Szakmai trükkök, titkok és fogások - Egy híradós gyártásvezető tapasztalatai - Beszélgetés Dunavölgyi Péterrel - Második rész

Külsős felvételvezetőként kezdett a Tv Híradó szerkesztőségében Dunavölgyi Péter 1971-ben. A gyakorlatban és munka mellett a tévé belső tanfolyamain, majd a Színház és Filmművészeti Főiskolán tanulta meg a szakmát. Híradós gyártásvezetőként bejárta az egész világot, sok izgalmas történet részese volt, rengeteg tapasztalatot gyűjtött. Amit elmond: méditörténet, illetve rendkívül izgalmas korténet a hetvenes, nyolcvanas kiencvenes évekről, a megosztott világról, a rendszerek változásáról és változatlanságáról...

Beszélgetésünk első részében 1980 májusáig, a szovjet-magyar közös űrrepülésig jutottunk el. Farkas Bertalan Valerij Kubaszov társa volt. A híradónak Farkas Bertalan maga is küldött a világűrből tudósításokat. Megállapítottuk, hogy ő volt, már ami a távolságokat illeti, a "legkülsőbb" külsős. Az ilyen világméretű események bemutatásakor be kellett költözni a tévébe?

Az ilyen események bentlakásossá váló dolgok voltak. Lehet, hogy éjszaka két-három órára hazament az ember aludni, de volt, hogy inkább azt mondtam, hogy összetolok két fotelt, nincs értelme hazamenni. Nagyon sok ilyen típusú esemény van, ezek jópofa dolgok. Nekem 75-től 86-ig a külpolitika eseményeiben telik az életem. Ebben az időben még fadobozos telexgépekkel dolgoztunk, postai telefonokon kellett meghívni, akivel beszélni akartunk... Körülményesebben ment a szervezés is.

A változások igénye ebben az időben már érezhető volt?

A hetvenes évek vége többféle változást is hoz a híradó életében. Először is egy technikait: 1979-ben lesz teljesen színes a tévéhíradó. A riportok egy része már korábban is színes filmre készült, de a 3-as stúdió átalakítása és színes sugárzásra alkalmassá tétele 79-ben történik meg. Aztán a Matúz Józsefné által elképzelt fiatalításnak a második hulláma következett. Az első hullám a hetvenes évek eleje, amikor Gál Joli, Baló Gyuri, Pálfy (G.) Pista jelenik meg fiatal kollégaként. Majd újabb fiatal munkatársak érkeznek. Technikai és személyi változások idejét éljük, részben fiatalítás történik, Matúzné irányításával ebben az időben.

Gyakran megtörtént abban az időben, hogy fiatalítottak, és amikor ennek bekövetkeztek a hatásai, akkor visszakoztak. Matúznéra a saját szándéka a fiatalításra mennyire hatott?

A műsorkészítés során nem nagyon láttam, hogy a fiatalítás visszahatott volna a szemléletre. Hozott szemléletváltást, de ez a felszínen mozgott, nem voltak kitörő jelenségei. A változtatási igény első jele az, amikor a nyolcvanas évek elején Filmvilág megjelenteti azt a bizonyos cikket, ahol a tévéhíradóról készül egy interjúsorozat. Egy cikken belül három beszélgetés, Ipper Pállal, Matúz Józsefnével és Elek Jánossal. Ipper Pali egy enyhébb bírálatot fogalmaz meg a megújulás szükségességével kapcsolatban. Elek János viszont egy elég kemény kritikát mond, amelyben azt fogalmazza meg, hogy ő egy másmilyen híradót képzel el, és elmondja azt is, hogy annak milyennek kellene lennie. Ha jól emlékeszem, amikor a cikk megjelent, Matúzné külföldön volt, Intervíziós értekezleten, talán Kubában, és eléggé nemtetszését fejezte ki, miután hazajött, és elolvasta a cikket. Talán még a pártalapszervezet elé is került az ügy, de ebben nem vagyok annyira biztos. Lényeg az, hogy Elek Jancsi nem sokkal később, ez után másfél évvel elmegy a Népszabadsághoz külpolitikai rovatvezetőnek. Majd visszatér 86-ban, amikor Aczél Bandit kinevezik. Tehát az első belső elégedetlenség a műsor iránt, a megújulás igénye Elek János korosztályához köthető a Híradó történetében.

A híradó milyen állandó elemekre épült?

Külpolitikával indult, hacsak mondjuk Brezsnyev nem érkezett Magyarországra, vagy Kádár nem szerepelt valamilyen fontos eseményen. Különben külpolitikával indult, ez eldöntött kérdés volt, és a második fele volt a belpolitika. Ez a bizonyos négyszereplős híradó működött, ami úgy nézett ki a stúdióban, hogy ott ült a belpolitikai műsorvezető, a külpolitikai műsorvezető, a bemondó meg a sportos. Ez akkor úgy hangzott szó szerint, hogy belpolitikai kommentátor és külpolitikai kommentátor. Az akkori elképzelés szerint a külpolitikai kommentátor elmondta, hogy mi történt a világban, és mindjárt értékelést is fűzött hozzá, hogy a néző pontosan el legyen igazítva, hogy hogyan kéne ezt érteni. Ugyanez történt a belpolitikában, ahol a saját belső embereken kívül egy elég széles műsorvezetői gárda jelenik meg: Bajor Nagy Ernő, Árkus Jóska, Baranyi Feri. Mert Pálfy, Fábián Feri, Kis Csaba, Heltai András - rájuk azt mondom, hogy ők profi hírújságírók.
Visszatérve arra, hogy mennyire érződik a fiatalítás visszahatása a főszerkesztőre, egy magánjellegű belső esemény példáját lehet felidézni. Beszéltünk már arról, hogy a híradóban gyakran voltak, főleg a nagy évfordulók alkalmával, egynapos kirándulások. A hétfő nem volt adásnap, így ezt a napot föl lehetett erre használni. Ezek általában nagyon jó hangulatú kirándulások voltak, ahol paródiák is készültek. Az utolsó ilyen összejövetelünk az úttörővasút éttermében volt, ahol az egyik fiatal riporter kolléganő - bizonyos mértékig talán szerencsétlenül is - a főszerkesztő parodizálásába olyan elemeket is bevitt, amelyek a testi felépítésére vonatkoztak, és Matúzné megsértődött. Többet nem is volt ilyen összejövetel. De úgy gondolom, ez a korosztálybeli különbség következménye volt. Az egyik nem érezte, hogy ezzel megsértené, a másik meg túlreagálta szerintem.

Ezek szerint úgy 1985-ig nem volt éles határ a hír és a kommentár között?

Szerintem nem. Arra vigyáztak, hogy a kemény híreket mindig a bemondó olvassa. A kommentátor-műsorvezető pedig "beágyazta" az eseményt abba a politikai vonalba, amelyben, az elgondolás szerint, a nézőnek is lennie kellett.
És elérkezünk az évtized félidejéhez! 1985 augusztus végén Kornidesz Mihály, aki akkor a tévé elnöke volt, lehívta Matúznét, és közölte vele, hogy 1986. január 1-jétől új főszerkesztője lesz a híradónak, és ő már föl is kérte erre Aczél Endrét.

Kornidesz Mihály előtte a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának a vezetője volt. A pártközpontból érkezett a televízióba. Hogyan fogadtak egy embert, aki addig sose volt a médiában?

Hát érdekes volt az érkezése! Legenda szól arról, hogy amikor megérkezett és bevitték az elnöki szobába, ahol öt-hat monitor volt, amelyeken a különböző hírátvételeket és a stúdióképeket lehetett nézni, azt kérdezte, minek ennyi tévé, neki otthon egy van. És mondták a műszakiaknak, hogy akkor most itt feleslegessé válik ez a sok tévékészülék!... Ez közszájon forgó történet volt. Nyilván igaz. Hát jött, ő volt az elnök. Ez nem szabadon választott dolog, hanem amikor kineveznek valakit, akkor ő az elnök.

A ház életében lehetett vele találkozni?

Igen, nem volt egy bezárkózó típusú ember. Egyébként is azt kell mondanom, hogy az elnökök jelentős része nem volt bezárkózó típusú. Lehetett vele találkozni, sőt. Volt a tévének ebben az időszakban egy étterme bent a székházban, ami most is üzemel. Akkor a büfében nem lehetett meleg ételt kapni. Ez az étterem nem is a tévé étterme volt, hanem a Belvárosi Vendéglátóipari Vállalat valahányas számú egysége, ahol tizenegytől kettőig lehetett ebédelni. De sokan átjártunk az akkor Ságvári térnek nevezett térre, ahol a mostani Parlament Café utáni kapualjban, köznyelven a "Csámcsogda" nevű étterem volt. Lényeg az, hogy Kornidesz Mihály azon elnökök közé tartozott, aki akkor is és később is, amikor már nem volt a Magyar Televízióban, hanem csak kutatott tévétörténetet, akkor is mindig ebben a Csámcsogdában ebédelt a plebsz között. Ő nem a mindig divatos Szabadság téri éttermet választotta, hanem ugyanúgy átjött. Ez egyébként Matúznéra is jellemző volt, ő mindennap ott ebédelt a kis piszkosban.
Volt egyfajta menü, amire be lehetett fizetni, és volt nyolc-tíz-féle á la carte étel. Körülbelül 92-ig üzemelt ez az étterem, érdekes módon a rendszerváltozás utáni parlament képviselői is megfordultak ott, ebédelés céljából.

Matúznéval 1985. augusztus utolsó hetében közölték, hogy december 31-ig főszerkesztő. Azután elment nyugdíjba?

Igen. December 31-ig töltötte be a főszerkesztői posztot, és ha jól tudom, harminc év után járt neki öt-hat hónap felmondási idő. Papírforma szerint 86 tavaszán ment nyugdíjba. Főszerkesztői megbízását december 31-ével adta át. Aczél Bandi Londonban volt tudósító. Nekem nagyon kellemes emlékeim vannak Bandival kapcsolatban, mert borzasztóan csodáltam, ahogy ő a falklandi háborúról a híradó számára, MTI tudósítóként, hangtudósításokat küldött az eurovíziós képekhez. Bandi valami hallatlan nagy önuralommal tudta tudomásul venni a híradó döntéseit. Nagyon sokszor előfordult, hogy megbeszéltük olyan két óra körül, mert akkor volt mindig az napi külpolitikai értekezlet, hogy melyik tudósító fog jelentkezni, milyen anyagot használunk föl. Ezt nekem akkor tovább kellett adnom, hogy mit várunk tőlük, mikor, hogy rendeljünk meg vonalakat. És számtalan esetben fordult elő, hogy kapott egy perc tíz másodpercet, kettőkor. Majd öt óra körül volt a tudósítás időpontja, és akkor nekem szóltak a szerkesztők, hogy szóljak Bandinak, hogy egyéb zsúfoltság miatt csak negyvenöt másodperce lehet. Ha belegondolunk, hogy egy világtörténelmi fontosságú háborút negyvenöt másodpercbe beszorítva kell tudósítani, folyamatában, de úgy, hogy minden beleférjen... És meg tudta csinálni. Számomra Bandiban ez volt a legcsodálatosabb dolog.

Ezt nagyon meg lehet tanulni, a tömörítést.

Igen, de az MTI-ben addig írod a flekket, ameddig írod. Itt, ha azt vesszük alapul, hogy egy híradó sor három másodperc, akkor a negyvenöt másodpercbe legfeljebb tizenöt sor fér bele. Tizenöt sorban minden nap leközvetíteni egy háborút, azért az nem kis teljesítmény. Ráadásul naponta többször változik a terjedelem, de mindig rövidebbre.

Néha nem borult ki?

