy bejöhet. Amire leült, valóban vége volt a műsornak. Én felengedtem a köhögőkulcsot, ő intett a technikusoknak, és csak azután szólalt meg.
Az adás után tudtam meg a rémület okát: elromlott a köhögőkulcs, hiába nyomtam le, a nézők is hallhatták, amikor kiszóltam: "Vége következik ... - ezután a hangmérnök gyorsan lerántotta a mikrofon kapcsolóját, a mondat második fele már nem került adásba. Nagy baj nem volt - istenem, kisebb műszaki hiba mindig előfordulhat. De vajon mi lett volna - ettől a gondolattól rémültek meg kollégáim is - ha akkori szokásomhoz híven nem ilyen szelíd, és adásképes szóval kezdem a mondatot? Nos, azóta nem lehet egy stúdióban annyira kikapcsolva a mikrofon, hogy én bármi csúnyát merjek mondani a közelében. Ha valahová vezet a kábele, akkor én mélységesen tisztelem, s óvakodom tőle, nehogy egyszer kevésbé szerencsésen sikerült mondatom kerüljön adásba ilyen véletlenül.

- Mikor szerepeltél először a televíziós kamera előtt?

- Még külsősként léptem először a kamera elé is. Mint mondtam, egyre több lett az intervíziós műsor - bár kezdetben csak a Csehszlovák Televízióval volt ilyen kapcsolatunk. Nemcsak átvettünk tőlük műsorokat, hanem adtunk is. És úgy éreztük, szebb az adásunk, ha a műsor elején Takács Mari vagy Tamási Eszter magyarul, én pedig szlovákul vagy csehül üdvözlöm a nézőket és konferálok. Csak utólag tudom értékelni, milyen szerencsés kezdet volt ez: olyan rövid szövegekkel álltam a kamerák elé, amit pontosan betanulhattam előre. Így sikerült átlépnem, aránylag nagyon könnyen, azt a kamera-lázat, ami mindenkit elfog, akár bevallja, akár nem. Riporter vagyok, témámra természetesen felkészülök, de sosem tudhatom pontosan előre, mit fogok mondani. De - s ez a vallomás - az első mondatot mindig gondosan előkészítettem, ha úgy tetszik: betanultam, még akkor is, ha például egyszerűen úgy kezdhettem, hogy "Jó estét, kedves nézőink." Ez az a küszöb, amit újra és újra, minden adásnál át kellett lépnem, ezalatt szétfoszlott a torkomban mindig újra és újra megdermedő gombóc - és az első mondat után ma már valóban szabadon tudtam folytatni.

- Közben, hivatásos, belsős televíziós munkatárs, szerkesztő, és vagy majd riporter lettél. Milyen, volt szerinted a jó közvetítés a külföldről élőben átvett műsorok esetébe?

- Múltak az évek, valóban hivatásos televíziós lettem, de az intervíziós műsorok magyar kommentálásához sosem lettem hűtlen, mindig is örömmel csináltam. Kettős varázsa volt ennek a munkának. Az egyik: jól közvetíteni csak úgy lehet, ha a néző úgy érzi, hogy a riporter ott van valahol a műsoron belül, s nem kívülről kapcsolódik bele. Persze ma már a konferálásból pontosan tudja mindenki, hol a riporter. Ha "kiküldött munkatársunkat" jelentik be, akkor valóban a helyszínen van, ha csak "munkatársunk", akkor ugyanúgy egy képernyő előtt ül, mint a kedves néző. Mégis állítom: ahogy évszázadokon át kialakult a színházi konvenció (a néző hajlandó elfogadni azt a fikciót, hogy a színpadon pl. erdőt lát vagy tróntermet, holott józan eszemmel pontosan tudom, hogy lécek és festett vászon kelti a környezet illúzióját), úgy kialakult - öntudatlanul - az intervíziós adások konvenciója is. A néző alapjában tudja az igazságot, de elfogadja a magyar riportert, mint az ő kiküldött fülét-szemét, aki tolmácsolja számára mindazt, amit a látvány mellett még tudnia kell. Ezt pedig csak akkor tudja megvalósítani a riporter, ha sajátmaga is elhiszi, hogy valahol a műsoron belül van, hogy ott van a helyszínen, csak éppen azt figyeli a monitoron, hogy most éppen mit lát a néző, egyébként ismeri és tolmácsolja az előadás egészét.

- Milyen felkészülés szükséges?

- A felkészülés a legfontosabb: minél jobban ismerni kell előre az adás témáját, ez előadókat vagy szereplőket, a zeneszámokat és a szerzőket, - semmi sem felesleges itt. Vallom: ahhoz, hogy 1 percet beszéljek adásban, legalább 3 percre való konkrét ismeretre van szükségem.

- És ha ezt nem tudod megvalósítani?

- Erre is volt példa - életem egyik legkellemetlenebb élménye. Ehhez azonban be kell vallanom - s ez Magyarországon valószínűleg nagyobb bűn, mint bárhol másutt a világon - hogy nem értek a sportokhoz.
Egyszer motocross-versenyt rendeztek Csehszlovákiában. Az a korszak volt még ez, amikor ritkán utazott ki egy riporter a helyszínre, tehát itthon, képernyőről kellett tolmácsolni. Sportos barátaim felkérését először visszautasítottam - nem értek a sporthoz, magyarul sem tudom a megfelelő kifejezéseket, nemhogy csehül. Más megoldás azonban nem volt, csak az adás cseh szövegének fordításával lehetett az eseménnyel párhuzamosan közvetíteni a verseny menetét. A sportriporterek szabályos "tanfolyamot" rendeztek számomra: megtanultam a motocross-verseny szabályait, általános körülményeit, megkaptam az indulók listáját, - szóval valóban mindent előkészítettek számomra, amit csak lehetett.
Megkezdődött a közvetítés. Nem állítom, hogy valódi sport-riporteri szinten álltam, de alapjában érthetően tolmácsoltam, amit a fülhallgatóban csehül hallottam. Már egészen jól belejöttem, a cseh kolléga nyomán ismertettem a pályát, az időjárást - hosszú eső áztatta fel az amúgy sem könnyű terepet. A mezőny széthúzódott. A verseny menete szerint egymást váltó kamerák rendszerint csak egy-egy versenyzőt mutattak, egyes nehéz terepszakaszokon valóban csak a kommentátor szavai alapján lehetett tudni, hogy a képen látható és jó esetben rajtszáma szerint azonosítható versenyző az élen van-e, vagy éppen lemaradt. De a cseh kollégák nyilván az egész pályát látták, kitűnően követték a verseny eseményeit.
Amíg ... Sajnos, a televízió roppant sokrétű technikájában, az intervíziós adások hosszú mikroláncában még kevésbé alszik az a bizonyos kisördög, mint - mondjuk - egy nyomdai szedőteremben; pedig, ugye, sajtóhibák is vannak a világon! Nos, nekem a legkellemetlenebb pillanatban tartogatott egy ilyen "sajtóhibát" az ördög. A verseny menetéről kellett volna beszélném, amikor egyszerre elnémult a fejhallgatómban a hang. Megráztam, kihúztam a két banándugót s újra bedugtam, maximumra csavartam a hangerő-szabályozót - semmi. Kiszóltam - a mikrofont kikapcsolva - a rendezőnek: - Nincs hang!. Válaszolt: -Tudjuk! Valahol az úton megszakadt, de kép van, beszélj tovább, amint megjön a hang, megkapod!
Ezzel újra kigyulladt a mikrofon bekapcsolását jelző piros lámpa - a rendező csak akkor szól be a stúdióba, ha kikapcsoltatta - s nekem beszélnem kellett hosszú perceken keresztül, anélkül, hogy fogalmam lett volna róla, mi történik a valóságban. Egyszerűen elmondani, amit a képen látok, nem lehet - hiszen ugyanazt látja a kedves néző is, dadogásnak hatna ugyanazt ismételni, amit lát. Itt kommentálni kell. De mit?

- Hogy sikerült megoldanod a helyzetet?

- Máig sem nagyon tudom, mi mindent mondtam az alatt a nagyon hosszú néhány perc alatt. Végül - nem lévén értelmes mondanivalóm - valami rossz pátoszba estem. Sportos barátaim hónapokon keresztül ugrattak, mert a sárban kínlódó motoros láttán, nem kevésbé kínlódva, állítólag rettenetes pátosszal így kiáltottam fel: - A gépek és emberek kitartásának versenye ez! Szerencsére ennél nagyobb butaságra már nem jutott időm, mert végre, végtelen hosszúnak tűnő percek után, ismét meghallottam cseh kollégám hangját, s a közvetítés végén nemcsak a győzteseket tudtam elmondani, hanem a verseny értékelését is. Soha többé nem vállaltam olyan közvetítést, amihez ennyire ne értsek.

- A felkészülés része volt, hogy megkaptátok a műsor eredeti forgatókönyvét?