Hát voltak tudósítók, akik nehezményezték, nehezen viselték, ha át kellett írni. Bandi katonás ember volt, ő egy kicsit morgott, de annyi volt, amennyinek kellett lenni. Fegyelmezett tudósító volt. Volt azonban egy-két tudósító, aki, ha azt mondta neki az ember, hogy egy perc tíz másodperc, akkor se tudott másfél perc alatt lenni, és akkor itthon kellett meghúzni. Ezek a szakma szépségei meg csúnyaságai. Amikor Aczélt kinevezik, akkor megnevezi a két főszerkesztő-helyettest. Nem sokkal előtte, talán másfél hónappal előbb jött haza Londonból. Az én személyes sorsom is egy picit itt változik, mert addig én csak a külpolitikával foglalkoztam. Ekkor neveztek ki Dobrovics István helyettesének, tehát gyártási osztályvezetőnek. Ettől kezdve már nem csak egy szeletért, hanem tulajdonképpen a híradó gyártási mechanizmusa jelentős részéért felelős lettem. Ennek következtében talán még jobban bele láttam az egész szerkesztésébe. Ettől kezdve én is mindig részt vettem a hétfői értekezleteken, tehát amikor az előző hetet áttekintették, értékelték, megbeszélték a tapasztalatokat, illetve a következő héttel kapcsolatos feladatokról esett szó. Ez egyébként Matúzné alatt is volt, csak ott csütörtöki diszpózás volt, hétfőn pedig az értékelő értekezlet.

Matúz Józsefné számított arra, hogy lassan már le fogják váltani?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számított rá, de ennek ellenére meglepetésként érte. Csodálom, hogy ő nem egy másik utat választott. A feladataim közé tartozott két Inter-Eurovíziós értekezlet megszervezése, és azt láttam, hogy Matúzné hallatlan népszerűségnek örvendett a szocialista táboron belüli hírfőszerkesztők között. Az Intervízión belül is, ami a szocialista országok televíziós szervezete volt, de hihetetlen népszerű volt az eurovíziósok között is. A filmhírügynökségek, filmhíradó és videó ügynökségek, az akkori Reuters, UPI, WTN képviselői, mindig a legnagyobb elragadtatással beszéltek róla. Valamikor a 80-as évek első felében lehetősége lett volna, hogy ő legyen az Intervízió hírfőnöke. A hírfőnöknek koordinátori feladatai voltak, elsősorban a híradók egymás közötti megrendeléseinek, kapcsolatainak, fejlesztéseinek az ügyeiben. Meggyőződésem, hogy ha akkor Matúzné ezt megpályázza, akkor elsöprő többséggel megkaphatta volna. Legalábbis amennyire én ezeknek a konferenciáknak a hangulatából, a hozzászólásokból le tudom szűrni. Ő ezt nem pályázta meg, énszerintem biztos, hogy megválasztották volna.
Itthon nem volt már több előrelépés. Az utolsó időszakban megkínálták azzal is, hogy legyen hírigazgató is, politikai igazgató, nem emlékszem már, hogy akkor pontosan hogy hívták ezt a pozíciót, de ő csak a helyettességet vállalta el. Azt mondta, hogy maximum a híradó. Nem akart nagyobb lóra ülni, mint amekkoráról ő úgy gondolta, hogy biztonsággal el tudja irányítani.

A híradóban már nagyon várták, hogy változás legyen?

Igen. Az Elek-cikk után volt várakozás a váltás iránt. Juszt László, Berecz Anna, Bayer Ilona ekkor már nem kezdők, hanem begyakorlott fiatalok, és ők is követelték a helyüket ebben az új rendszerben. Azt gondolom, hogy volt ilyen belső várakozás. Pláne, amikor kiderült, hogy Aczél Endre jön, akit szinte mindenki jól ismert, éppen azért, mert ő tudósítóként is sokat dolgozott nekünk. Ennek következtében már erőteljes várakozás volt a megújulásra.
Aczél, ahogy megérkezett, egy dolgot rögtön kijelentett, hogy a kommentár megszűnik. Nincs többé kommentár a híradóban. Nincs többszereplős híradó. Pár hét után már egy műsorvezető van. Az Aczél-féle híradó esetében az volt a koncepció, hogy nagyon kis létszámra leszűkítették a műsorvezetők számát. Figyelembe véve, hogy több kiadás van, egy nap több adást kell vezetni, emiatt egy picit több volt a létszám, mint ahány adásnap. De például a fél nyolcas főkiadás úgy nézett ki induláskor, hogy Sugár András, Pálfy József, Elek János, Sándor István, Kaplár József és Bayer Ilona volt a műsorvezető. És egy hétig csinálták, egy hétig ugyanaz volt a műsorvezető a főkiadásban. Ugyanígy a második kiadásra is megvolt és a harmadikra is, hogy ki a műsorvezető. Ezáltal Aczél Bandi személyesebb arcot jelenített meg. És az első perctől kezdve azt mondta, hogy 1986. január 1-jétől a kommentár mint műfaj, a Híradóban megszűnik. Hírközlés, információ-közlés és a műsor átkötése a feladata a műsorvezetőnek.

Lehetett valamit tudni arról, hogy ki választotta ki Aczél Endrét?

Annyit tudok erről, amit Aczél Banditól és Matúznétól hallottam körülbelül hasonlót. Kornidesz kereste meg Aczél Endrét és ajánlotta meg neki a pozíciót. Hogy Kornidesz ezt egyeztette, nem egyeztette? Aczél több helyen volt tudósító, korábban Kínában, majd Varsóban, Londonban. A londoni évek kiváló tapasztalatot adtak neki a BBC hírszolgáltatásáról. Amikor Ipper Pali a 70-es évek közepe felé visszajön New York-ból, akkor ő amerikai tévés műfajismeretet, szemléletet hoz magával, amit megpróbál átültetni, kisebb-nagyobb sikerrel. Bandi folyamatosan nézte a BBC-t, meg hallgatta is. De amikor augusztusban eldőlt, hogy ő lesz a főszerkesztő, gondolom, már nem csak úgy nézte, hogy hogyan folyik egy adás, hanem magát a híradó mechanizmusát, szerkezetét is volt ideje jól megfigyelni, tanulmányozni.
És jó társakat választott! Visszahozza Eleket. Átjön Sándor Pista, aki nem sokkal korábban lett A Hét főszerkesztő-helyettese, korábban Bonnban volt tudósító. Ők hárman kerülnek egymás mellé, érdekes egyéniségű emberek. Mindegyikük egy kicsit más típusú. Elek kiváló szerkesztő. Sándor Pista jó szerkesztő, kiváló műsorvezető, de én azt mondom, ahogy az utóélete is mutatja, hogy kiváló szervező is. Jön azután Kapuvári Gábor, a Magyar Nemzettől, s ő lesz a gazdasági rovat vezetője, Tardos Júlia a belpolitikai rovaté. A Hetet összevonják a híradóval, és Rangos Kati lesz A Hét főszerkesztője. Egyébként technológiai okai is voltak, hogy A Hét és a híradó összevonásra került, hiszen maga az eseménybázis - én most forgatásilag értem, tehát kamera, esemény, feldolgozás - nagyon összekapcsolódik. Hiszen azokból az anyagokból készül A Hét egy része, amit hét közben leforgattak, és a híradóban már szerepelt, és ehhez forgatnak aztán hozzá interjúkat vagy hívnak be vendégeket. Vagyis teljesen logikus lépés volt, hogy pénzügytechnikailag, technológiailag egy bázisra helyezzék A Hetet és a híradót.

Érdekes volna összefoglalni, hogy mi változott...

Változik a szerkesztés módja. Az elődiszpózás átalakul, egy- vagy kétstábos előforgatási rendszerre, és a korábbi egystábos ügyeletből öt-hat fős ügyelet lesz. És megváltoznak az események, megváltozik az események tempója. Már nem csak az MTI előrejelzései vannak. Sokkal nagyobb hangsúlyt kap a híradószerkesztők információ-szerző képessége. Sokkal jobban megerősödik a háttérszerkesztés, fontossá válik az előkészítő szerkesztők feladata, akik témák, események után kutatnak. Összegezve, a korábbi mód, hogy az MTI alapján szerkesztünk és van még az ügyelet: pontosan az ellenkező irányba fordult. Ebben persze nem csak Bandi szemléletváltása jelenik meg, hanem - hiszen mindjárt 88-nál vagyunk - a kül- és belpolitikai események is nagyot változtak. Egy riporter kollégám azt mondta múltkor, hogy bizony, abban az időben volt a legjobb híradósnak lenni! Mert a régi törvényeket a párt és az állam már egy kicsit óvatosan próbálta meg érvényesíteni, újak meg még nem voltak. Könnyebb volt ebben a szituációban lavírozva információhoz jutni, és anyagot készíteni. Ugyancsak ebben az időszakban új főcíme lesz a híradónak, ez a bizonyos arany földgömb, Presser Gábor zenéjével. Rövidek lesznek a tudósítások. Korábban akár kettő, két és fél perc is lehetett egy híradás, például egy ilyen vaskos Vajek Jutka-féle riport esetében. Ezek most lemennek egy perc tíz vagy húsz, maximum egy perc harminc másodpercre.
A sokat emlegetett Elek János azt mondja, hogy azt kell leadni, ha olyan mondata van a politikusnak, amellyel újat tudott mondani, aminek hírértéke van. Ahogy ez nyugaton szokásos, odamész a miniszterelnökhöz és kérsz tőle egy interjút a magyar híradónak, megkérdezi, hány másodperc legyen. Magyarországon ez még úgy volt, hogy odamész, és akkor mondja-mondja... És elvárták, hogy olyan hosszan lemenjen, amilyen hosszan ők előadták. Kisebb skandalumnak számított, hogy a híradó elkezdi azt mondani, hogy csak azt adom le belőle, ami lényeges, ami új. Ez szokatlan volt!

Volt ebből konfliktus?

Volt, de mindaddig egészen jól ment, amíg - és ezért a mondatért nem fognak szeretni - a híradó saját maga föl nem adta ezt az elvét. Arra gondolok, hogy Németh Miklós hosszabb interjúkat kap, amikor miniszterelnök lesz. A híradó csinálta meg Németh Miklóst politikusnak. Akárhogy is nézzük, ő előtte egy KB-osztályvezető volt. Azért mondom azt, hogy a tévé csinálta meg, mert egy politikust akkor ismernek meg, ha látják is. Lehet, hogy a rádió ugyanezt meg tudta tenni, de a rádióból nem ismeri meg a hallgató az utcán a politikust. Bevezették Aczélék azt is, hogy vendégek vannak a híradóban. Nagyon fontos volt, hogy a híradó egy olyan státuszt tudjon magának kiharcolni a hírpiacon, hogy ott hangozzanak el először a hírek. Volt olyan eset, hogy hosszú ideig győzködték valamelyik politikust, hogy igenis, jöjjön be és mondja el 19:40-kor. Megteremtették a híradó exkluzivitását. Ezt a szót talán Aczél előtt nem is lehetett a magyar sajtóban kiejteni, legalábbis Kádár Népszabadságnak tett nyilatkozatait leszámítva. Úgyhogy ez is fontos változás volt.

Átmeneti időszak volt, nem volt világos határ, miben és mennyit lehet?

Ezt a szituációt látva, és ez vonatkozik már a 80-as évek első felére is, azaz Matúzné utolsó éveire is, a gazdasági élet szereplői megjelentek a stábot utaztató szerepben. Bizonyára így történt ez a nyomtatott sajtóban is, nem tudom. Például megjelent a Technoimpex, és azt mondta, hogy lesz nekem valami eseményem, és utaztatom a stábot. Ezeket néha össze lehetett kapcsolni más eseménnyel, tehát ennek volt bizonyos haszna más területen is, kiváltott esetleg valamilyen más pénzügyi lehetőséget. Nekem például volt olyan utam - Tajvan, Vietnam, Szingapúr - ahol megállapodtunk, hogy ők fizetik az utazást. Ennek fejében azután készült is egy-egy riport, valós eseményekről, természetesen. De tudomásul vette az utaztató cég, hogy mi ott mást is forgatunk, más riportok is készülnek. Voltak ebben amolyan kiskapus megállapodások, amelyekről azt gondolom, hogy abban az időben, abban a helyzetben, az adott törvényi kereteket betartva, mindkét fél kompromisszumából a néző számára haszon született.

Ez külföldön mennyire volt szokás?

Például a BBC-ben elképzelhetetlen. Azt gondolom, hogy a mai viszonyok között lehet szponzorálni televíziós riportutakat is, de nem hírműsort. Azt nem lehet szponzorálni. Ma már a Média törvény, pontosan szabályozza, hogy egy közszolgálati műsorszolgáltató mely műsorát lehet sponzorálni.Beszélni szeretnék arról is, hogy volt két olyan kísérlet, amellyel be akarta mutatni Aczél Bandi a tévé akkori vezetőinek, hogy mi ilyesmit szeretnénk, így csinálnánk - az egyiket a néző látta, a másikat nem látta. Aczél idején még nincs reggeli televíziózás, ez majd csak Pálfy G. Pista idején lesz. Készült kettő darab reggeli próbaadás, egy szombati és egy vasárnapi napra. Úgy tervezik, hogy először szombat-vasárnapi rendszerben fog elindulni a reggeli adás, és aztán később esetleg majd más napra kiterjed. Kakaskukorékolás és kávécsobogás volt a főcím. Ebből az anyagból nincs egy kocka sem, VHS-en talán rögzítődött, de pénzügyi okok miatt megbukott. De két kiváló műsor volt, Szilágyi János volt a műsorvezetője. Ma sem szégyenkeznénk, hogy milyen jó volt ez a két próbaadás. A másik kísérletet láthatta a néző. Aczél idejében indul el a délután négy órai híradó, ha jól emlékszem, először szombaton. Ez volt a "Kezit csókolom" -os, Juszt Laci-féle délutáni híradó.

A szponzorálás kapcsán egy kínai forgatásról is kellene még beszélnünk...

A kínai forgatás! 1985 májusában Magyarországon jár Li Peng, kínai miniszterelnök-helyettes. Tóth Gyuri, aki az egyik vezető gazdasági riportere volt a híradónak, készít vele egy vagy két interjút is. Gyuriról tudni kell, hogy nem volt olyan ember, politikus, magánember, gyerek, akivel két perc alatt ne lett volna pertu viszonyban, és mindenkivel kiváló, úgymond "haveri" hangulatot tudott teremteni. Azt mondja a riport után Li Pengnek, hogy ő elmenne Kínába riportot csinálni. Mire Li Peng azt mondja, jöjjön! Tudni kell, hogy nem sokkal vagyunk a kulturális forradalom után. Mindenki szeretett volna Kínába menni riportokat csinálni, de hát ebben az időben ez még nehezen akart összejönni. Egyszer csak Tóth Gyuri azzal állt elő 86-ban, hogy itt van három cég, aki fizetné Kínába az utat, és őneki van egy ígérvénye Li Peng-től, hogy lesz beutazási engedély és lehet riportot csinálni. Mindenki mosolyog rajta. Egyszer csak hozott egy papírt, hogy Li Peng közbenjárására megkaptuk a forgatási engedélyt. Úgyhogy el is utaztunk, négy városban forgattunk. Részben Pekingben, ahol országos gazdasági témákról készült interjú. Forgattunk Lanzhouban, ami a Gobi sivatag széle, tehát ez Közép-Kína, a Sárga folyó szeli ketté a várost. Nagyon érdekes, mert egyik partján laknak a miáltalunk kínaiaknak nevezett kínaiak, a másik parton pedig a muzulmán kínaiak. Borzasztó érdekes város. Ekkor Pekingben, ha nagyon ritkán is, de már lehetett látni nem egyenruhába, nem Mao-ruhába öltözött embereket. Már látszott valami nyugati ruha, ha nem is többségben, de látszott. Ahogy elrepültünk ide Lanzhouba, mintha tíz évet repültünk volna vissza a történelemben. Itt a tolmácslányon kívül, aki a magyar vállalatnak tolmácsolt - őneki volt egy farmerje -, az egész városban nem volt más, csak egyenruha.

A tolmácslány magyarra tolmácsolt?

Angolra. Kínai-angol, angol-kínai. A gyárnak tolmácsolt. Ugyanis az Egyesült Izzó szerelt föl ott egy üzemet. Az Egyesült Izzó abban az időben csúcstechnikát képviselt. Egy csúcstechnika színvonalú berendezést telepítenek Lanzhouba, és már háromnegyed éve csúszik az átadás! Illetve dolgoznak próbaüzemben, de nagyon nehezen lendül a dolog. Az emberek betanultak, ezzel nem volt gond. Az volt a gond, hogy senki nem gondolt arra, hogy a wolframszálat nem tudják olyan vékonyra megcsinálni Kínában, mint itthon. A berendezések amúgy kiválóan üzemeltek, de amit bele kellett rakni, a wolframszálat, azt nem tudták úgy megcsinálni, és emiatt rengeteg gond volt, ment az idő. De volt egy másik történet is. Dalianban, a város Észak-Kínában egy félszigetnek a csücskén van, Ikarus buszokkal kooperáltak. Alvázakat szállítottak oda Csepelről, hogy ott építsék rájuk a járműveket. És voltak olyan snittjeink, hogy fák nőttek ki az alvázak közül. Voltunk egy másik, szintén elektromos gyárban, Sicsiacsuangban, ami kétszáz kilométerre van Pekingtől lefelé délre. Nem sokkal korábban ott még javában dúlt a kulturális forradalom.

Nem csak a riportutak színesítették a híradósok életét, az Aczél Endre-időszak eseménye volt a híradótűz.

Amikor a híradó szerkesztőségének egyik szobájában tűz ütött ki hajnalban. Ez azért nagyon emlékezetes, mert megmutatja azt az összetartásérzést, amit a híradó jelentett, amit nem lehetett volna bérrel meg bármi más juttatással kialakítani. Hogy valaki híradós, az jelkép volt. Kitört a tűz hajnalban. A rádió a fél hetes hírekben mondja be először. Fél nyolckor a tévéhíradó összes munkatársa a híradó folyosóján tolongott, hogy ki mit segítsen abban, hogy a kárt minél kissebbé lehessen tenni. Nem kellett senkit behívni, mindenki jött magától. A tűzoltóság meg a szakértők véleménye szerint, valami elektromos zárlat volt a konnektorban. A csatlakozó okozta. Nagy szerencse volt, mert elég gyorsan lokalizálni lehetett a tüzet. Nem terjedt át az archívumra, ami nagyon közel volt hozzá. Viszont a műanyagok égésekor ez a fekete, nyúlós massza marad vissza, ami a kazettákat beborította. Nagy szerencse volt az is, hogy a kazettákon belülre nem jutott be semmi. Tehát tulajdonképpen anyag nem veszett el és nem sérült meg, csak a borítók, a kazetták dobozai. Meg írott anyag sérült meg. Ez egyébként akkor a híradós külpolitikai szerkesztőségnek a szobája volt, a 401-es.

Beszélhetünk a stúdióépítésről, a technikai korszerűsítésekről?

Igen, ezek mind Aczél Bandi agilitásához, szervezőkészségéhez kötődnek, azon felül, hogy műsort vezetett, szerkesztett. Tehát meg kéne újítani a stúdiót. Ekkor Aczél válaszút elé kerül. Abban kell döntenie, hogy vagy a 3-as stúdiót részben felújítják, ami alapterületben nagyobb, vagy megépítenek egy új stúdiót - ami aztán később a 6-os stúdió lesz -, ami azonban alapterületében jóval kisebb lesz, de teljesen új technikát kap. Eléggé hosszú ideig törték a fejüket, melyiket válasszák. Végül is mindenképpen az új stúdió mellett volt érdemes dönteni, még akkor is, ha kisebb stúdiótérrel épül meg, mint amekkora a korábbi híradóstúdió volt. Az egész projektet Sándor Pista kapta meg, és ővele közös munkával hoztuk létre a terveket. Horváth Pali, kiváló műszaki fejlesztőmérnök tervezte meg a kor akkor talán legmodernebb stúdióját. Olyan berendezésekkel, amiket nagy umbuldával, részben Amerikából, részben máshonnan sikerült valami módon behozni. Sajnos folyamatosan húzni kellett a tervekből, a forint leértékelése akkor is problémákat okozott. A beruházás úgy valósult, hogy havonta kihúztak belőle valamit. Létezett már vagy harminc éve egy Betacart nevű berendezés, amelybe harminc kazettát bele lehet rakni, és bármikor, bármilyen pillanatban, bármelyiket el lehet indítani. Ellentétben a tévéhíradó négy-öt évvel ezelőtti állapotához képest, amikor még mindig csak két lejátszó gép volt, és a technikus a következő kazettát az előző riport alatt pakolta bele a gépbe. Na ezt szerette volna már Horváth Pali lecserélni, de erre már nem volt pénz. Ez is kihúzódott.

Holott?

Holott... Vagy mondok egy másik olyan dolgot, ami pénz miatt és technológiailag nem volt megvalósítható. Eredetileg arról volt szó, hogy a stúdió és a műszak, tehát a vezérlő között egy óriási üvegablak, üvegfal lesz. De a Salgótarjáni Síküveggyár ezt nem tudta legyártani, mert a magyar ipar akkor ekkora méretben nem volt képes üvegablakot készíteni. Csak külföldről lehetett volna behozni, de annyira magas volt az ára, hogy le kellett róla mondani. Ezért aztán egy olyan megoldás született, hogy amikor azt akartuk, hogy A Hét-ben Sándor Pista műsorvezető mögött látsszon a vezérlő, egy kamera volt fölrakva a vezérlőbe, és a vezérlő képe össze volt trükközve Sándor Pista stúdióbeli képével, ahelyett, hogy a nagy üvegen keresztül egyszerűen látszott volna. Van egy érdekessége az építésnek. Amikor elkészült a 6-os stúdió, akkor kezdetben egy oszlopcsarnokszerű díszlet volt benne. Ezt Fekete György belsőépítész tervezte, aki később MDF-es politikus, azután, majd független, ezt követően pedig KDNP-s képviselő volt. Ezzel párhuzamosan Sándor Pistának van egy nagyszerű ötlete, amit Aczél nagyon támogatott, és a tévé vezetőin keresztül tudták verni. Az akkori törvényi hiányosságokat kihasználva tudnak olyan konstrukciót választani - azután már nemcsak a tévéhíradó, hanem a rádió is -, hogy a híradó végén egy perc reklám volt. Törvény akkor ezt nem tiltotta. Az egyperces reklámblokk díja befolyt a Magyar Televízióba. Ennek körülbelül negyven százalékát lenyelte a televízió, másik negyven százalékát megkapta a Híradó, műszaki fejlesztéseket hajthatott belőle végre. Olyan tizenöt százalékot pedig jutalmazásra lehetett fölhasználni. Aczél akkor meggyőzte az embereket, hogy csak tíz százalékot használjunk föl premizálásra, és öt százalékkal növeljük meg a beszerzési keretet. Még ma is a híradó folyosóján üzemelnek azok a berendezések, amelyek látták Aczél Bandit... A Béta montírozók, amelyekben nekünk, "mondhatni részjegyünk" van, mindenkinek, aki annak idején ott dolgozott a híradónál. Ez megint csak azt mutatja, hogy ezt át lehetett vinni azon a csapaton, mert mondhatták volna azt is, hogy nem megyünk bele. Ebből a pénzből később, a montírozókon kívül, vesszük a vidékieknek a videokamerákat a filmesek helyett. Mert azt se a televízió vezetése vette a híradónak.

1988-ban elkészült a 6-os stúdió.