- Rendszerint már adás előtt kezemben volt a műsor forgatókönyve. Bármennyire lehetséges elütés a telex hosszú papírján, mégis tájékoztat, hogy mire kell felkészülnöm. Ha mondjuk egy kevésbé ismert cseh zeneszerző műve szerepel a műsoron, van időm utánanézni: mikor élt, milyen zenét szerzett, sót esetleges magyar vonatkozásait is kikereshetem. Az utolsó kontroll: adás előtt közvetlen telefon - ilyenkor a műszaknak állandó kapcsolata van az adás helyszínével, illetve az illető tévé-állomás központjával - ezen a telefonon szoktam érdeklődni, nincs-e műsorváltozás. De "biztosra menni" élő adásban sosem lehet. Egyszer esztrád-műsort közvetítettünk, s a helyszínen - a bevezető üdvözlés után - nem konferált senki; nyilván kiadták a részletes műsort a tévé-újságban. Az én kezemben is ott volt az előre megkapott műsor, tehát a taps alatt bekonferáltam a következő számot. Egy ideig semmi baj sem történt. A harmadik szám utáni tapsban elmondtam, hogy most a nem - tudom - milyen trió következik, felolvastam műsorukat, s mint aki jól végezte dolgát, hátratámaszkodtam, intettem, hogy kikapcsolhatják a mikrofonomat - hiszen a zene alatt úgysem beszélek. Tehát bekonferáltam a triót; ezután a képernyőn szétnyílt a függöny, és ott ült öt zenész. Teljes döbbenet - műsorváltozás. Szerencsére ismertem az előadott művet, a műsor szerint azonosítani tudtam - a második részben kellett volna fellépniük. A következő taps alatt tehát elnézést kértem, helyesbítettem konferálásomat - és egy szót sem szóltam tovább, amíg szét nem nyílt a függöny, és meg nem láttam a következő szám előadóit. Legjobb meggyőződésemmel ellentétben inkább vállaltam, hogy rábeszélek még a zene kezdő akkordjaira, minthogy még egyszer rosszat konferáljak. Később is mindig megkaptam előre a műsort, gyakran teljes forgatókönyvet - de amíg nem hallottam a bemondó szövegét, vagy nem hallottam, mi következik, addig nem szólaltam meg. Ha mégis ki kellett tölteni valami kellemetlen szünetet, inkább beszéltem a helyszínről, a műfajról, a szereplőkről, a Csehszlovák Televízió adásairól - de előre én többé nem konferáltam!

- Aztán egyre jobb technikai és információs feltételek lettek a külföldi átvételeknél is.

- Bizony így van, egyre könnyebb lett ez a munka is, de ugyanakkor egyre kevésbé szórakoztatott. A televízió fejlődésével ugyanis
egyre nehezebbé vált egyeztetni egy-egy átvételt saját műsorainkkal, tehát pl. a zenei műsorokat, ahol nem döntő fontosságú az egyidejű adás, inkább felvettük, és később került adásba, felvételről. Ilyenkor már a valódi műsor ismeretében készülhet fel a riporter - az átvételnél jegyzeteltem, nem egyszer külön felvettem magamnak magnóra a műsort, így otthon, íróasztal mellett hallgathattam meg újra. Ilyen esetekben meg is írtam a szöveget. Nem egyszer érdemes a sima fordítás helyett valami egészen mást elmondani. Egy-egy magyar vonatkozást nyilván nem mond el a csehszlovák, vagy az NDK Televízió műsorvezetője - én úgy éreztem, tartozom ezzel is a közönségnek. Néha pedig olyan részleteket mondanak el, amik a műsor hazai közönsége számára érdekesek lehetnek, de nálunk szinte nem is érthetők. Furcsa módon gond van néha még a nemzetközi kifejezésekkel is. A "pop" névvel pl. nyugaton a "popular", népszerű dalokat jelölik; mi azonban a beat-zene értelmében vettük át, egyszerűen azért, mert a szó ideérkezésekor a beat volt a nyugati divat, vagyis az volt éppen a népszerű. (Bizonyíték pl. egy cím és cikk-kezdet a Magyar Ifjúság 1973. május 18-i számából: " Pop - fesztivál magyar módra. Május elsején másodszor rendeztek beat-koncertet... A pozsonyi Líra döntőjének, amelyeket a legpontosabb értelmezéssel sláger-fesztiválnak fordítanék, a főcímében "Pop-song festival" szerepel. Északi szomszédaink ugyanis a "popular" szó eredeti értelmét használják, vagyis a pop = sláger. Hasonló a hajdan havonta jelentkező pozsonyi Hit-parádé, amelynek főcímét az első évben nem látták nézőink. Ezt a nézők szavazatai alapján elbírált folytatólagos dal-műsort Slágerparádénak kereszteltük el, mert a "hit" értelmezése sem egységes - viszont a sláger, az sláger, így a kiadott műsorból is jobban tájékozódhattak a nézők, hogy mit várhatnak. Akadt az ilyen előre felvett műsorban, ahol tehát volt idő felkészülni, más probléma is. Egy prágai komolyzenei hangversenyen elhangzott egyszer Jiri Antonin Benda egyik szerzeménye. Hosszú 10 percen át beszélt a műsorvezető a Benda - családról és a szerzőről; azt hiszem, ennyi bevezetőt a mi közönségünk nem bírna el, így hát megrövidítettük. A magyar szövegben tehát tömörítve kellett elmondani a legfontosabbakat erről a 18. századbeli cseh zenész-családról. A műsorvezető 6 testvérről beszélt - kézikönyvtáramban viszont csak 5 zenész-testvérről volt szó. Mi az igazság? (Nem szívesen mondok rossz adatot, akkor sem, ha alapjában a külföldi műsorvezető szövegét fordítom.) Elmentem hát a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Könyvtárába - a szakemberek majd válaszolnak. Azonnal elővették a legtekintélyesebb nemzetközi zenei lexikont - s ott 11 Benda - testvér szerepelt. Ez valódi detektív-lázba hozta a vérbeli könyvtárosokat; végtelen sorban szedték le a cseh, német, angol, francia, s még nem tudom, milyen szakkönyveket, s döbbenten állapították meg, hogy felváltva szerepel 5, 6 vagy 11 gyerek. Órák múlva, alapjában dolgunk végezetlenül hagytuk abba a kutatást. Néhány nap múlva levelet kaptam, amely howardi ponyva-paródia szinten közölte a szenzációt, ilyen címekkel: "A Benda - család titka! Hová lettek a gyerekek! Öt, hat, vagy tizenegy gyerek? Megkerültek a kis Bendák!" A jókedvű komoly szakemberek felkutattak egy monográfiát, amely végül tisztázta a titokzatos családfát: 11 testvér közül 5 fiú lett zenész és zeneszerző, 5 fiú lett hegedűs, 1 leány pedig énekesnő. A magyar szövegben egyetlen mondat foglalta össze a most már pontos adatokat.

- Volt olyan eseted is, amikor a helyszínen lehettél, és úgy tudom, különleges kalandokat éltél át....