Igen. 1988 tavaszán a 6-os stúdió már kilencven százalékos állapotban készen van. És ekkor indul az MTV Plusz. Ekkor Bayer Jóska volt a kereskedelmi főigazgató, aki most az Axel Springernél van. Born Ádám a rendező, Román Péter a főszerkesztő, korábban gyártási főnök. Horváth Jancsi, mint műsorvezető, szerkesztő, meg talán akkor éppen intendáns is, fölveti Bayernak, hogy van egy olyan lehetőség, hogy a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár tíz napja alatt egy kereskedelmi jellegű kísérletet csináljunk meg. Vannak olyan cégek, akik hajlandók lennének ebben reklámokat vásárolni, ebben az időszakban. És a Magyar Televízión belül Bayer rákap, és azt mondja, hogy kiváló lehetőség, hogy megmutassa a televízió azt, hogy szocialista gazdasági viszonyok között, egy szocialista vállalaton belül hogyan lehet modellkísérletben megvalósítani egy kapitalista típusú vállalkozást, műsorgyártásra, egy bizonyos időszakra. Elkezdik szervezni az említett kollégák, és fölkérik Elek Jánost, beszéljen Aczéllal, hogy a híradó ehhez csatlakozna-e. Elek engem bíz meg a gyártással. És egy hihetetlenül érdekes dolog történik. A híradón belül is nagyon sokan pesszimistán fogadják ezt a kezdeményezést. De vagyunk körülbelül húszan a százhúsz fős híradós létszámból, akiket Elek összeválogat. Ők vállalják azt, hogy egy sokkal feszítettebb tempóban dolgoznak, természetesen minden költséget számolva. De ha jól dolgozunk és jók a bevételek, akkor a jövedelmek is jóval jobbak lesznek ez alatt a tíz nap alatt azoknak, akik ebben részt vesznek. Föláll egy híradós csapat, amely tizenegy nap alatt 615 perc MTV Plusz híradót, 51 adást, négy nyelven elkészít. Az újdonsága abban rejlik, hogy mi azt mondjuk Elekkel, csináljunk egy belső megállapodást arról, hogy miképpen történjen az anyagok átadása-átvétele egymásnak. Tehát hogyha mi forgatunk valamit, amire ők nem gondoltak, vagy ők forgatnak, akkor ennek az elszámolása hogyan történik meg, illetve hogyan adják át. Többen azt mondták: "Ugyan már! Nem fogtok ti forgatni." De azért megcsináltuk a megállapodást, papírra fektettük. Az első napon kiderül, hogy négy olyan anyag van, amit a normál híradó nem forgat le, de amikor meglátják nálunk, akkor azt mondják, hogy ez kell! Tehát 1988 tavasza, amikor a híradó először konkurenciával, valós konkurenciával, méghozzá a saját konkurenciájával áll szemben. Borzasztó érdekes kísérlet.
Ennél még érdekesebb az, hogy az egész MTV Plusz bebizonyította azt, hogy egy vállalkozói alapon üzemelő televíziót az akkori gárdából kiválasztott emberek kiválóan tudtak üzemeltetni. Gondoljunk bele, mi történt 90 és 95 között! Azért az elgondoztató, hogy 88-ban modellkísérlet bizonyította, hogy a tévé akkori állományából is kiváló szakemberek álltak rendelkezésre, hogy egy ilyen televíziót üzemeltessenek. Na és, honnan megy az MTV Plusz? Hát a kilencven százalékos állapotban levő 6-os stúdióból. Naponta! Betlen János volt az angol híradók műsorvezetője. Rér Éva volt az orosz, aki később a híradó külpolitikai szerkesztője lett, adásszerkesztő is volt, később pedig volt kulturális igazgató is, de az már a 90-es évek második fele. Leipold Péter volt a német műsorvezető.

Mikor lett készen a 6-os stúdió?

1988 szeptemberében adták át, s attól fogva a 6-os stúdióból megy hosszú ideig a híradó. Ez a stúdió műszakilag - azokat a húzásokat leszámítva, amik az anyagi okok miatti visszatervezésből adódtak - egy kimondottan híradóra tervezett stúdió. Kétszer fordul elő a Magyar Televízió életében, amikor televíziós célra tervezett épületbe építenek be televíziót. Az egyik a Szegedi Körzeti Stúdió, amely a 70-es évek második felében épül meg, utána pedig a híradó stúdiója, amely eleve a híradó számára épített stúdió. Később már a 8-as és a 9-es stúdió esetében ez hasonló módon történik, kint a Bojtár utcában. Miközben épült a stúdió, Sándor Pistával rengeteget beszélgettünk arról, hogy minden olyan, mintha az 50-es években volnánk technológiailag, technikailag. Ebben az időben még minden kézzel történik, írógép, kézi írás, telexek, és már van egy elektromos írógép. Simon Magdi kolléganőmnek a leíróban, őneki volt egyedül IBM írógépe a tévéhíradónál, és ez különlegességnek számított. Sándor Pista, Aczél és Elek János, akik rengeteget dolgoztak külföldön, már mindenhol számítógépen dolgoztak. Papírforma szerint 1986 után már a tévé archívuma is elkezd számítógépre feldolgozni. Eközben itt, 88-ban egy darab számítógép sincs még a híradónál, illetve egy-két Commodore a gyártási területen megfordult.
Sándor Pista Dömsödi Gáboron keresztül, aki szintén értett a számítógéphez, ismerete Vadász Pétert, aki a MicroSystem, később a MicroAlfa vezérigazgatója volt, és tulajdonképpen összehozott egy megbeszélést. Vadász Péter kap az alkalmon, és azt mondja, hogy ha a stúdióban, ami el fog indulni, a műsorvezető előtt ott lesz a számítógép és annak az oldalára rá lesz írva, hogy MicroSystem, akkor komoly összeget fizet. Tulajdonképpen egy "ma úgy mondanánk barter, reklámszerződés készül a Magyar Televízióval, amiért cserébe ő a teljes számítógépes parkot adja a híradónak. De még mindig ott állunk azzal a helyzettel szemben, hogy abban az időben két fajta adásszerkesztő rendszer volt a világban. Az egyik a News-Star, a másik a Basis, ami angol, de ezek COCOM listások voltak. A COCOM listát bizonyos utakon kikerülve, Horváth Palinak sikerül olyan berendezéselemeket behoznia a 6-os stúdióba, amelyek szintén COCOM listásak, de azt egy-egy elemre kerülő utakon föl lehetett oldani. De magát a teljes számítástechnikai rendszert nem lehetett behozni. Akkor Vadász Péterrel hosszú ideig beszélgettünk arról, hogy mi legyen, és ő fölajánlotta, hogy kifejleszt nekünk egy számítógépes rendszert, amellyel a stúdió elindul. Ez valóban el is készült, és azt gondolom, hogy a kornak megfelelő, jó rendszer volt, kimondottan erre a dologra fejlesztve. Nagyon jó kollégákkal dolgoztunk együtt. Gondoljuk el a szituációt! Úgy írják a számítógépes programot, hogy azok, akik valamelyik részével foglalkoznak, az adásszerkesztői részével vagy a gyártási részével, az előtt, hogy elkezdték volna írni a programot, be kellett, hogy üljenek két hétre a híradó szerkesztőségébe, a newsroomba. Ott ültek, figyeltek, jegyzeteltek, majd leírtak egy elképzelést. Mi kijelöltünk olyan embereket az egyes csoportokból, például a rendezői csoportból, gyártási csoportból, szerkesztői csoportból, akikkel folyamatosan konzultáltak tervezés közben. Miután átadták a kész programot, egy-két apró javítást kellett csak elvégezni a próbaüzemben, és utána tíz évig üzemelt ez az adásszerkesztő rendszer - kiválóan! Ez nagyon nagy előrelépés volt. Később ebbe rendszerbe belekerült az MTI is. Megszűnt a papír, a telex, a telexes néni. Át lehetett szerkeszteni az oldalakat úgy, hogy nem kellett széttépni, újragépelni. Ma már a számítógép világában ezek olyan furcsa mondatok, de 88-ban még nem hangzottak furán. Később a reklámszerződést át kellett alakítani, mert már belépett az új törvényi szabályozás. Már nem lehet reklám a híradóban, új konstrukcióba kell átrakni a szerződést. Tehát az eleje és vége főcím között nem lehet reklám. Nem véletlen került ki a meteorológia a híradóból, mert ha a meteorológia benne lenne, akkor csak a híradó végén lehetne reklám. Viszont a híradó és a meteorológia között lehet reklám, mert a meteorológia külön műsorszám.

1988-1989-ben járunk, fölgyorsulnak a belpolitikai események. A híradóban ez hogyan érződött?

A híradó arányaiban jóval inkább eltolódik a belpolitika irányába. Nemcsak, hogy azzal kezd, hanem tartalmilag, összességében is jóval nagyobb szerepet kap a belpolitika. Az én legnagyobb bánatomra, mert ma már szinte alig látunk külpolitikát, nemcsak az MTV-ben nem, hanem a kereskedelmi tévékben sem. Viszont jön a két KB-ülés! Az egyiken, amikor Kádárt tiszteletbeli elnöknek puccsolják meg, a másik pedig, ahol meglepetésszerűen bemegy, és azt a bizonyos, aránylag összefüggéstelen monológot előadja az akkori változásokról. Közben állandóan visszautalva, elég homályosan, a korábbi dolgokra.

Az eredeti Kádár-monológ megmaradt?

Ott nincs tv felvétel, csak hangfelvételben van meg. Nincs folyamatos videó felvétel arról a KB ülésről, talán pár perc van. Aztán jön 1989. augusztus 19., a Páneurópai Piknik, és az egész német kérdés. A Páneurópai Piknikről majdnem lemaradtunk.

Jól emlékszem, hogy a határátvágásról láttunk híradót?

A dolog úgy nézett ki, hogy ez az esemény nem élvezett prioritást, nem látszott, hogy ekkora esemény lesz. Éppen küldtek egy stábot Kőszegre, valamilyen műanyag sípálya megnyitására. Lényeg az, hogy Pió Mártiék, (a győri tudósítóink), mint az őrültek, rohantak az esemény után. Ezért az esemény eleje nincs meg, de azért készült beszámoló. Ez például sajnos egy rossz döntés volt akkor.

1988 június végén volt az Erdélyi Tüntetés.

A Thököly úton két kamerával, két operatőr kollégával voltam kinn. Többen voltunk, dolgoztak a tömegben is, s két operatőr kollégával egy omladozó erkélyen, egy lakásnak az erkélyén, fönt a román nagykövetséggel szemben levő épületben. Az előző nap szerveztem le, hogy oda bejussunk. Megállapodtunk a tulajdonossal, hogy milyen feltételek mellett enged be. Valamilyen összegben állapodtunk meg az erkély használatáért, nem volt egy eget rengető summa. Ez nem szokatlan, bevett gyakorlat volt dokumentumfilmek esetén, hogy ha például egy lakásban forgattál, akkor nagyon sokszor fizettek lakáshasználati díjat, vagy ehhez hasonlót. Mégis, azért csak összejártuk a lakást, csak alkalmatlankodtunk. Majd jött a Nagy Imre temetés! Ami nemcsak híradós feladat, hanem egész televíziós feladat, mert hiszen élő közvetítések is voltak, híradó-összefoglalók, összeállítások készültek. Előtte az exhumálás történetének a felvételei, aminek egy részéig nem engedték be a sajtót, hanem csak egy bizonyos pont után készülhettek erről képek. Azt mondhatom, hogy 89-ben az élet sűrűjében vagyunk. Rangos Kati és Tóth Béla kollégám jóvoltából igen jó volt a kapcsolatunk a Fekete Dobozzal. Akkor még Elbert Márta és Pesti Laci együtt dolgoztak. Az exhumálásról, a kerekasztal tárgyalásokról és a későbbi prágai eseményekről sok anyagot kaptunk tőlük. És amikor már azt hisszük, hogy az élet lassan lecsöndesedik, jön a karácsony, a szilveszter, akkor a román forradalom jött.
Ez egy nagyon érdekes televízió-történeti esemény is, mert részben folyamatosan átvettük azokat a képet, amelyeket a Román Televízió adott, de folyamatosan stúdióban volt a híradó is.

Egész nap...

Részben a stúdióból ment a közvetítés, részben külföldi összeállítások átvételével, külföldi adásoknak a szövegét is hallgatva... Folyamatos román-magyar tolmács volt bent, többek közt Vári Attila közreműködésével. És nagyon sok stábunk átmegy - Tóth Karcsiék automatikusan Debrecenből, Jurányi Annáék Szegedről, Edelényi Gabi és még sokan - a határnak erről az oldaláról folyamatosan átjárnak, anyagokat készítenek, feljátszanak. Mindig vissza kell hozni az anyagot Szegedig vagy Debrecenig, hogy föl lehessen játszani. Legalábbis egy darabig. Borzasztó érdekes folyamatos televíziózás történik. A Magyar Televízió leközvetítette a román forradalmat.
Nagyon kellemes emlékeim vannak például Keleti Györgyről, aki akkor szóvivő volt a Honvédelmi Minisztériumban. Ő szinte bentlakásos ember volt a híradónál, mert folyamatosan, szinte minden adásban, riportalanyként elmondta, hogy mit tudtak meg, milyen kapcsolatuk van a kintiekkel... Nagy munka volt. Miután lemegy a román forradalom, Aczél Bandi és Kaplár Jóska elmegy külföldre szabadságra. Január hatodika körül jönnek haza. A tévé vezetését addigra egy grémiumra bízták, amelynek tagjai: Chrudinák
Alajos, Czigány György, Dömölky János, Gombár János, Kővári Péter, Pálfy G. István és Vitray Tamás, vezetője pedig Nemeskürty István. Pálfy G. Pista a híradót felügyelő tag ebben a bizonyos grémiumban. És Nemeskürty leváltja Aczél Endrét.