- A riporter természetesen, valahol tudata mélyén, dühöng a monitor előtt, mert mennyivel egyszerűbb lenne a helyszínről tudósítani, ahol előre beszélhetett volna mindenkivel, valóban tudná, mikor mi történik, ki következik, meg ezernyi apróságot, amivel talán még fűszerezhetné is riportját.
Néha mégis ez a jobb.
A következő történetem sok, sok évvel ezelőtt esett meg, amikor még a szomszédos országok televíziói is, velünk együtt, csupán az első gyermekcipőt taposták - és hány párat kellett még széttaposni, amíg valamiféle felnőtt-korba értünk! A történet tehát nem tipikus - viszont igaz; bármennyire úgy tűnik is, hogy egy rutinos vígjáték-szerző dobálta egymásra a lehetetlen helyzeteket. A Csehszlovák Televízió közölte, hogy a már akkor is híres MFF, a Karlovy Varyban megrendezett Nemzetközi Filmfesztivál alkalmából nagy sztárparádét rendez, és felajánlotta a közvetítést. Tudtuk, hogy ezeken a fesztiválokon valóban világ-sztárok jelennek meg - még ha csak a közönség első soraiban ülnek, akkor is érdemes közvetíteni, és biztos, hogy a műsor - ilyen közönség előtt! - kitűnő lesz. A Magyar Televízió vezetői döntöttek: egyenes adásban átvesszük a műsort, és én utazom ki riporternek.
Ketten érkeztünk Prágába: az NDK televíziója egy nagyon csinos, vöröshajú riporternőt küldött - s erre a csinosságra alapos szüksége volt, ellensúlyozni azt, hogy csehül egy szót sem tudott. Szinte természetesen alakult úgy, hogy a házigazdákkal mindent én tárgyaltam meg, és a kolleginának csupán a lényeget tolmácsoltam.
Legelőször kezünkbe nyomták az adás forgatókönyvét, ami jó néhány meglepetéssel szolgált. Az első: az egész "sztárparádét" nem Karlovy Varyban rendezik, hanem egy közeli bányász-városka kultúrházában. A szereplők listájából hamarosan kiderült az is, hogy parádés még lehet az előadás, de sztároknak nyoma sincs benne. Röviden: egy szabványos esztrád-műsor forgatókönyvét olvastuk. (Csak utólag tudtuk meg: az előadás estéjén a szovjet filmdelegáció rendezett fogadást. A filmfesztivál minden olyan vendége, aki csak valamit is számít, ott lesz még akkor is, ha egyébként hajlandó lenne néhány tucat kilométert autózni, hogy megnézze ezt az előadást.) Kissé feltűnőnek tartottuk azt is, hogy bár a műsort csak az NDK és Magyarország veszi át, de a műsorvezető - a keretjátékba beépített magnó segítségével - vagy nyolc nyelven üdvözli a közönséget. Először természetesen csehül, aztán angol, francia, orosz, olasz, német és bolgár nyelven. Magyarul nem. Azonnal felajánlottam, hogy segítek elkészíteni szalagon a magyar üdvözlő szöveget, de az illetékes osztályvezető megmagyarázta, hogy sajnos az előadás tökéletesen kész, utólag belenyúlni már nem szabad, mert ha egy ponton megbontjuk, akkor a pontosan bemért részek elcsúsznak és minden felborul. (Csak zárójelben: ez a kedvesnek nem nevezhető káder aztán hamarosan eltűnt valahol, és a politikai földcsuszamlás néhány évvel később végleg elsöpörte.) Nagyon udvarias hangú vitánk közben behoztak valamit aláírni az osztályvezető úrnak - pardon, elvtársnak - , aki egy pillanatra elnézést kért. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, azt válaszoltam: kitűnő, addig lebonyolítanék egy telefont. Ott, az ő asztaláról hívtam fel egy régi barátomat. Szokásomtól eltérőn először visszakérdeztem a jelentkező központot, hogy valóban a párt Központi Bizottságával beszélek-e, és csak ezután kértem Barátom elvtársat. Az osztályvezető úr ekkor már fülelt. Nem volt mit: csupán közöltem, hogy Prágában vagyok riporton, és elfogadtam egy vacsora-meghívást.
Nem volt haszontalan telefon - Osztályvezető úr azzal folytatta beszélgetésünket, hogy nagyon örül, ha segítek megírni a műsorvezető számára a magyar üdvözlő szöveget. Általában a telefon után már sokkal könnyebben tárgyaltunk: másnap, természetesen a német kolleginával együtt, lemegyünk Karlovy Varyba, már a délelőtti főpróbára.
Mi lementünk, az Osztályvezető úr felszívódott, többé nem is láttuk. Egy segéd-asszisztens közölte velünk, hogy egy óra múlva lesz a főpróba, jól nézzük, mert a külföldi mikro-vonalakat nem tudták Karlovy Varyba sem átvinni, úgy hogy a prágai stúdióból, monitorról kell kommentálnunk az adást. Klassz. No, de mégis más, ha láttuk a főpróbát, érdemes volt eljönni. Mindenesetre van egy óránk - főzni kellene egy kávét.
Itt kell elmondanom, hogy régen egyezséget kötöttünk csehszlovák barátaimmal: Magyarországon minden szép és jó, kivéve a sört; Csehszlovákiában minden szép és jó, kivéve a feketét. Én tehát oda (de máshová külföldre is) kizárólag úgy utaztam, hogy vittem magammal a kicsi, aktatáskába is elférő villany-kávéfőzőmet. Ezúttal is velem volt - hol egy stekker? Az énekesnők között volt egy szlovákiai magyar lány is, aki "pesti kávé" -ról hallva azonnal megragadott és bevitt a női öltözőbe. Lefőztem a kávét, ketten megittuk, de addigra ott tolongott a teljes műsor, közel egy tucat énekesnő - mindenki pesti kávét akart inni. Némi akasztófa-humorral azt is mondhatnám, hogy "szerencsére" a főpróba mindig újabb és újabb órákkal csúszott tovább, tehát nyugodtan főzhettem egész ebédig. A műsorvezető nő is ott volt kávé-partimon, s már régen megegyeztünk a magyar üdvözlő szövegben - annál könnyebben, mert nem kellett valamiféle fonetikus szöveget leírnom számára, pozsonyi lévén úgy beszélt magyarul, mint én; örült, hogy még egy nyelven konferálhat élőben. Szerencsére nem vagyok annyira hiú, hogy a kávé helyett magamnak tulajdonítsam - de embernek még egyszerre ennyi énekesnőnél ekkora sikere nem volt.
Megebédeltünk, majd közölték a következő főpróba-terminust, Ekkor még relatíve nyugodtan főzögettem tovább a kávékat, igazán kellemes, csivitelő női körben (és öltözőben). A következő terminusnál azonban már megkerestem a sofőrt, aki lehozott minket: hánykor kell legkésőbb indulnunk, hogy adás kezdete előtt legalább fél órával biztonságosan a prágai stúdióban lehessünk?
Nem folytatom - a műsor annyira volt "kész", hogy indulnunk kellett, mielőtt a próba megkezdődött volna. Tehát olyan felkészületlenül fogunk a monitornál ülni, ahogy kényelmesen leülhettünk volna Pesten, illetve Berlinben is.
Gépkocsivezetőnk az egyetlen cseh tévés, akire ezzel az úttal kapcsolatban szeretettel gondolok: nem is fél, hanem egy órával adás előtt lefékezett a Skaut - stúdiónál. (Akkor még nem állt a gyönyörű, modern Csóka-hegyi TV-központ, a város különböző pontjain voltak a prágai televízió irodái, szerkesztőségei, stúdiói.) Sofőrünk még be is jött velünk - minden vallási elfogultság nélkül: hála istennek! Mert a portán lévő őr közölte, hogy valami tévedés van, már az egész műszak hazament, onnan aznap semmiféle adás nem lesz. Úgy megdöbbentem, hogy csak "spétreflex" -szel tolmácsoltam a kis vörös kolleginának, majd kértem e portásnőt, tudja meg telefonon, honnan lesz mégis az adásunk. Dagadt, kellemetlen, egyenruhás rendésznő volt a kapus - ő nem tud semmit, és a szolgálati telefont ilyesmire nem használja. Ez volt az a pillanat, amikor egyszerre robbant ki belőlem mindaz az idegesség, amit második napja nyeltem, és úgy elkezdtem üvölteni, hogy a német leányzó rémülten összerándult. Sofőrünk is beszállt - szó nélkül elvette a kis ablakon keresztül a telefonkagylót, hívta a TV központi ügyeletét, egy mondatban referált, és átadta a kagylót. Én természetesen nem tudtam egyetlen másodperc alatt lecsillapodni - körülbelül olyan hangon beszélhettem, mint egy régi gróf úr a lovászával; azonnal állapítsa meg, honnan megy az adásunk, azonnal hívják fel nekünk Budapestet és Berlint, hogy közölhessük saját tévénkkel: nem lesz adás. A hápogó ügyeletes mindent megígért, kérte, hogy üljünk be a kocsiba, s menjünk hozzá a TV-központba, addigra mindent tisztáz. Rekord-sebességgel száguldott barátunkká lett sofőrünk a szűk, kanyargós és forgalmas prágai utcákon. A központban már vártak - és közölték, hogy tévedés, a monitor-állásunk, vagyis adásunk helye ott van, ahonnan jöttünk. Vissza, fél Prágán keresztül. Öt perccel adás előtt lihegve rogytunk le a mikrofon előtt álló székbe.
Hazaérkezésem után többen kritizáltak: hiszen én nem szoktam ideges lenni; miért beszéltem olyan torokba szorult hangon, az adás elején?

- A TV Híradó munkájába is bekapcsolódtál még a hatvanas évek elején, milyen munkát jelentett ez számodra?

- Két újdonságot hozta nekem az 1962. év: megindult a szerdai adás (hétfőn és csütörtökön még ekkor sem sugárzott műsort a Magyar Televízió), és az új adásnapon a rendes TV Híradó helyett Világhíradót indítottunk. Felváltva szerkesztette a két külpolitikus: Pánics Brankó barátom, aki az év második hónapjában vette fel az élete végéig használt Pálfi Viktor nevet, meg én.

- Mi minden volt ebben?

- Elképzeléseinket címekben dolgoztuk ki, amelyeket ez események szerint rendszertelen, de állandó rovatokká tettünk. Talán képet adnak a tervezett - és azt hiszem, meg is valósított tartalomról. Íme, néhány közülük:
Emberek, akikről beszélnek
Külpolitikai kislexikon (egy-egy, a hírekben feltűnt, aránylag ismeretlen ország vagy országrész bemutatása)
Barátaink életéből (szocialista országok hírei, tematikus blokkban)
Naptár (évfordulókra)
Bemutatjuk (ebbe minden belefért, egy politikus portréjától például valamilyen kiállításig)
Távoli tájak, távoli emberek
Műszaki világhíradó
Aztán a könnyedebb tartalom keretei:
Tarka kockák
Állati dolgok
Kiállításról kiállításra
16 éven aluliaknak
És egy komolytalanul is nagyon komoly rovat, amelynek anyagát a világsajtó karikatúráiból szedtük össze egy- egy aktuális témához:
Így látja a karikaturista.
A legjobb összeállítások természetesen egyedi címeket kaptak. Íme, néhány ezekből is:
Masíroznak a szamurájok (a japán militarizmusról)
Fekélyek a világ testén (támaszpontok, hadgyakorlatok)
Kennedy vagy John Birch (az amerikai demokrácia és fasizmus alternatívája)
És a legjobb cím, amit külsősként Réti Ervin barátunk szült Jomo Kenyatta látogatásáról:
A Lángoló Lándzsa Londonban

A címek széles skálát tesznek lehetővé - és valóban, bár messze egymástól, de az első saját szerkesztésű Világhíradómban két teljesen különböző összeállításom volt: megemlékeztem az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulójáról, és - sok más anyag után - Babák és bábok címen mutattam be kevés szöveggel, zenével, különböző népek figuráit.
A Világhíradó a következő év októberét már nem élte meg - kimúlt, mert megerősödtünk: tudtunk saját híradót készíteni, de ez nem volt "csendes kimúlás" - még hosszú ideig jöttek a nézők levelei, lapjai, amelyek követelték a Világhíradót. Gyorsan még egy tükör - mi mindent készített egy ember egy adásban. Szeptember 12-én több összeállításom, blokkom volt a következő címeken:
Kubát imperialista támadás fenyegeti
Beszélő képek
Csak nőknek
A művészet kedvelőinek
Esti zene