Mire hivatkozva?

A hivatkozásra már nem is nagyon emlékszem, de a formára igen. Ezek évek óta változatlan formák. Tíz órára van meghirdetve egy össz-szerkesztőségi értekezlet. Aczél hazajön és lemegy reggel a Nemeskürtyhez, és azzal jön föl, hogy: "A Nemeskürty azt mondta, minden marad a régiben." Vagyishogy ő nincs leváltva. Majd fél óra múlva együtt jönnek le az első emeleti vetítőbe, ahol azt mondja neki Nemeskürty, hogy le van váltva. Rosszul jött ki.

Hogyan élte meg Aczél azt a Petre Roman körüli dolgot? Adásban van a román forradalom. Nálunk senki nem tudott semmit Petre Romanról. Bement valami néprajzkutató, és hozott valami P. Román könyvet, és elmondta, hogy ő az, aki tudja, ki ez a Petre Roman. Petre Román az ő kollégája, kiváló néprajzos, és milyen pompás, hogy egy ilyen nagyszerű pacák került a miniszterelnöki bársonyszékbe. És Aczélon ez átment, és kiment adásba.

Legalább két hely erősítse meg az információt, ugye ez a klasszikus szerkesztőségi elv. Erre én azt mondom, hogy az adott pillanatban, az adott szituációban, a román forradalomban vagy az iraki háborúban ilyenek mindig előfordulhatnak. Lehetőség szerint meg kell próbálni ezt kivédeni. Ha nem sikerül?... Az élő adásnak mindig megvan a varázsa és megvan a kockázata.
Aczél leváltása után Nemeskürty tanár úr kinevezi Pálfy G. Pistát. Erre fölmerül, hogy akkor föláll-e a híradó vagy nem. Izgalmas pillanat. Elek és Sándor Pista azonnal Aczél mellé áll, és azt mondja, hogy ők tovább nem csinálják, ilyen feltételekkel. Bánó Andris, azzal indokolva, hogy mi végül is a nézőknek csináljuk a műsort, és ez meg egy olyan belső vita, ami nem tartozik a nézőre. Bánó úgy dönt, hogy ő megcsinálja a híradót. Ez aztán később Aczél szemében elég nagy szálka volt egy darabig. És fölállnak tizenvalahányan, akik majd az Egyenleget megcsinálják.

Pálfy G. Istvánt hogy fogadták?

Pálfy G. esetében bizonyos szerkesztőknél természetes volt az ellenvélemény, ellenállás. Itt én egy picit furcsa helyzetben vagyok, mert akik belül vannak, azok számára a szereplők nem politikai szituációk, hanem emberek. Minden szerkesztőnek, főszerkesztőnek, munkatársnak vannak erényei, kiváló erényei, hátrányai, vagy olyan dolgai, amikkel az ember egyet ért vagy nem ért egyet, de ez sosem szabad, hogy befolyásolja a kötelezettségünket a nézőkkel szemben. Pálfy G. Pista jó tévés, szakmailag mindent tud. Hogy őt most valósan, vélten, akarattal, vagy akaratlanul, de besorolják valahova. Ugyanígy másokat is be lehet sorolni. Én mindig azt mondtam azoknak a beosztottaknak, akik hozzám tartoztak, operatőrök, vágók, világosítók, gyártásvezetők, hogy nekünk soha nem szabad politikai szemszögből nézni, vagy állást foglalni a dologban. A szerkesztőknél ez sokkal nehezebb, egy szerkesztő esetében nem ez a helyzet. Én azt mondom, hogy nem lehet jobboldalilag és baloldalilag világítani. A híradós operatőr számára a Brezsnyev látogatás ugyanolyan, mint a Clinton látogatás. Hogy ezt hogyan kell televíziósan megjeleníteni, ez a technológia fejlődéséből adódik. Független a személyektől, hogy hogyan kell ezt legyártani képileg, világításilag, hangilag...

Az Aczél-időszakból vannak személyes jellegű, érdekes történetek?

Aczél főszerkesztése alatt a híradó "kettészakadt". A tenisz és a foci miatt.
Aczél Bandiról tudjuk, hogy ő nagy teniszbarát. Egy darabig szerkesztette a Tenisz Magazint is. Voltak követői, Kaplár és még sokan, akik már korábban is teniszeztek, vagy éppen a Bandi-féle hatások következtében kezdenek el sportolni, főleg teniszezni. És van a nagy konkurencia, Sándor Pista, aki meg nagy focista. Ezért aztán vannak a Sándor követők, akik rendszeresen fociznak. Azóta, és a mai napig is, a híradónak van állandó focicsapata. Rendszeresen indulnak kisebb bajnokságszerűségeken, tehát a foci a mai napig él.

Ebben nem volt benne, hogy a tenisz úri sport, a foci meg proli? Nem lettek villongások?

Szakmai villongás abból lehetett, hogy melyik a jobb csapat. A teniszezők a sikeresebbek vagy a focisták? A teniszezők hivatalosan komolyabb versenyeken indultak. Miközben a focicsapat meg sokszor nyert. Ki mit tart sikernek. De volt egy másik hagyomány is! Beszéltünk arról, hogy Matúzné idejében voltak híradós összejövetelek. Ez érdekes módon egy picit megmarad Aczél Bandi idejében is, de inkább egy-két-három napos kirándulások formájában. Részben például a Szegedi Szabadtéri Játékokkal összekapcsolva, a hajósi borvidéken vagy Eger környékén voltak. Ezeket általában Erőss Péter kollégám szervezte. Vagy például kétszer is voltunk Puchbergben Szabó bácsinál, ő a marcipános Szabó bácsi, aki most Szentendrén van. Puchberg Graz fölött van, Bécshez talán egy kicsit közelebb, körülbelül félúton, Sopronnal, Béccsel összekötött kirándulás volt. Ezeken családtagok is részt vettek, nem csak a kollégák, és nagyon szép napok voltak.

Közben telik az idő, elindul a rendszerváltás folyamata?

Elindul a Gyárfás Tamás-féle Reggel. Még nincs konkurencia, és a híradó sok mindenről hivatalból lemarad. A "hivatalból" alatt az értem, hogy nem voltunk ott a lakitelki sátorban sem. Nem voltunk ott Monoron. De a "nem voltunk ott" alatt nem az értendő, hogy nem lehetett tudni, mi történik, hanem ekkor még ezt nem lehetett megcsinálni.

Egyáltalán szóba került, hogy jó lenne ott lenni?

Lehetett tudni róluk. Azt gondolom, hogy ezekről az eseményekről nem úgy maradt le a híradó, hogy nem tudott róluk, hanem nem ment el. Ennek a szakmai értékelését inkább a szerkesztőkre kellene hagynom.

Így jutunk el 1990-hez.

Még a választások előtt jön 1990. március 15. A pártok - és erre én egészen biztosan emlékszem - már akkor "sikeresen utálták" egymást. Olyannyira sikeresen utálták már egymást, hogy sorban kijelentették, ki kivel nem akar együtt ünnepelni. Odáig ment a vita, hogy ki kivel nem akar egy utcán végigmenni a március 15-ei ünnepségre, oda vagy vissza. Utólag azt gondolom, hogy ez már akkor egy eléggé rossz bizonyítványt állított ki a rendszerváltó pártokról és kezdeményeikről. Annyira kaotikus volt a helyzet, hogy Pálfy, mint főszerkesztő, írt a pártoknak egy levelet. Ha azt akarják, hogy a Magyar Televízió el tudja dönteni, hogyan fog közvetíteni, akkor talán meg kéne egyezniük, hogy ki, hol, mikor. Fölajánlotta, hogy a híradó hajlandó "közvetíteni" ebben a kérdésben. Kijelölte Bánó Andrást, aki akkor főszerkesztő helyettes volt Pálfy mellett a híradóban, a tárgyalások moderátorának, és engem jelölt ki gyártásilag. Itt van az 1990-es naptáram, amiből a következő derül ki. A 2-es NewsRoomban - akkor még több NewsRoom volt a híradóban - adtunk helyet ezeknek a megbeszéléseknek. Február 26-án, hétfőn tíz órakor volt az első ilyen megbeszélés, majd 28-án, szerdán kilenckor folytatódott. Még március 9-én kilenc órakor szintén volt egy egyeztető megbeszélés. Végül is ekkor tisztázódik, nagy vonalakban meg tudnak egyezni a pártok abban, hogy ki, mikor, hol... Ennek megfelelően mi meg tudjuk szervezni, hogy az eseményekre odaérjenek a stábok. Eldöntjük, mi az, amit élőben közvetít a televízió, mi az, amit nem. Késhegyig menő vitákat folytattak. Mi közvetítői, moderátori szerepben voltunk ott Bánóval. És a megállapodást, amiben ők megállapodtak, azt kellett nekünk úgy rögzítenünk, hogy meg lehessen tervezni a híradós felvételeket, illetve a közvetítéseket. Azután jönnek a választások. A választások a híradó szempontjából rutin dolog. Tulajdonképpen tök mindegy, hány párt van, hány jelölt, a híradó szempontjából pontosan meg lehet tervezni, hogy melyik pártvezető hol, mikor szavaz, azt meg kell mutatni. Be kell mutatni, hogy az országban folyamatosan, zavartalanul megy a szavazás, tehát ez egy teljesen rutin feladat.

Milyen mélységig ment le a híradó a pártok bemutatásában?

Nagyon-nagyon sok párt indult. Aki országos listát tudott állítani, azt bemutattuk. Az országos lista ma is vízválasztó, a választási reklámok esetében is, és a bemutatás szempontjából is, a szavazás bemutatásában is. Elsősorban azok a pártok jöhetnek szóba, amelyek minimum megyei, vagy több megyés, vagy országos listát tudnak állítani. Körülbelül ez az osztályozó szempont. Közben megy a maga útján a híradó, a televízió. Antall József és Göncz Árpád megállapodik Hankiss Elemér kinevezésében. De 90 októberében vannak az önkormányzati választások, és itt még történik egy érdekes dolog, nem politikai érdekesség. Visszaigazolt időpont volt októberre Antall József amerikai látogatására. Október 11-én elmentünk volna Hollandiába, és onnét egyenesen Amerikába. A delegáció elment volna, és a kormánnyal együtt, menetrendszerű járaton, repült a sajtó is. A Duna Tv, MTV, MTI, azok a lapok, amelyeknek a tudósítója nem kint csatlakozott a delegációhoz. Itt az az érdekesség állt elő, hogy Antall mindenképpen haza akart jönni a szavazás napjára. Le volt szervezve, hogy elindulunk Hollandiába, és Hollandiából megyünk Amerikába, de az utolsó pillanatban, valahogy a hét közepén megváltoztatták a tervet. Ennek következtében október 11-étől 13-áig volt a holland látogatás. Hágában megtörténik a protokoll, unilaterálisokat adunk, ahogy ezt megbeszéltük, és hazajövünk pénteken vagy szombaton, mert vasárnap van a választás. Már az utolsó percben zajlottak ezek a dolgok, és már nem lehetett menetrendszerű járattal visszajönni Hollandiából. És volt a Vitéz Háry László, ez a bizonyos katonai protokollrepülő, amely 1957-től funkcionált. Vitéz Hárynak már a 90-ben keresztelik át, de feladata a korábbi: állami és katonai vezetők szállítása és futárszolgálat. A Vitéz Háry kijön Rotterdamba, és vagy öt-hat órát jövünk vele haza Rotterdamból: propelleres gép, nincs nagy sebessége. Megvan a szavazás, és október 15-én utazott el a delegáció, velünk együtt Amerikába.

A Vitéz Háry milyen típusú gép volt?

AN 26-os. Én kétszer utaztam vele, egyszer Varsóba és Potsdamba, szintén Antallal, és egyszer pedig mondom, amikor így jöttünk haza Hollandiából. A Vitéz Háry egy eléggé szoros, katonai gép, katonai protokollkonyhával, a gulyástól a pörköltig minden megfőződik a járaton. De nem egy tágas gép, nagyon lassú és elég rázós. Elég kevés hely van benne, eredetileg harminckét katona vagy kétezer kiló bomba szállítására tervezték.