Mindezt magam csináltam, csak e napi legfrissebb híreket készítette Pálfi Viktor és az akkor nemrég hozzánk került Balogh Jutka.
És ez már átvezet a másik nagy újsághoz, amit ez az év az én számomra hozott: montázs-szerkesztő lettem, volt külpolitikusi helyemre jött át egy laptól Balogh Jutka. A montázs-szerkesztő majdnem ugyanaz, mint a későbbi TV Híradók végén feltüntetett felelős szerkesztő - de akkor még nem írtuk ki, viszont a kész Híradót valaki még "átvette", vagyis megnézte adás előtt és jóváhagyta, vagy javíttatott rajta valamit. Ez kezdetben főszerkesztőnk volt, Matúz Józsefné, avagy köznapi nevén Rózsika, aki az akkor szervezetileg még csak rovatként működő Híradó vezetője volt, vagy osztályvezetőnk, Kós Béla. Június 13-án pedig először állt a tükör alján montázs-szerkesztőként az én nevem. Aztán ez az átvétel is egyre inkább saját kezeinkbe ment át: a 204. számú Világhíradót Pálfi szerkesztette és én vettem át, a 207. számú vasárnapi híradón viccesen hat a szabályos rovatok kitöltése: "Montázs: Menczel, Átvette: Menczel".

- Közben riporterkedtél is?

- Riporterként sem henyéltem - de miután csak kirándulgattam erre a területre, nem kellett a mindennapok szabvány-riportjait is megcsinálnom, kiválaszthattam egy-egy témát, ami tetszett. A TV-bál éjszakáján forgattunk egy riportot Szurok Jancsi operatőrrel "Szombat estétől vasárnap reggelig" címen. A TV-bálon, egy képernyő rámájában, kedves jóbarátom, az azóta tragikusan elhunyt Lénárt Jutka konferálta a műsort, majd elmentünk az Anyegin próbájára, szórakozóhelyekre, beszélgettünk az Erkel Színház előtt a közönségre váró buszok vezetőivel, meglátogattuk a Kéhli vendéglőt, az éjszakai sínjavítókat, majd ez első hajnali villamosokat, szemeteseket, az új nap első lélegzetvételét vettük filmszalagra. Az időjárás-jelentést ezúttal a Meteorológiai Intézetben, az akkori telexek és adó-vevők zajában, a meteorológiai világtérkép mellett vettük fel, akkor még nem voltak meteorológiai műhold-térképek, vagy 40 telex-gépen érkeztek a jelentések a világ minden részéből - csupa szám, amit csak a meteorológusok értettek - elmondták, hogy a (mit tudom én) nyolcadik sor a felhők vastagságát, a kilencedik haladási irányukat, mások szelet, esőt, hőmérsékletet, szóval mindent jeleznek.)
Hasonló tarka riportot készítettünk eztán az első esős őszi napon Baranyi Pistával "Búcsúzik a nyár" címen: a szürke Dunával, plakátokkal, évadnyitó színházakkal kezdtük, megnéztük, mit készítenek a kirakatrendezők, végigpásztáztunk a ritkuló faleveleken, s így fejeztük be: "A nyári záporokat felváltotta a tartós őszi eső, hogy lemossa 1962-ről a nyarat."
Júniusban ment adásba az első olyan film, amit magam forgattam: Prágában jártam, és igazán csak azért vittem magammal egy kis Bolex-kamerát, mert szerettem forgatni: "Prágai apróságok" címen számoltam be olyan, nálunk ekkor még ismeretlen újdonságokról, mint pl. a tömb-házmesteri rendszer.

- Úgy tudom két, fiad van, meg még egy, akit sok televíziónéző ismert annak idején. Gondolom, tudod kire gondolok?

- Valószínűleg Tele Vilire, az egyetlen olyan gyermekemre, akit női közreműködés nélkül magam szültem. Névadó apja a Televízió, amely előbb csak érdekelt, aztán magáévá tett, s azt hiszem, csak ezután szerettem bele. Tehát, 1961. február 4-én megszületett kedvencem, Tele Vili. Volt egy mozgó címünk: kedves bábfigura slattyogott nagy cipőivel körbe a forgó földgömb tetején. A felirat így szólt: "Kamerával a föld körül". Hát ez a kis figura "ihletett" Tele Vili megalkotására, mert a figura alakja csak itt jelent meg - egyébként csak szövegben szerepelt, de a figura bohókás jellege módot adott szinte szabad asszociációs filmek, kép- és szójátékok halmozására. Sokáig élt a képernyőn, és minden folytatása így kezdődött: "Tréfás barátunk, Tele Vili ma..." Első jelentkezése alkalmával női dolgokat vett célba. Furcsa divatbemutatók, cipő-kreációk, de sosem egészen komolyra fogott szöveggel. Például: "...ilyen puha és kecses női cipőket gyártanak. Ebben nyugodtan félreléphetnek..." Majd sok más női dolog után az akkor még újdonságnak számító női foci jött, s a szöveg így fejeződött be: "Tele Vili úgy érzi, ezzel a góllal abbahagyhatja a női dolgok hánytorgatását." Aztán - ez akkor szenzáció volt - valamikor később római motorkerékpározó, majd futballozó apácákat mutattam be.

- Ha jól tudom bábfilmet is készítettél?

- Igen, ez egy "szubjektív szenzáció": elkészült és karácsony estéjén sugározták az első bábfilmemet, amelynek szereplői játékok voltak. Megelevenedtek kis mesénkben, amely "A játékok karácsonya" címet viselte. Ennek az volt a története, hogy az Úttörő Áruház be akarta mutatni játékait, de olyan későn jelentkeztek, hogy a Kereskedelmi iroda, amely a reklám-filmeket készítette, nem vállalta időre. Valahogy eljutottak hozzánk - nem is emlékszem, melyikünkhöz. Bábfilmben jártas rendező-barátommal és egy általunk betanított fiatal operatőrrel vállaltuk, hogy egyetlen éjszaka alatt leforgatjuk a filmet. Késő délután bementünk az Úttörő Áruházba, élőben forgattuk bentről, amint kintről lehúzzák a rolót. S ekkor kezdődött a munka: a játékok (elsősorban babák) a polcokon megelevenedtek, lejöttek, és már nem emlékszem, miért, de összegyűltek. Aztán felsorakoztak a pult szélén és lenéztek: az üzlet padlóján pedig végigsétáltak azok a játékok (még egy pár síléc is), amelyeket az üzlet egy pályázatban ajánlott fel a nyerteseknek.
Ez így roppant egyszerűen hangzik: de a játékok minden mozdulatát úgy lehetett csak felvenni, hogy a statívon álló, tehát fix kamera egy kockát (néha csaltunk: kettőt) exponál, utána a rendező belép a képbe, és egy leheletnyivel arrébb mozdítja a báb vagy játék karját, fejét, esetleg lábát - kimegy a képből, újra 1-2 kockát lehet exponálni. Egyetlen másodpercnyi mozgáshoz 25 képkocka kell! Egész éjszaka dolgoztunk - felváltva: ketten mozgattuk a tárgyakat, a harmadik volt az operatőr - mindhárman tudtunk mindent csinálni. Reggelre készen volt a talán 2-3 perces (3 x 60 x 25 = 4500 mozdulat felvételét igénylő!) bábfilm. Azt hiszem, ezzel rekordot javítottunk, bekerülhettünk volna a Guiness-be!

- 1964. októberében történelmi események tanúja lehettél, ott voltál Varsóban a TV híradó tudósító-riportereként, amikor Gomulkát (5) és Kádárt kihívták a tárgyalásról, mert telefon keresték őket Moszkvából.

Mindketten ekkor és ott tudták meg, hogy Hruscsovot (6) leváltották. Mire emlékszel, hogy történt mindez?