Egy ilyen protokoll gépen mennyire közös a tér? Lehet jönni-menni, a miniszterelnökkel diskurálni, vagy azért ennél merevebb?

Hát ennél merevebb. Normál körülmények között általában a miniszterelnök egy polgári repülőn az első osztályon van, a kíséret business class nagyságrend, a sajtó pedig vagy turista vagy business class. De a hollandiai útnál és az amerikai útnál különgép volt, tehát csak sajtó volt rajta és delegáció. De például Antall, akiről köztudomású, hogy egy eléggé merev viselkedésű politikus volt, többször hátrajött a sajtóhoz, négy-öt perces beszélgetések zajlottak. Én ott tapasztaltam azt, hogy neki van humora. A repülőgépeken a dolgok nem a száz százalékosan merev protokoll szerint zajlanak. A sajtó is esetenként előre mehet, én voltam már többször olyan látogatáson, ahol egy-egy szerkesztő - valószínűleg előre megbeszélik - útközben negyed órára, húsz percre előrejön beszélgetni. És akkor a helyhatósági választás után elmentünk Amerikába. Három fontos helyszíne van a látogatásnak: New York, Washington és Los Angeles. Ezeken a helyeken mindenhol végig dolgozunk. Egyetlenegy olyan epizód van, ami a tervezettől eltér, tehát nem tudjuk leforgatni. Ez az Antall és Varga Béla közötti találkozó New Yorkban. Azért nem tudjuk leforgatni, mert Varga Béla akkor kórházban volt, és bizonytalan volt, hogy egyáltalában létre jön-e a találkozó. De éppen Varga Béla egészségi állapotára való tekintettel végül is úgy döntött Antall, hogy csak négyszemközti lesz a megbeszélés. Talán MTI fotó készült róla. Sajnáltam, hogy nem lehettem ott a kórházban, mert nagyszüleim és édesapám balatonboglári volt, és ekkor ő még élt és gondolta, hogy ha ő nem is, de én még esetleg találkozhatom Varga Bélával, mert a családunknak az a szűkebb, apai ága személyes jó ismeretségben volt vele. Édesapám bátyja a lengyelek segítésében együtt dolgozott Varga Bélával, a háború alatt. A New York-i látogatás után Washington következett. A washingtoni protokoll szerint a látogatások három kategóriába vannak sorolva. Első az úgynevezett állami protokoll, amiből évente tíz-tizenöt van, nagyságrendileg. Ez az, amikor a Fehér Ház kertjében fogadják a vendéget, majd az ovális terem és utána sajtótájékoztató. Második az úgynevezett hivatalos látogatás, amiből sok van. Például az a különbség a Horn-út és az Antall-út között, hogy Horn útja hivatalos tárgyalásnak minősült, míg Antall, valószínűleg éppen azért, mert ő az első szabadon megválasztott miniszterelnök, megkapta az állami protokoll rangú fogadást. A protokolloknál komoly egyeztetések, akkreditálások vannak. A Fehér Házba való belépés maga egy procedúra. A filmekből is látható módon, a portán kezdődik a dolog. Hosszú ideig ugyanaz a hölgy foglalkozott a külföldi sajtó képviselőivel: Mary, sajnos a vezetéknevére már nem emlékszem, egy picit járáskorlátozott, idősebb hölgy volt. Egy kicsit sántítva, bottal járt, nagyon aranyos kis hölgy, olyan tábornokné-féle. Amikor megérkezik a stáb oda - előre egyeztetett stáb, akkreditált adatokkal, kitűzőkkel... Akkor elkezdődik a beléptetés a portánál, az ő megérkezése után. Először ő leellenőrzi, hogy mi azok vagyunk-e, akik, aztán jön a biztonsági szolgálat, aki leellenőrzi, hogy mi azok vagyunk-e, akik.

Hogyan történik az ellenőrzés?

Útlevelek ellenőrzése, adategyeztetések... Utána jön a felszerelés vizsgálata, hasonló módon, mint a repülőtereken. Tehát át kell menni egy fém kapun, körbetörölgetik egy vizes, papírzsebkendőhöz hasonló anyaggal a kamerát és az egész felszerelést, ami azonnal kimutatja, ha érintkezett robbanószerrel. Amikor ezeken túlesünk, ami olyan fél-háromnegyed órás procedúra, akkor bejutottunk a Fehér Ház kertjébe. Antall egy katonai helikopterrel érkezik meg New Yorkból Washingtonba, ami leszállt ott a Lincoln emlékműnél - ez az a része a térnek, ahol a Hair című filmnek az a bizonyos jelenete játszódik - a Capitolium előtti füves területen. De még korán van, rá két-három órával történik majd a hivatalos fogadás. Az idősebb Bush ekkor az elnök, a katonai díszszemlés fogadás rendben megtörténik, majd bemennek.

A megérkezés és az esemény közti szabadidőt hol telik el?

Általában a Blair House nevű vendégházban, ami majdnem szemben van a Fehér Házzal, ott szállnak meg az államfők. Ott kap ő is szállást, és onnét jön aztán majd át. A fogadás után volt egy tárgyalás, négyszemközt. Illetve először négyszemközt, később a külügyminiszterek is részt vettek rajta. A tárgyalás előtt beengedtek bennünket az Ovális terembe. Ott nagyon szigorú szabály van. Nagyon szűk kör, olyan nyolc-tíz-tizenöt stáb mehet be. Ebben mindig benne van a delegáló ország egy-két tévétársasága, a három nagy helyi tévé, BBC, CNN... És aztán a többiből mindig váltakozó mennyiségű. Nem lehet megállni! Az egyik ajtón beengednek. A mi esetünkben Antall és Bush ült a két fotelban. Előttük el lehet menni, és egyetlenegy pillanatra állhatsz meg. Amikor belép az ember a terembe, akkor az operatőr elindítja a felvevő berendezést, és amíg ki nem jön a teremből, forog. Körülbelül egy-másfél percig tart az egész, és csak arra az egy másodpercre állhatsz meg, amíg egy fixet csinálsz. A mögötted levő már jön, és már lök odébb, nem lehet megállni hivatalosan. Azt mondták, hogy nem lehet kérdést föltenni. Regős Sanyi volt a szerkesztő riporter, aki a protokollnak fittyet hányva mégis tett föl kérdést. Fülöp Tibi volt az operatőr. Hát össze kellett magát szednie, hogy addig megpróbálja magát egy helyben állva tartani, amíg az egy-egy mondatos válaszok végül is elhangzottak. Utána történik a sajtókonferencia. Ilyenkor nekünk igyekezni kell, mert sajnos Amerikában az idő ellenünk dolgozik, mert hat óra időeltérés van. Tehát egy ottani déli esemény idején nálunk már tizennyolc óra van. Hogy átérjünk az EBU Check-pointra, ahol montírozni lehet, és haza lehet játszani az anyagot, ahhoz minimum tizenöt-húsz perc kell. Ha egyperces anyagról beszélünk, akkor durván egy-másfél órát montírozni kell, tehát az már otthon majdnem este nyolc óra. Az utolsó pillanatokban tudja átküldeni ilyenkor az ember az anyagot. Washington után elmentünk még Los Angelesbe is. Természetesen mindenhol, New Yorkban, Washingtonban, a helybeli magyarokkal ilyenkor a miniszterelnökök szoktak találkozni. Regős Sanyi hazajött a stábbal, mi pedig Fülöp Tibivel ott maradtunk, mert ekkor nyílt meg, másnap, New Yorkban a Magyar Gazdasági Napok, méghozzá a New York Trade Centerben. Éjszaka átrepültünk New Yorkba, ahol Csák Elemér várt bennünket. Csák Elemérrel készítettünk szintén unilaterális tudósításokat a magyar napokról, az akkor még álló World Trade Centerből.

Beszéljünk a pályázati híradókról is.

Ez után jönnek a kísérleti híradók, a pályázati híradók már átcsúsznak 91-re. Két kísérleti stáb dolgozik a normál híradón kívül, de az apparátus, a vágók, a gyártás, a világosítók, a gépkocsik, a szállítás döntően ugyanaz. Ugyanaz a bázis, és nem csak emiatt feszülnek húrok a próbahíradót készítő stábok és a normál híradós stáb között.

Mi a feszültség oka?

Gondolom, a normál stábok, elsősorban a szerkesztők, érzik, hogy ez itt most konkurencia, és nem lehet tudni, hogy pontosan mi lesz a következménye. Engem kértek fel mindkét oldalról, tehát mind a két próbahíradót készítő stáb is, és Pállfyék is, hogy készítsünk egy kvázi etikai kódexet, együttműködési kódexet. Ebben pontosan rögzítettük, hogy kinek, mikor, milyen jogai vannak. Az is érdekes, hogy kinek mikor van adása. Mind a kettő este ad, mind a kettőnek időre el kell készülni. Ezek elsősorban technológiai és technikai egyeztetéseket igénylő dolgok voltak. A mai napig büszke vagyok rá, hogy a próbahíradót készítők is és a normál híradó is el tudott fogadni egy általam összeállított anyagot. Sőt, így utólag, huszonhét év híradózás után talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy mai napig is minden volt főszerkesztővel jó viszonyban vagyok, mindenkivel beszélő viszonyban vagyok. Időnként, ha összetalálkozunk, be tudunk ülni valahova, és el tudunk beszélgetni. Holott vannak olyan főszerkesztők vagy főszerkesztő-helyettesek, akik egymással nem állnak szóba.

Ez minek köszönhető?

Talán annak, hogy én azt gondolom, hogy a vad viták soha nem vezetnek semmire, normál körülmények között mindent meg lehet tárgyalni. Ezt a kínai Tao valahogy úgy fogalmazza meg, hogy mindig az élet középútját kell keresni.

A próbahíradó ötlete hogyan alakult ki?

Hankiss Elemér úgy gondolta, hogy alternatív híradót kellene csinálni házon belül, és ennek lett az eredménye a Bánó-féle Egyenleg. Amikor az a tucat szerkesztő Bánóval együtt föláll a Pálfy G.-féle híradóból, ők csinálják meg az Egyenleg című műsort, ami egy másik híradó. Szerkezetileg, szerkesztésileg két különböző típusú híradóról beszélünk, ez már tankönyvekben olvasható. Az egyik egy lineáris, a másik egy körkörös szerkesztésű híradó. Nemcsak azt mondjuk, hogy az egyik ilyen vagy olyan irányzatot képviselt, hanem maga a szerkesztési modell is más. A Pálfy G.-féle híradónak van még egy elvitathatatlan, történelmi jelentőségű kezdeményezése, a reggeli híradózás. Gyárfás műsora, a Napkelte, már megy a Magyar Televízió egyik csatornáján, reggel. Székely Feri, a Napkelte főszerkesztője, aki később a Magyar Televízió alelnöke is volt, együttműködési megállapodást köt Pálffyval, hogy hogyan vehetünk át egymástól anyagot. Sőt, később ezen a műsorblokkon, a Napkeltén belül megjelenik a Magyar Televízió Híradója. A Pálffy főszerkesztősége alatt megjelent reggeli híradó a Magyar Televízióban az egyetlen olyan híradós vállalkozás, amelyben nem vettem részt. Mint műsort szerettem, de én nem vagyok egy hajnali alkat. Mindig nagyra becsültem azon rádiós kollégákat, akik éveket vagy évtizedeket hajnaloztak, és ez az életük. Szívük a hajnaloké - hát az enyém inkább az éjszaka vagy este. De tudomásul kellett venni, hogy ez a világon mindenhol így van, s a reggeli híradóknak el kellett indulniuk.

Ugye jól gondolom, hogy egyazon tévétársaságon belül, egy szerkesztőségen belül két híradót csinálni, az nonszensz?! Közszolgálatiság emígy, közszolgálatiság amúgy... Képzeljük el a BBC-t két híradóval!