- Valóban ott voltam, voltunk, sok országot bejártam, de sehol nem éreztem magamat annyira otthon, olyan segítő, baráti légkörben, mint Varsóban. De kezdjük az elején. Azt aránylag hamar elérte a TV Híradó, hogy magas szintű delegációinkat egy operatőr is kísérje - csak "Illetékes Elvtársak" nehezen értették meg, hogy a film kollektív műfaj, és igaz, hogy a Népszabadság csak egy munkatársat küld, de a televíziónál mást csinál az operatőr és megint mást a szerkesztő-riporter. 1964 októberében Kádár János készült Varsóba, és először sikerült elérnünk, hogy a delegáció kíséretében csak az operatőr megy ugyan, de egy szerkesztő-riporter előre utazik és végig dolgozik a látogatásról szóló tudósításokon. A megbízatást Schóber Róbert (7) barátommal kaptuk - én tehát útnak indultam, annyira az utolsó pillanatban elintézve mindent, hogy repülőjegyet már nem kaptunk... Üsse kő - nem nagy öröm, de megyek vonattal. Természetesen értesítettük a lengyel televíziót, hogy biztosítsanak szállást, és segítsenek. Válaszuk értelmében békésen vártam a varsói pályaudvaron, míg az utasok elmennek, hogy megtaláljon az, aki vár. Elő is került egy bűbájos, szőke kislány, nagyon barátságosan, de elég rossz németséggel érdeklődött, hogy én vagyok-e "Herr Menczel". Lengyelül válaszoltam - és ettől felragyogott a kislány szeme, olyan sebességgel kezdett gagyogni, hogy rá kellett szólnom: az én mérsékelt lengyel tudásomhoz valamivel lassabban kell beszélnie. Végül megértettük egymást - minden rendben, ő a tévé külügyi osztályának munkatársa, mindenben segíteni fog, itt a kocsi is, mehetünk - csakhogy... Ezután hosszasan felsorolta, hogy egyidőben hány nemzetközi és hazai konferencia, szimpózium, tanácskozás és közgyűlés van Varsóban - szállodai szobát tehát, miután nagyon későn jeleztük igényünket, nem tudtak már szerezni. De - fejezte be - ha megfelel, úgy tervezte, hogy nála aludnék. Kedves, öreg mama fogadott, és az első éjszakát tisztességesen végig is aludtam. A második éjszaka után azonban már egyáltalán nem tudtam örülni, hogy mégis lesz szállodai szobám. Ez azonban végül mit sem változtatott a kellemetességeken - még az sem, hogy lengyel híradós kollégáim városnéző autósétánk során nemcsak az igazi látnivalókat mutatták meg, hanem azokat a lokálokat is, ahová "jobb, ha nem megyek, mert tele vannak rossz lányokkal." Persze végül azokat is megnéztem - de a szőke kis tündérrel kettesben.
Két nap előnyöm volt a delegáció előtt, de ezalatt volt munkám elég. Meg kellett szervezni, hogy naponta intervíziós vonalon át tudjuk játszani az eseményekről készült felvételeket Budapestre. A komplikációt nem csak az okozta, hogy a közöttünk lévő Csehszlovákiától - amely nem érdekelt harmadik ország volt ebben az esetben - meg kellett szerezni az adás idejére a közvetítő láncot. A legnagyobb problémát az okozta, hogy ugyanakkor rengeteg más irányú közvetítés szelte át Európát: a szovjetek fellőtték Komarovval, Jegorovval és Feoktyiszovval a fedélzeten az első háromszemélyes űrhajót, s ugyanakkor voltak még olimpiai adások is.

- Mondjuk el olvasóinknak, hogy ebben az időben még nem voltak műholdas televíziós vonalak, így földi láncon továbbították a kép és hangjeleket. Jelen esetben Varsótól Budapestig, úgy, hogy kb. 200-250 km - enként egy - egy televíziós relé - adó mindig bele kellett, hogy "erősítsen jelbe", hogy az célba érhessen. Így a televíziós jeltovábbítás attól is függött, hogy az adott vonalon nincs-e más, már korábban lefoglalt jeltovábbítás.

- Bizony ez így volt, nehezen, de minden összejött - csak napi adásunk időpontja volt, a többi említett adás miatt, túl korai: 16 órakor az előhívott, megvágott és megszövegezett filmet kellett továbbítanom - vagyis legfeljebb a délelőtti eseményeket közölhettük, a délutáni felvételek másnapra maradtak. A delegáció érkezését és fogadtatását egyenesben adta a lengyel TV, külön riporter - állásomból egyenesben adtam én is - Gomulka beszédét annyira időben megkaptam, hogy már a fordítás volt a kezemben, jól tudtam tolmácsolni, vagy inkább összefoglalni. Budapesten felvették, s bőven volt még idejük megfelelő hosszra rövidíteni. Aztán ment minden a program szerint: látogatás a KB székházában, magyar kiállítás meg-nyitása, krakkói látogatás. Csütörtökön, október 15-án délelőtt Nowa Hutába látogatott a delegáció, s én nem tudtam velük menni: előző nap Krakkóról csak előzetes forgatást tudtunk küldeni, mert a látogatás felvételei nem érkeztek időben Varsóba, így másnap délelőtt ezen dolgoztam a vágószobában, s vártam a délelőtti képeket - de csak nem jöttek. Én még az idegeskedésig sem jutottam el, amikor feltűnt lengyel kollégáim furcsa izgatottsága. Nem értettem - erre egyikük, szigorú titoktartást kérve, bevitt a telex-szobába, ahová a világ minden nagy hírügynökségének jelentései beérkeztek. Ha jól emlékszem, az AP jelentette, hogy az űrhajósok fogadására feldíszített moszkvai Vörös téren délelőtt leszedték a már kirakott hatalmas Hruscsov-képet. "Valami van", mondta mindenki, de ennél többet nem tudtunk.

- Ha jól értem, a lengyel kollégákkal együtt azt láttátok, hogy valami nagy dolog, történhetett Moszkvában, de hír semmi nem érkezett erről hozzátok? Az AP jelentését sem lehetett felhasználnod, mert az akkori szocialista országok közötti gyakorlat szerint csak azt hírt lehetett közölni, amit az adott szocialista ország hírügynöksége megerősített, kiadott. Ha ez nem történt meg a hírt nem lehetett közölni.

- Így van, így történt. Schóber Robi viszont - aki tudta, hogy legkésőbb mikor kell laboratóriumba adnunk az anyagot a napi adás biztosítására - csak nem jött. Kértem egy kocsit, és a delegáció után mentem. Ott kiderült, hogy a program leállt, mert a két első titkárt elhívták. Olyan hírek jártak, hogy Moszkva kereste őket sürgősen telefonon. Elvettem az anyagot, robogtam vissza megcsinálni - csak este tudtam meg, mi történt. Gomulka és Kádár valóban Moszkvával beszéltek, ahonnan tájékoztatták őket Hruscsov leváltásáról.

- A telefon után számotokra semmi nem tűnt fel a két pártvezető viselkedésében, ugyan olyan rezzenéstelen arccal folytatódott a program? Semmi idegesség?

- Valamit azért észrevettünk. Utólag - a hír megismerése után - jöttem csak rá: máig sem tudom, hogy a délutáni programon, Auschwitz meglátogatása során miért vágott Kádár olyan komoly képet: a megsemmisítő tábor látványa, vagy a leváltás hír okozta komorságát?

- Este honnét tudtad meg a valós hírt?

- A delegáció esti stáb-értekezletén mondta el Kádár mindnyájunknak.

- A kora délután átküldött tudósításban erről nem, tehettél említést, ugye.

- Már csak azért sem, mert akkor még nem tudtam.

- Moldova György Kádár János könyvében így írt, a varsói eseményekről,: "1964 októberében Kádár épp Gomulkánál, a lengyel párt első titkáránál járt Varsóban, mikor Brezsnyev felhívta. Közölte vele, hogy a Központi Bizottság leváltotta Hruscsovot, és ő lett az új első titkár. Kádár annyira megdöbbent, hogy még gratulálni is elfelejtett, csak megköszönte az értesítést. "

- Itthon, este, az MTI jelentése alapján, a Híradó is közölte a leváltás hírét. A magyarországi pártvezetés idegesen próbálta uralni a helyzetet, mint azt a kutatók már sok helyen publikálták, és ez tükröződik Geraszimov nagykövet naplója is.

. Ebből látszik, hogy Kádár János hazaérkezése után azonnal találkozott a szovjet nagykövettel. (Szigorúan titkos) 1964. október 26.-án készült, Feljegyzés az MSZMP KB első titkárával, Kádár János elvtárssal folytatott beszélgetésről.
"Meghívására felkerestem Kádár elvtársat. A beszélgetés elején azt mondta, azért hívott, hogy részletes tájékoztatást kapjon az SZKP KB októberi ülésének eredményeiről. Arról van szó - folytatja Kádár elvtárs -, hogy L. I. Brezsnyev elvtárs röviden tájékoztatott Ny. Sz. Hruscsov elvtárs felmentésének okairól az általa betöltött funkciók alól. Ebben az időpontban én a Lengyel Népköztársaságban vidéken tartózkodtam. Természetes, hogy ez a tájékoztatás rövid és előzetes volt. Azután a varsói magyar nagykövetség fogadásán a szovjet nagykövethez, Arisztov elvtárshoz fordultam azzal a kéréssel, hogy beszéljen részletesebben a moszkvai eseményekről. Arisztov elvtárs mondott valamit Hruscsov elvtárs felmentésének okairól, de szintén csak röviden és nem mondta el azokat a fő kérdéseket, amelyek minket érdekelnek, mivel ehhez nem voltak meg a feltételek és az idő. Varsóból telefonon megbíztam Nemes és Biszku elvtársakat, hogy tisztázzák a moszkvai eseményeket, mivel váratlanok voltak számunkra. Ön addig az időpontig, mondja Kádár elvtárs, még nem tért vissza Moszkvából, ezért Nemes elvtársnak telefonon kellett beszélnie Andropov elvtárssal. De ez a beszélgetés is rövid volt. Akkor Nemes és Biszku elvtárs a Budapestre érkező Grisin elvtárshoz fordultak azzal a kéréssel, hogy adjon tájékoztatást az SZKP KB októberi ülésének eredményeiről. Grisin elvtárs elmondta Nemes, Biszku, Gáspár és Brutyó elvtársnak Hruscsov elvtárs tisztségeiből történt felmentésének okait, de ugyancsak röviden. Nem volt számunkra világos, hogy az SZKP -nak az SZKP XX. és XXII. kongresszusán kidolgozott irányvonala érvényben marad-e, a korábbi marad-e az SZKP irányvonala a kínai szakadárokkal és dogmatikusokkal folytatott harcban, a korábbi marad-e a szovjet kormány külpolitikai irányvonala. Ez - hangsúlyozza Kádár elvtárs - különösen nyugtalanít minket. Ezért ma elküldtük Biszku és Nemes elvtársat Moszkvába, hogy beszéljenek az SZKP KB-ban és tisztázzák az említett kérdéseket. Amint látja, mondja a továbbiakban Kádár elvtárs, a Szovjetunióban zajló események nem abból a szempontból nyugtalanítanak minket, hogy kit és hogyan mentettek fel, habár ez is bizonyos érdeklődésre tart számot részünkről, hanem hogy milyen lesz a jövőben az SZKP fő irányvonala. Az, hogy mi élteti az SZKP-t, nem csupán az SZKP belügye, hanem, amint mi gondoljuk, az egész kommunista világmozgalom ügye. Az SZKP lenini párt és óriási a tekintélye, bizonyos hatást gyakorol a kommunista pártokra különösen a szocialista országokban. Ez a mi szerencsénk. íme ezért akarjuk megismerni az SZKP KB októberi ülése eredményeinek minden részletét. Ezért kérem önt - mondja Kádár elvtárs -, mondjon el nekem minél részletesebben mindent, akármennyi időt vesz is igénybe, az SZKP KB októberi plénumáról."

- Térjünk még vissza egy kicsit előbb Lengyelországba. Az elején említetted, hogy te külön utaztál vonattal, visszafelé is hasonló volt a helyzeted? Tehát te csak megérkezésed után, az esemény után pár nappal értesültél csak a Kádár Nyugati pályaudvarnál elmondott beszédéről?

- Másnap jöttem haza, és akkor már mindenki erről beszélt.

- A TV Híradó kamerája filmre rögzítette, a delegáció hazaérkezését, fogadtatását a , és Fehér Lajos valamint Kádár János beszédét. Itt Kádár meglepetés szerűen pozitív emlékeket idézett Hruscsovról. Idézzük ismét mit írt erről Kádár könyvében Moldova György: "Kádár nemcsak érzelmileg rendült meg ettől a hírtől, hanem attól is tartott, hogy ez a fordulat az egész magyar népben is megingatja a nagy nehezen kialakított stabilitás hangulatát. Már hazafelé a vonaton elhatározta, miképp reagál a történtekre, egyetlen vezető társától sem kért és nem fogadott el tanácsot. Nyugati pályaudvaron óriási tömeg várta ...(...)". Az elmúlt napokban megnéztem a korabeli TV Híradó tudósítást, íme Kádár a témával kapcsolatos mondatai, ahogy az adásban elhangzottak:
" (...) Kedves Elvtársak! A héten sok és különböző esemény történt. Voltak olyan hírek, amelyeknek nagyon örültünk, volt olyan hír is ami meglepett bennünket, azt is megakarom mondani őszintén és becsületesen. Ismeteres, hogy a Szovjetunióban, a legfelsőbb vezetésben személycsere következett be. Hruscsov elvtársat, akit életkorára, nem kielégítő egészségi állapotára indokolásával kérte felmentését, fölmentették, és Brezsnyev (8) és Koszigin (9) elvtársat nevezték ki helyére. Ez mint ismeretes, minden ország életében az illető párt és az illető ország döntésétől, elhatározásától függ. Én azt gondolom, hogy Hruscsov elvtársnak nagyon nagy érdemei voltak, a sztálini személyi kultusz elleni harcban, és abban, hogy a béke fönntartható volt. Ő ezért a békéért dolgozott, (taps) .

Azt hiszem, hogy azok a magyar százezrek, akik a közelmúltban, idén is, itt a mi hazánkban, üdvözölhették, és szívből üdvözölték Hruscsov elvtársat, mint a nagy Szovjetunió Kommunista Pártjának, államának, népének reprezentánsát, és a béke fáradhatatlan harcosát, azok jól tették ezt. Utólag nincs semmi gondolkozni való ezen. (...)."

Én magam Krämer Mária, (10) a Híradó vezető vágójától azt halottam, hogy nagy vita volt a párközpont kiküldött illetékesei között, hogy a Kádár beszédből mi kerüljön be a TV Híradó tudósításába, különösen a Hruscsov rész közlése volt erősen kérdéses a vágás ideje alatt. Krämer Mária, írásban fennmaradt emlékei is erről a riportról szólnak, bár az emlékezetében fennmaradt gondolat, hogy Kádár nem értett volna egyet a leváltással, és erről beszélt is volna a tudósítás eredeti hangfelvételével nem igazolható. Krämer Mária: "Az álmok élnek" című 2001-ben (Belvárosi Kiadó) megjelent könyvből: " Sárga és zöld. 1964. október 14-én leváltották Nyikita Hruscsovot. Kádár János éppen Lengyelországban volt. Amikor hazaérkezett, a Keleti pályaudvaron kiszállt a vonatból, és azon nyomban beszédet mondott. Ott várta a Híradó operatőre is, hogy felvételt készítsen. Kádár János elmondta, hogy Nyikita Hruscsov eltávolításá¬val nem ért egyet. Az operatőr természetesen az első szótól az utolsóig rögzítette a beszédet, a laboratórium előhívta az anyagot, elkészült a hangszalag is: a vágószobában elkezdődött a munka. A fel nem használt anyagok általában a vágóasztal lábánál álló, úgynevezett filmes kosárba kerültek. Ezt az egyszerű, vesszőből font szemetes kosarat fekete klottanyaggal bélelték ki, nehogy a beledobott filmdarabok megkarcolódjanak. A szoba falánál állt továbbá a snittkosár, ennek az egy méter hosszú és körülbelül ötven-hatvan centiméter mély, szintén kibélelt ládának a tetején, másfél méter magasan, egy megvilágított felsőrészből fejüktől megszabadított szögek álltak ki. Ezekre akasztottuk a film darabokat, amelyekre előreláthatóan szükség volt. Amikor a Kádár-beszédet vágtam, hárman is ültek a hátam mögött. Az volt a feladatuk, hogy elbírálják, a terjedelmes beszédnek mely részeit kell megtartani, és minek nem kell bekerülnie az adásanyagba. Tekintettel kellett lenni az érthetőségre, a politikai szempontokra, és az adásidőt sem lehetett túllépni... A bizottság tagjaival megállapodtam, hogy amiről azt gondolják, esetleg mégis kell, azt a kis kosárba do-bom, ami biztosan nem kell, azt a snittkosárba. Hogy hol kell a filmszalagot és a magnófelvételt elvágni, a szokásos sárga zsírceruzával jelöltem, villámgyorsan elvágtam, és minden alkalommal megkérdeztem, hova dobjam, a kis kosárba, vagy a nagyba. A nagy kosár kezdett megtelni, óriási mennyiségű anyag gyűlt össze. Az adásidő kezdete előtt nyolc-tíz perccel elkészültünk. A bizottság átment egy másik szobába, hogy még egyszer átgondolja, minden rendben van-e. Két perc múlva visszajöttek, és azt mondták, baj van. Egy mondatot vissza kell tenni, hogy minden érthető legyen! Megkérdeztem, melyik kosárban van az a bizonyos mondat? <>, felelték, és már idézték is a szöveget. Belenéztem a kosárba: rettenetes mennyiségű film- és magnószalagot láttam... Az első pillanatban teljesen reménytelennek tűnt, hogy bármit is meg lehet találni. Ám csoda történt! Eszembe jutott, hogy ennél a mondatnál kitört a sárga zsírceruza hegye, odaadtam az asszisztensnek, hogy hegyezze ki, és ő egy zöld ceruzát adott, hogy azzal jelöljek, amíg kihegyezi a sárgát. Kirohantam a folyosóra és elkiáltottam magam: <> Néhány másodperc alatt az összes vágó berohant a szobámba. Mondtam, hogy egy zölddel jelzett hangszalagot keresünk... Néhány pillanat alatt előkerült a keresett hangrész, egy odaillő képpel együtt, beragasztottam a megfelelő helyre, és a tekerccsel már rohantunk is a stúdióba. Az adás pontosan kezdődött."

- Mit meséltek neked az itthoni kollégák, erről tudósításról?

- Nem meséltek, hiszen akkorra már mindenki tudta a híreket, inkább engem meséltettek, hogy is volt Varsóban...

- Gyakran nemcsak a külföldi hírek közlése előtt tornyosultak akadályok, ha jól tudom aznap is te szerkesztetted a Híradót amikor 1962. október 4.-én a Nyugati Pályaudvarról kifutott a vonat a kőrútra.

- Igen, az a nap sem ment simán. Vasárnap volt, sőt nyári vasárnap, én szerkesztettem, ilyenkor magasabb főnök nem volt a láthatáron. Egy máig is ismeretlen nézőnk beugrott az első telefonfülkébe, és közölte velünk az eseményt. Nem nagyon akartam elhinni - elég valószínűtlenül hangzott - de lemaradni még kevésbé, ha mégis igaz. Azonnal indítottam az ügyeletes operatőrt, Butskó Gyurit, aki hamarosan visszatért a riporttal.

Szóval igaz volt a hihetetlen hír, s ami még csodálatosabb: senki sem sebesült meg.
Szövegem persze nem volt az eseményhez, tehát telefonon kérdeztem az MTI-t: mikor adják ki? Abban az időben az MTI -hírek telexen érkeztek a szerkesztőségekbe. Az MTI-ben még semmit sem tudtak a balestről.
Amikor elkészült a laboratóriumban a film előhívása, akkor az MTI visszaszólt: már tudnak az eseményről, de embargós. Embargós - ez azt jelenti, hogy a hírt valamilyen okból nem lehet nyilvánosságra hozni, csak későbbi külön "embargó feloldás" után.