Igen, azt gondolom, hogy Hankiss ebben komoly hibát követett el. Nincs kétfajta híradó egy televízión belül. Több televízió lehet. Akkor azt kell mondani, hogy az egyik nem kell, vagy a másik nem kell, vagy azt kell mondani, hogy csak azok lehetnek egy szerkesztőségben, akik képesek együtt csinálni egy híradót. Milyen az a televízió, amelyik kétfajta híradót csinál? Hankissnak volt egy másik elgondolása is, ami, úgy vélem, hogy jó volt, de nagyon rosszul valósították meg, és ezért bukott meg. Ez a produceri irodák rendszere. Maga a produceri iroda eleve a konkurenciát hordozza magában. Tehát ha az egyik produceri iroda a másikkal ellentétben, bármi jobbat tud csinálni, akkor ez a mai piaci versenyt vetíti előre. A probléma inkább ott van, hogy ezeknek a produceri irodáknak nincs tőkéjük. Tehát csak a Magyar Televízió pénze áll rendelkezésre, nincs mobilizálható tőke mögöttük. Ennek következtében még a mai Magyarországon is nagyon kevés olyan film készül - az ORTT által támogatott filmeket leszámítva, amely producer típusú film volna. Az összes többiben a Magyar Televízió meghitelez valamit. Még úgy is, ha nem előre fizet, hanem csak utólag, de végül is az ő pénzét költi el, közpénzt költ a producer, nem a sajátját. Nem a saját pénzét rakja bele, nem pénzeket szed össze tőkésektől, vállalkozóktól... Ezért a magyar televíziózásban kevés a producer típusú film.

Azért kevés, mert nem hozza a pénzt?

Így van, és ez még a kereskedelmi tévénél is igaz. A megrendeléses produceri vállalkozás, az nem ugyanaz, mintha te vállalod azt a rizikót, hogy csinálsz egy filmet, amit azután vagy el tudsz adni, vagy nem. Nincs igazából mobilizálható tőke. Meg kellett volna jobban fizetni a produceri irodákat, és azt mondani, hogy azért fizetünk meg benneteket jobban, és azért kaptok többet, mint amennyibe most normálisan kerül a dolog, hogy majd egy év múlva csak olyan műsorokat fogadunk el, amit ti saját magatok megfinanszíroztok. A tőkefelhalmozást meg kellett volna engedni. Enélkül nem tud üzemelni a produceri iroda. És ez az oka, hogy megszűnt ez a rendszer. Maga az ötlet nem volt rossz, de a tőkehiány megölte. Ahogy Hankissnak a kettős híradózásra vonatkozó döntését utólag is rossznak gondolom, ezt a produceri irodai elgondolást jónak tartom, csak sajnos nem volt teljesen végiggondolva hozzá a pénzügyi konstrukció. Visszatérve a híradózásra, a híradó és az Egyenleg között a gyártástechnológiai kapcsolat kiváló. Mintaszerűen tudunk együtt, egymás mellett dolgozni. 1991-ben azonban Hankiss fölmenti Pálfy G.-t, és kinevezi ideiglenesen Csák Elemért főszerkesztőnek.

Pálfy G. Istvánt miért váltják le?

Politikai okokból menti fel Pálfyt, aki bírósághoz fordul természetesen. Meg is nyerte, később vissza is helyezik. Csák Elemér átmeneti. Hankiss véglegesen gondolja, de Elemér sejti, hogy a bíróság vissza fogja helyezni Pálfy G.-t. Bár Elemér azt mondta, hogy nem lehet úgy főszerkesztő valaki, hogy közben mindig arra gondol, hogy holnap már nem ő lesz. Ő úgy gondolta, amikor elvállata, hogy ezt úgy kell venni, hogy tart, ameddig tart.
Ebben az időszakban, 91-ben ráadásul nekem van egy, éppen Csák Elemérrel előkészített filmsorozat forgatásom, ami nem híradós produkció. 1992-ben van a Kolumbusz évforduló. Erre készítettünk egy filmsorozatot, amit 91-ben forgattunk Amerikában, illetve a Bahama szigeteken, és 92 elején forgattuk le a spanyol, portugál részét. Az évfordulón megy adásba. Érdekes, hogy ez az első olyan filmsorozat a magyar televízióban, amit minden nap adtak. Hatrészes volt, és hétfőtől szombatig minden este ugyanabban az időpontban ment, az akkori Tv2-n. Lőcsei Gabriella majd egy oldalas pozitív kritikát írt róla! Ez felér akár egy Oszkárral e honban! Miközben várunk az öbölháború kitörésére. Hetekig vártuk, hogy kitörjön az öbölháború, minden nap azt mondták, hogy ki fog törni, ki fog törni. És 1991 januárjában kitört. Nincs konkurenciánk, csak a rádió. Nekünk erre föl kell készülni, hogy ha kitör az öbölháború, akkor azt meg kell csinálni. Azt a feladatot kaptam, hogy találjam ki, hogyan lehet ennek a gyártástechnológiai részét úgy megszervezni, hogy bármikor is tör ki a háború, készen álljunk. Az első napokban még úgy volt, hogy egy-két napig bent volt mindenki. De két-három napig nem történt semmi, sőt, utána még körülbelül két-három hétig sem történt semmi. Ki kellett valamit találni, mert ennyi emberrel ezt nem lehet folyamatossá tenni, nem lehet külön megfizetni az embereket az éjszakai benntartózkodásért úgy, hogy közben nincs semmi dolguk bent. Kivétel lett volna, hogyha konkurencia van, mert akkor az élet ennél sokkal szigorúbb. Ezért azt a feladatot kaptam a főszerkesztőtől, szervezzük meg, hogy az információ üzembiztosan beérkezzen. Én először is a régi, titokban tartott szervezéseim alapján, végiggondoltam, hogy hogyan kellene kiépíteni ezt a rendszert, és meg is szerveztem. Az országban én voltam a második ember, aki megtudta, hogy az öbölháború kitört.

Ki volt az első?

Gondolom a honvédelmi miniszter vagy a miniszterelnök. Én nem tudom pontosan, hogy ő mikor kapta az információt. De hogy a kettőnk közötti differencia nem volt két-három percnél több, az egészen biztos. Három ponton volt olyan emberem, aki egészen biztosan lefedte azt a helyet, hogy ha bejön egy ilyen információ az országba bármilyen úton, akkor én azt fogom tudni. Ennél részletesebben ebbe ne menjünk bele, maradjon ez az én titkom, végül is ez a szakma. Maradjunk annyiban, hogy az egyik az MTI-ben elbújtatott emberem volt. A másik kettő maradjon a sötét homályban.

Minden híradós gyártásvezető tudja, hogy így kell csináni?

Aki híradózik, az előbb-utóbb megtanulja. Nem hiszem, hogy én különleges volnék, a mai utódaim ugyanúgy meg tudnák ezt szervezni. Aki eltöltött kettő-öt évet híradózással, az pontosan tudja, hogyan kell ezt megcsinálni. Ha nem, akkor úgyis elmegy a híradótól, vagy elküldik.

A működés feltétele a leleményesség?

Igen. Úgy szerveztük meg a dolgot, hogy minden napra megvoltak azok a stábok, a kapcsolóteremtől a híradó szerkesztőjéig, gyártásvezetőig, világosítóig, tolmácsokig... Mert arról szólt a dolog, hogy először a CNN-t be fogjuk adni, és élőben angol-magyar tolmácsok alá fogják mondani, hogy mi történik. Harminc napra megvolt a beosztás. Aki a beosztáson szerepel, ezeken a napokon csak fölöltözve aludhat otthon. Van egy szerződésünk ebben az időszakban Horváth Pali taxivállalatával, talán a 6 x 6 volt az. Eleve ők szállítják a híradósokat a hajnali híradók miatt, ők a beszállítók reggel. A diszpécsernél a harminc napos beosztás ott van, minden napra megvan, hogy melyik reggelre kit kell behívni. Van egy speciális telefonszámom, amit énnekem föl kellett hívnom, és onnantól kezdve garantáltan azonnal az adott címen ott van a taxi. Ugye éjszakáról beszélünk, amikor nagyon rövidek a kijutási illetve a szállítási idők. Mindenki úgy alszik otthon, hogy tudják, hogy amikor csöngetnek, akkor menni kell, tehát nem akkor kezd el öltözködni.
Azt kell mondjam, hogy attól a perctől kezdve, hogy hozzám a hír eljutott, tizenöt perc múlva adáskész állapotban voltunk, és el is indultunk. Maga a főszerkesztő meg az elnök is már csak akkor tudta meg, amikor a kapcsolóval egyeztetve elindultunk. Tehát bent ült a műsorvezető, a szerkesztő, mindenki a helyén. Fölhívtam a főszerkesztőt meg az elnököt, hogy be lehet kapcsolni a tévét.

Ez hány órakor történt? Rendkívüli adás volt?

Éjjel két vagy három óra felé volt. Ilyenkor egyébként nem volt adás, monoszkóp volt, mert éjszaka monoszkóp van az adón. Ez volt a világon az első televíziós háború. Az első öbölháború volt az, ahol a CNN végig ott volt. Viták is születtek, hogy ez most az első televíziós háború volt, vagy nem, mennyi idő alatt került ki a film, tehát a CNN hogy használhatta föl az anyagot. Mert bizonyára ott is a katonai cenzúra valamennyire üzemelt. Később komoly tanulmányok születnek az első televíziós háborúról.

Nem a romániai volt az első?

Nem, az forradalom volt. Ott az események spontán történtek, és a nyilvánosságot is nehéz korlátozni, ellentétben egy háborúval, ahol az események tervezettek, korlátozott tájékozódási lehetőségekkel... A második öbölháborúból, már jóval később és jóval megszűrtebb képeket láttunk. Visszalép a dolog, ez nagyon érdekes szakmai kérdés.

Miért lép vissza a háború élő közvetítése?

Szerintem a katonák úgy gondolták, hogy túl nagy volt a nyilvánossága a katonai cselekményeknek. Azt hiszem, katonapolitikai okai vannak e visszalépésnek, de erről készültek elemzések, nálam hadban sokkal járatosabb emberektől. Az első öbölháborúban látod, amikor elindítják a rakétát a repülőből, és látod a becsapódást is, és a kettő között körülbelül négy-öt perc differencia van. A második öbölháború közvetítésekor már jóval nagyobb időintervallum lesz a kettő között.

A pesti adásnál már nem volt katonai cenzor?

Miért lett volna? Talán a 90-es évek elejéig üzemelt még, a magyarországi légi forgatásoknál. Magyarországon légi forgatást kétféleképpen lehetett csinálni, volt a normál és a könnyített. A normál légi forgatás úgy nézett ki, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság légi rendészeti igazgatóságára, ami Ferihegyen üzemelt, be kellett adni két darab térképet, berajzolva rajta az útvonalat, ahol repülni fogunk, megjelölve, melyik géppel. Akkor olyan sok gép nem volt, voltak a mezőgazdaságiak és volt az MHSZ, a Magyar Honvédelmi Szövetség. Megállapodtál, hogy mennyiért, kik fognak vinni, meg kellett kérni a légi forgatási engedélyt. Amikor elindultál a forgatásra, akkor be kellett jelentkeznie a pilótának, bejelentette, hogy most légi forgatás lesz, ilyen engedéllyel stb. Újra be kellett fényképezni a lajstromjelet, az engedélyt. És rendőrt kellett hívni! Amikor leszállt a gép az engedélyezett helyen történt felvételek után, akkor az előhívatlan filmet bele kellett tenni egy zsákba, a rendőr a zsákot leplombálta. Az egyenruhás rendőr ott volt a laborban, míg előhívták az anyagot, majd ki kellett hívni a katonai cenzort, aki megnézte. Létezett az úgynevezett "rózsaszín lap", a légi cenzori engedély, ezt a HM légi cenzori osztálya csinálta. "Nyílt, közölhető" - ezt írta rá, lebélyegezte, aláírta. Vagy kivágatta azt a részt, amelyet nem volt szabad használni. Ez volt a normál menet. A hír típusú anyagok esetében sokszor előfordult, hogy az M7-es autópálya vagy a Balaton fölött forgattunk. A közlekedési és a vízügyi dolgokat lehetett csinálni éves engedély alapján. A híradónak volt egy olyan engedélye, hogy "a 2-es pont alól felmentve", tehát ilyenkor nem kellett ezt a bizonyos rendőrségi hercehurcát csinálni, hanem előhívhattad, de a cenzornak akkor is ki kellett jönnie, és megnézte az anyagot, hogy lehet-e közölni. Ez volt a könnyített mód. És pontosan meg volt határozva, hogy hányas kilométerszelvények között nem szabad forgatni például az M7-esen, mert ott katonai objektum vagy valami más van. De a 90-es évek első felében ez megszűnik. Egyébként komoly gyártási feladat volt annak idején egy ilyen légi forgatási engedély beszerzése és a lebonyolítás, cenzoráltatás, stb. De tipikus feladat volt a 60-as, 70-es, 80-as években. Ha példáu Domján Edit temetésén egy légi felsőt kell csinálni kétszázezer emberről a Farkasrét környékén, akkor ehhez ugyanolyan légi forgatási engedély kellett volna, mint amilyenről most beszéltünk.