- Ki embargózta?

- Tájhiv.

- Mondjuk el az olvasóknak, mi volt a Tájhiv.

- Ez a szerkesztőségekben használt közhasználatú rövidítés, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalát jelentette,a televízió legfőbb állami főnökségét. Ott viszont abban az időben vasárnap még ügyelet sem volt. Kollégáim döbbenten álltak: megvan a nap szenzációja, és nem lehet kiadni, leadni? Mintha megbénult volna mindenki. Én sem voltam olyan nyugodt, mint amilyennek mutatkozni próbáltam. de munkába kergettem mindenkit: azt vállalom, hogy megcsináltuk és nem lehet leadni, de azt nem, hogy akár az utolsó pillanatban mégis csak megjön az engedély, és nincs készen a riport.
Talán külön szerencse, hogy a noteszomban ott volt Naményi Gézának (12), a kormány szóvivőjének, a Tájékoztatási Hivatal elnökének a lakástelefon száma. Felhívtam, kértem az engedélyt a közlésre. A telefonból kiderült, hogy nem ők tiltották le, - de nyilván vizsgálat indult, és majd ha meglesz az eredménye, akkor közölhetjük, mondta. Nem nyugodtam bele: vitatkoztam vele, mondtam ha rémhír lesz a valódi eseményből, akkor már hozzácsapnak néhányszáz halottat is - és nekem itt a filmfelvételem, amely bizonyítja, hogy hihetetlen módon ugyan, csak egy könnyű sérült van. Akkor ezt a riportot minél hamarabb közölni kell, nem eltenni!
Naményi Géza váratott a telefonnál, csak távoli morajként hallottam, hogy - nyilván másik készüléken - másokkal beszél. Közel félóra telt el, amire megkaptam a rövid tömör választ: - Rendben van, adjátok le.
Hát így történt, hogy aznap esete a nézők láthatták a riportot, nagy kő esett le a szívemről.

- Kedves János, köszönöm, hogy megosztottad a televíziózás korai szakaszának néhány emlékét velünk. Köszönöm a beszélgetést.

A beszélgetőtárs, és aki le is jegyezte, Dunavölgyi Péter

Budapest, 2011. szeptember - október

Lábjegyzet:
(1) Menczel János - újságíró , szerkesztő. ( Győr, 1926. - ) Tanulmányai: Érettségi után két egyetemi év orvos karon, majd egy évet az esti egyetemen végez. Munkahelyei: Hoffher-Schrantz Traktorgyár - esztergályos (1950-1951), Ruhaipari Gépjavító Üzem - esztergályos (1952), Magyar Távirati Iroda - fordító újságíró (1952-1954) , Csehszlovák Kultúra - újságíró, szerkesztő (1954-1958), Magyar Rádió és Televízió - képszerkesztő, majd híradós (1961-1966), Hazafias Népfront - főelőadó (1966-1968) Magyar Televízió - újságíró (1968-1989). TV Híradó: tudósító, turnusvezető, felelős szerkesztő, riporter, szerkesztő-riporter. Teletext Főszerkesztőség vezető-helyettese, a szerkesztőség vezetője. A TV Híradó riportereként katonai, rendőri, igazságügyi, időnként parlamenti tudósítóként tevékenykedett, majd turnusvezető, felelős szerkesztő volt. Riportokat készített többek között a hazai és nemzetközi közélet jelentős személyiségeivel. Külföldi riportjait elsősorban Csehszlovákiából hozta, de forgatott Svájcban és Rómában is. Számos történelmi, politikai témájú dokumentumfilm-összeállítás fűződik a nevéhez, pl. a 40 éve történt, a 60 éve történt, valamint sok folytatásos napi sorozat. 1982-től, mint a Teletext Főszerkesztőség vezető-helyettese, a szerkesztőség vezetőjeként, új feladatkört látott el; ő volt az akkori főszerkesztőség egyetlen és első számítógépes újságírója.
(2) Zapotoczky - Antonin Zapotoczky (1884 -1957) Csehszlovákia köztársasági elnöke. 1884 -ben Kladnóban született forradalmár munkáscsaládban. 1902-ben belépett a szociáldemokrata pártba, 1907 -től a kladnói bányászok szakszervezetének titkára. 1920-ban a Csehszlovák Szociáldemokra Párt balszárnyának képviselőjeként vett részt a III. Internacionálé moszkvai kongresszusán. 1929-től Klement Gotwalddal részt vesz a Csehszlovák Kommunista Párton belüli tiszt?ásokban 1937-ben a Gestapo letartóztatja. Az 1948-as februári fordulat után miniszterelnökké választották, majd 1953 májusától, Klement Gottwald (11) halála után megválasztották a Csehszlovák Köztársaság elnökévé.
(3) Intervízió - A Rádió és Televízió évkönyvében Mit csinál az Intervízió? címmel olvasható korabeli cikk:
"Az OIRT (Nemzetközi Rádió és Televízió Szervezet) munkájának dokumentumaiban, az Adminisztratív Tanács 1960. január 28-i, budapesti ülésének jegyzőkönyvében találkozik az Intervízió életre hívásának feljegyzéseivel. Az OIRT tagjai közötti nemzetközi televíziós műsorcsere alapszabály tervezete az Intervízió létrehozásának célját a következőkben jelöli meg: A Nemzetközi Rádió és Televízió Szervezet (OIRT) a televízió területén megvalósuló békés nemzetközi együttműködés elveivel összhangban, »Intervízió« névvel megalakítja a televízió műsorok nemzetközi rendszerét...
Az OIRT az Intervízió megalakításával a következő célokat követi:
a, Hozzájárulás a béke fennkölt eszméinek, a népek kölcsönös megértésének és barátságának megvalósulásához;
b, A kultúrkincsek kölcsönös kicserélésének előmozdítása, a népek életéről szóló és az igazságnak megfelelő tájékoztatással, valamint a jelentős nemzetközi események, a tudomány, a technika és a sport eredményeit ismertető műsorok cseréjével;
c, Az Intervízióban résztvevő televíziós központok műsorainak gazdagítása érdekes, humanisztikus, a nevelést és a művelődést szolgáló adásokkal...
...Az Intervízió Tanácsának valamennyi intervíziós ország a tagja. Ez a testület rendszeresen, negyedévenként ülésezik. A nemzetközi televíziós műsorcserének tehát negyedéves tervek képezik az alapját.
...A nemzetközi műsorcsere gerincét az úgynevezett »nyelv nélküli« műsorok adják, mindenekelőtt a sport és a muzsika..."
Az Intervíziótól 1960-1963 kötött árvett anyagok megoszlása: Agitációs, Művészeti, Ifjúsági, és Sport témájú ( minden évnél ebben a sorrendben) : 1960 24 műsor 2113 perc 10% 25% 20% 45%, 1961: 49 3940 12 20 25 43, 1962 79 6915 15 23 25 37, 1963 146 14138 20 25 25 30Az Intervíziónak átadatott műsorok: 1960 14 1480 - 15 15 70, 1961 11 787 5 20 20 55, 1962 20 1425 10 25 25 40, 1963 42 4766 2 20 25 43, 2. Az Euróviziótól átvett műsorok: 1960 35 2827 - - - 100, 1961 15 1308 - - - 00.1962 18 1653 5 5 - 90, 1963 18 3633 5 5 - 90, Az Euróvíziónak átadatott műsorok: 1960 7 569 - - - 100, 1961 5 471 - 2 - 98, 1962 4 393 - - - 100, 1963 34 4429 - - - 100. a számok nem tartalmazzák a Hírcsere forgalom adatait! Forrás: - Magyar Országos Levéltár - 288f -22/1964/23.öe MSZMPK KB Agit.Prop.Osztály.
(4) Gerecse - A Gerecse, illetve Gerecse hegység (gyakran hibásan: *Gerecse-hegység) röghegység a Dunántúlon, a Dunazug-hegység háromszög alakú, legnyugatibb része. Átlagos magassága 400 méter. Területe 850 km˛. Legmagasabb csúcsa, a Nagy-Gerecse 634 méter magas.
(5) Gomulka - Władysław Gomułka (Białobrzegi, 1905. február 6. - Konstancin-Jeziorna, 1982. szeptember 1.) lengyel kommunista vezető a lengyel történelem egyik meghatározó alakja a II. világháború és a Szolidaritás szakszervezet létrejötte közötti időszakban. Nevéhez fűződik az 1956-os lengyel felkelés, de az 1970-es gdański mészárlás is. Eredeti foglalkozása lakatos. 1922-ben bekapcsolódott a szakszervezeti munkába, aktivista lett. Ennek egyenes következménye volt, hogy 1926-ban belépett az akkor illegális lengyelországi Kommunista Pártba. 1933-ban letartóztatták, kiszabadulása után, 1934-től Moszkvában, a Nemzetközi Lenin Iskolán tanult.1935 és 1936 között a párt sziléziai területi bizottságának titkára lett. Lebukott, így börtönbe került, börtönbüntetését 1936 és 1939 között töltötte. A II. világháború 1939. szeptember 1-jei kitörésekor illegalitásba vonult. Harcolt a németek ellen, a kommunista párt tagjaként az utódpárt Lengyel Munkáspárt tagja lett 1942-ben, a Központi Bizottságába is beválasztották. A háború után a párt Központi Bizottságának (1945-48) és a Politikai Bizottságnak (1945-48) is tagja lett. Az 1947-1948-as lengyelországi kommunista hatalomátvétel meghatározó alakja volt. 1951 nyarán kizárták a pártból, letartóztatták. 1954 decemberében szabadult. 1956-ban a poznańi események, valamint az őszi megmozdulások hatására került vissza a hatalomba. 1968-ban diáklázongások kezdődtek Lengyelországban, melyet Gomułka leveretett. Az 1970-es bukása előtt ismerte el az NSZK kormánya az Odera-Neisse vonalat, mint határt a két ország között. A szovjet vezetés Brezsnyevvel az élén aggodalommal figyelte a lengyel eseményeket, Gomułka biztosította őket, hogy helyreállítják a törvényes rendet, ha másként nem, a Varsói szerződés segítségét fogják kérni. Jaruzelski és Gierek közreműködésével döntöttek Gomułka leváltásáról. December 20-ára összehívott központi Bizottsági ülésen Giereket választották meg első titkárnak, a vezető testületből is kihagyták Gomułkát, akit ezután nyugdíjaztak (hivatalosan megromlott egészségügyi állapotára való tekintettel.). Visszavonulva írta meg emlékeit, 1982. szeptember 1-jén meghalt
(6) Hruscsov - Nyikita Szergejevics Hruscsov (Kalinovka, 1894. április 17. - Moszkva, 1971. szeptember 11.) orosz nemzetiségű szovjet kommunista politikus volt, Sztálin halála után a Szovjetunió elsőszámú vezetője. 1953-tól 1964-ig a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) első titkára volt, 1958 és 1964 között pedig a Minisztertanács elnöki posztját is betöltötte. Nevéhez fűződik az 1953-ban megkezdett desztalinizáció, a szembenézés a sztálinizmussal az SZKP XX. kongresszusán, a magyarországi 1956-os forradalom leverése, a szovjet űrprogram elindítása, valamint a kubai rakétaválság kiprovokálása és megoldása is. 1964-ben pártbeli elvtársai eltávolították a hatalomból, helyére Leonyid Iljics Brezsnyevet ültették. Élete utolsó 7 évét háziőrizetben töltötte.
(7) Schóber Róbert - operatőr (Budapest, 1922. október 22. - Budapest, 1988. december 2. ). Munkahelyei: FILMATYP Labor (1940-1941), Magyar Filmiroda Rt (1942-1943), Magyar Filmgyár (1945-1946), Honvéd Filmintézet (1947-1951), Iskolai Filmintézet (1958-1959), Magyar Televízió (1959.08.16-1985.12.05.). A II. Világháború utolsó éveiben katonaként berepülő fényképész volt. 1947-től előbb laboránsként, majd 1950-től operatőrként dolgozott a Honvéd Filmintézetben. 1959-től az MTV, a TV Híradó egyik alapító operatőre, és 1963-tól művészeti csoportvezetője. Több új filmtechnikai megoldást dolgozott ki és alkalmazott először a szakmában. 1985 decemberéig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott híradós operatőrként. Szerette a művészeti témákat, kiállításokról szóló riportjai mellett több művész portrét forgatott. A TV Híradó riportokon kívül sokat dolgozott A HÉT és a Külpolitikai Főszerkesztőség megrendelésére, ahol több riport és utifilmet forgatott. Baló Györggyel együtt 1972-ben a vietnami békeszerződés párizsi aláírása után a magyar békefenntartó csapatokkal utaztak a Dél-Vietnámba, A HÉT számára készítettek tudósítást. Soha sem tagadta bohémságát, imádta az életet, a szakmáját, a kollégákat és a lovakat. Amikor nem volt kamera a kezében, akkor a szemével dolgozott. Ahogy egy interjúban mondta: "Ott pihenek - az ablakban. És mindig történik valami. Ebben az utcában mindig. Én már úgy nevezem, hogy Práter Street. Mit fotóznék? Gyerekeket először, piciket. Félelmetesek, aranyosak. Az öregeket, akik támolyogva járnak, hogy beszerezzék napi falat ennivalójukat, mert nincs aki törődjön velük". A Műhelytitkok (1977) című híradóról forgatott dokumentumfilmen látható munka közben, a Csapatmunka (1982) című filmben pedig Szilágyi Jánosnak mesél munkájáról.
Több ezer híradó riportját és több dokumentumfilmjét őrzi az archívum. Balázs Béla díjas.
(8) Brezsnyev - Leonyid Iljics Brezsnyev ( Kamenszkoje, Oroszország, ma Dnyiprodzerzsinszk, Ukrajna; 1907. január 1., a régi naptár szerint 1906. december 19. - 1982. november 10.) szovjet politikus volt. Nemzetisége a személyi dokumentumai szerint eredetileg ukrán volt, az 1940-es évektől azonban inkább oroszként szerepelt. 1964. október 14-étől haláláig, 1982-ig a SZKP főtitkáraként a Szovjetunió vezetője, 1960 és 1964, majd 1977 és 1982 között ismét a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöki posztját (államfő) is betöltötte.
(9) Koszigin - Alekszej Nyikolajevics Koszigin ( Szentpétervár, 1904. február 21. - Moszkva, 1980. december 18.) orosz nemzetiségű szovjet politikus, 1964-től 1980-ig a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke.Koszigin Szentpétervárott született 1904-ben. Részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban, 1919 és 1921 között a leningrádi egyetemen tanult. 1924-től 1934-ig egy fogyasztási szövetkezetben dolgozott Szibériában. 1927-ben felvették a pártba. 1935-ben Leningrádba került, egy éven át a Leningrádi Textilipari Főiskolát látogatta, melynek befejezése után egy textilgyár igazgatójává nevezték ki. 1938-ban Leningrádi Városi Tanácsban magas beosztást kapott, 1939-ben pedig a Szovjetunió textilipari népbiztosa lett. 1940 és 1946 között a Népbiztosok Tanácsa, valamint 1943-tól az Oroszországi SZSZSZK Minisztertanácsának helyettes elnöki posztját töltötte be.
(10) Krämer Mária - filmvágó (Budapest, 1931 - Budapest, 2011. július 28.) Tanulmányai: Gertler Filmiskola, majd Színház- és Filmművészeti Főiskola (1946-1949). Munkahelyei: Hunnia Filmgyár, ösztöndíjas (1949-1950) , Akadémia Kiadó (1950-1954), Vegyicikket kiszerelő Vállalat (1954), 1. sz. Textilipari Vállalat (1954-1955) , Hungarotex (1955-1958), Magyar Televízió - TV Híradó (1958-1987). Filmvágó, vezető vágó. 1987-ben nyugállományba vonult, s ezt követően is szerződéses jogviszonyban dolgozott a Televízióban.
A közel harminc év alatt több ezer tudósítást és számos kisfilmet vágott. Nyugdíjazása óta az Archívumban, az 1957-1970 közötti TV Híradók felújítási munkáiban vett részt. Publikációiból: Az álmok élnek (2001).

(11) Klement Gottwald - Klement Gottwald (1896. november 23. - 1953. március 14.) cseh kommunista politikus, Csehszlovákia elnöke volt. A dél-morvaországi Dedicében született. Amikor 12 éves lett, Bécsbe ment dolgozni nagybátyjához asztalossegédnek. 1912-ben a szociáldemokrata ifjúsági mozgalom tagja lett, és egészen 1915-ig az is maradt, amikor is besorozták az Osztrák-Magyar Monarchia seregébe. 1918-ban dezertált, és csatlakozott a szovjet Vörös Hadsereghez, majd a frissen megalakult Csehszlovákia haderejébe került. A háború után egy ideig asztaloskodott, majd 1921-ben - alapító tagként - belépett a Csehszlovák Kommunista Pártba. Eleinte a szlovák és morvaországi munkáslapokban publikált, majd 1926-ban Prágába költözött, és a párt Központi Bizottságának elnöke lett. Ekkor gyorsan emelkedni kezdett a ranglétrán: 1928-ban tagja lett a Kommunista Internacionálé (Komintern) végrehajtó bizottságának, és 1929-ben a CSKP főtitkárává választották, sőt a Nemzetgyűlésbe is bekerült. Gottwald feltétlenül Moszkva-hű irányvonalat képviselt .A német megszállás elől 1939-ben a Szovjetunióba emigrált, és a háború végéig ott is maradt. 1945-ben tért haza, és az ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese lett, a következő évben pedig a választások után már ő alakított koalíciós kormányt. 1948-ban Beneą lemondása után június 14-én Klement Gottwald lett Csehszlovákia államelnöke. Alig kilenc nappal Sztálin halála után, "tanítómestere" temetéséről hazaérkezve szívrohamban halt meg.
(12) Naményi Géza (Bp., 1916 - Bp., 1969. febr. 28.): újságíró, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának vezetője. A harmincas évek elején kitanulta a villanyszerelő szakmát, emellett újságíró-gyakornok a Reggeli Hírlap c. ellenzéki lapnál. 1945-től újságírói munkája mellett (Felvidéki Népszava, Északmagyarország) elvégezte a műszaki egy.-et, elektromérnöki diplomát szerzett. 1955-ben került az Esti Budapest szerkesztőségébe, itt rovatvezető és a szerk. bizottság tagja. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után részt vett a Tájékoztatási Hivatal megszervezésében, osztályvezető, elnökh., 1959-től haláláig a hivatal elnöke volt. - Irod. N. G. (Magyar Sajtó, 1969. 3. sz.).

Dunavölgyi Péter

Copyright © 2007 - [ MTV Zrt. ] - Minden jog fenntartva.