Eljutottunk 1994-ig.

Pálfy G.-t közben visszahelyezik, de 94 májusában lemond. Náhlik Gábor ezt elfogadja. Ezután Stefka István a megbízott főszerkesztő, július 21-éig. Stefka előtte főszerkesztő-helyettes volt, tulajdonképpen üzemelt a dolog.
Közben lezajlanak a választások, az MSZP megnyeri, Horn Gyula lesz a miniszterelnök. Kinevezi Horváth Ádámot, Székely Ferit, akiről a Reggel kapcsán már beszéltünk, és Somosi Péter gyártásvezető kollégámat. Tehát ők hárman - Horváth az elnök, Somosi és Székely alelnökök - dolgoznak, míg július 21-ével kinevezik Betlen Jánost főszerkesztőnek. Ez nagyon érdekes, nekem nagyon komoly dilemmát okozó váltás volt. Ma már, tizenkét évvel utána talán lehet róla beszélni. Nekem biztos információim voltak arról, hogy Betlen nem akar egyetlen híradóssal sem dolgozni, tehát a világosítótól, gépírónőtől kezdve a szerkesztőkig mindenkit ki akar cserélni.

Lehetett tudni, hogy miért?

Az volt az elve, hogy teljesen új alapokra kell helyezni a híradót. És volt egy rossz mondata, amelyet később oly sokat bíráltak, az a bizonyos július 21-ei mondat aról, hogy ami eddig volt, az nulla, ami eddig történt a híradóban, és ami eddig híradó volt, az nulla. Ma már ő is elismeri, hogy ez egy rossz mondat volt. Nagyon rosszul ítélte meg akkor ezt a dolgot, azt kell mondjam.
Lényeg az, hogy ő nem akar egy emberrel se dolgozni. Akkor Horváth Ádám, Székely, Somosi jelenlétében több órán keresztül vitatkoztunk erről Betlennel. Végül is elfogadta azokat az érveket, amelyek szerint nem szabad a teljes híradót fölszámolni. Ez egy televíziós szakmai hiba lenne. Nem politikai, hanem szakmai, technológiai hibáról beszélünk. Úgy álltunk föl egy több órás beszélgetés után, hogy a szerkesztőkön kívül nem nyúl hozzá senkihez. Eléggé rizikós tárgyalás volt. Akkor körülbelül százharmincan lehettünk a Híradóban, ebből körülbelül huszonöt szerkesztő. A huszonötön kívül sikerült megvédenem a többi embert. A szerkesztőket nem, de arra nem is lehetett volna befolyásom. Azt gondolom, hogy utólag az élet igazolt engem. Pontosan tudtam, hogy azért továbbra sem bíznak annyira bennünk, mert egy alternatív csapat egész nap készenlétben állt még pluszban. Ma is ott dolgozik az a kollégám, aki a gyártási vezetője volt ennek az alternatív tartalék csapatnak. Este fölhívott, és azt mondta: "Nem gondoltam volna." Mondom: "Mit nem gondoltál volna? Nekünk az a dolgunk, hogy a nézők számára jó híradó műsort csináljunk." Attól, hogy belül konfliktus alakul ki, és a szerkesztőket leváltják, attól még a néző ugyanúgy híradót vár este. Egy világosítónak, egy adásrendezőnek, egy operatőrnek ugyanúgy jól kell dolgoznia. És nekünk, mindig ezt mondom, mindenkivel szemben a néző az első. Nekünk csak a néző számít. Amikor ki van írva a főcím, a híradónak el kell indulnia.

Lehet tudni, ki volt az árnyékszerkesztőség?

Betlen hozta a saját csapatát. Elsősorban rádiósok voltak természetesen. De olyanok, akik külsősként sokat dolgoztak a híradóban. Tehát számunkra nem teljesen ismeretlen emberek. De nem csak árnyékszerkesztőség volt ez, hanem egy komplett árnyékstáb, egy teljes híradós stáb állt készenlétben.
Volt, aki megkérdezte, hogy miért nem álltam föl. Erre azt mondtam, hogy én ugyanazt tudom mondani, amit Bánó András mondott, amikor Aczélékat fölmentették. Minket azért szerződtettek, hogy este híradó legyen. Az már legyen a politika dicsősége vagy bűne, hogy nem tud megegyezni a szerkesztőkben. Nekünk akkor is adást kell csinálnunk. Nem tudom, hogy igazam van-e, de én mai napig úgy gondolom, hogy ez volt az egyetlen helyes döntés. Tudom, hogy van egy-két olyan kollégám, aki azóta is haragszik ezért rám, de hát ők abba a huszonvalahányba tartoznak, akiket érintett a dolog. Betlen kinevezése előtt és után van két érdekes esemény. 1994. június 10-én megint mi vagyunk az első a helyszínen, merthogy a rendőrök utánunk értek oda, amikor a Parlament 19-es kapujánál robbanás történik. Majd ugyancsak mi vagyunk az első, aki július 23-án, tehát Betlen után két nappal, a Mátyás templom felőli robbanáshoz kiér. Kiss Peti volt az ügyeletes operatőr. Akkor még mindenki azt kérdezte, hogy miért kell az operatőröknek hazavinni a kocsit? Hát azért, hogy odaérjen egy ilyen eseményre! Vagy pedig bent alszik valaki a televízióban. Lehet ezt a megoldást is választani, de akkor egy olyan helyet kell kialakítani, ahol bent lehet, ha nem is ágyban, de legalább egy heverőn éjszaka pihenni. De azért mégiscsak mind a kétszer a rendőrök előtt voltunk ott.

Ezt hogy értékelték a rendőrök?

Megszokták! Előbb-utóbb megszokták. Majd nem telik bele durván egy év, amikor leváltják Betlen Jánost.

Őt miért váltják le?

Az én verzióm szerint, bár ezt sokak cáfolják, és sokan tagadják, Horn azt mondta, hogy Betlen olyan híradót csinál, ami egy választási híradó! Ahol az ellenzék és a kormánypárt majdnem paritásban van. Viszont már meg van nyerve a választás, több mint hetvenöt százalék az MSZP és az SZDSZ javára. Tehát ilyen arányban kéne, hogy szerepeljenek a műsorban. Én konkrétan így emlékszem, hogy ez volt az indok. Sokan tagadják. Mindenki értékelje úgy, ahogy akarja.

Betlen Jánost a szerénység nem jellemzi?

Hát nem. De azt gondolom, hogy az összes főszerkesztő között ő egy speciális egyéniség, teljesen szuverén szellemi alkat. Nekem gyártásilag csak egy gondom volt vele, és körülbelül két-három hónapba telt, amíg ezt tisztáztuk. Nevezetesen, hogy őneki nem kell olyan kérdésekkel foglalkoznia, hogy melyik montírozóban készül az utolsó anyag, hogy az öt méterrel távolabb van a folyosón, az egyébként is egy emelettel lejjebb levő stúdiótól. Mondtam neki: "Jani, nem az a lényeg. Az már legyen a mi dolgunk, az gyártási kérdés, hogy az anyag eljusson időre a stúdióba. Te ne azzal foglalkozzál, hogy én miért tíz méterrel hátrábbról hozom. Nem attól fog nem elkészülni egy riport időre, hogy tíz méterrel hosszabb a folyosó." Ezt aztán végül is tisztáztuk. Betlen idejében a híradónál egy újabb nagy változás történik. Sikerül elérni Horváth Ádámnál, hogy megkapjuk a pénzt egy új, korszerű NewsRoom létrehozására. A történet fintora, hogy amikor ez 95-ben átadásra kerül, már nem Betlen, hanem Hídvégi Jóska a főszerkesztő. De megcsináltuk, egy európai viszonyok között is nagyon modern és nagyon elfogadható NewsRoom készült. Voltak olyan dolgok, amiken nem lehetett változtatni, például olyan a főfal, hogy nem lehetett megbontani. De különben minden van, amit ezen az építészeti korlátozáson belül meg lehetett csinálni. Azóta is, a mai napig ebben a NewsRoom-ban készül a híradó. 1995-ben én Hídvégi Jóskával forgatok Amerikában, Clevelandben, ahol az Amerikai - Kelet-Európai Gazdasági Kapcsolatok című konferencia folyik. Ekkor ismerkedem meg személyesen, illetve Jóska is, Kossányi Mikivel, aki a clevelandi magyar rádió és televízió tulajdonosa, atyja. Máriával, a feleségével és a fiával, Attilával, aki akkor még rádiózott, családi vállalkozásban nagyon sikeresen vitték ezt a televíziót. Azért érdemes erről beszélni, mert itt vetődik fel egy olyan gondolat, ami később aztán megvalósul. Valamikor a 70-es években elindult egy műsor, Matúzné szerkesztette, az volt a címe, hogy Családi Magazin. Ez egy VHS-en készülő műsor volt a világban élő magyarság számára. A magyar televízió különböző műsoraiból válogatás készült, egy kicsit hírekkel megspékeltve, amit kiküldtek a televízióknak. Meg lehetett vásárolni magyar boltokban. Aztán ez később elhalt. Kossányi Miklós fölveti azt, hogy 1995-ben talán már el tudnánk odáig jutni, hogy valami módon egy otthoni hírműsort az Európán kívüli magyarság rendelkezésére kéne bocsátani. Európát Svédországtól Izraelig a Duna Tv ekkor már lefedte. Tehát csak azokról a magyarokról beszélünk, akik az Európán kívüli diaszpórában élnek. De hogy pontosan hány hasonló televízió van, mint a Kossányiéké, azt nem lehet tudni. Ekkor megbízott Hídvégi azzal, hogy próbáljam meg felderíteni, hogy hol vannak ilyen televíziók. Ez körülbelül két hónapomba telt, mert Magyarországon semmilyen nyilvántartása sehol, senkinek, sem a külügyminisztériumnak, sem a Magyarok Világszövetségének nem volt. Miután sikerült földeríteni a tévéket, megszerveztük a szolgáltatást, ami 96-ban el is indult. Hetente egyszer készült egy félórás anyag, amely az előző hét eseményeit mutatta be.
Na most azért azt kell látni, hogy ők nem arra voltak kíváncsiak, hogy tegnap a Parlament megint összeült és vitatkozott két párt vagy nem. Elsősorban azok a híranyagok kerülhettek be a Parlamentből, amelyek olyan törvények tárgyalását vagy módosítását jelentették, ami a diaszpórában élő magyarságot valami módon érintheti, befektetési, utazási, vagy egyéb módon. Valamint meg kellett mutatni, hogy mi történt a héten Magyarországon, de nem a napi politikát, hanem ennél egy picit átfogóbb képet. Érdekes módon a Pálfy G.-féle híradó idején száműzött szerkesztők egy része itt tér vissza. Mester Ági volt az egyik műsorvezetője. Mester Ágit azóta is Ausztráliában és Amerikában jobban ismerik, mint itthon. Még egy dolog fölmerült szervezés közben. Azt mondják az ausztráliai, amerikai, kanadai magyar televíziós barátaink, az a helyzet, hogy a második és a harmadik generációs magyarság már nagyon sok helyen nem érti a magyart jól. Ezért ők azt javasolták, hogy ha meg lehet oldani, legyen angol felirata a műsorra. Magyar anyanyelvű, angol felirattal. Ami egyébként azt is magával hozta, hogy aki nem magyar anyanyelvű, és rákapcsol erre az adóra, akkor ugyanúgy értheti. Így ez országpropagandának is fölfogható volt. A műsor 1996-ban elindul, rákerül az International Chanel-re, ami akkor Los Angelesből ment, aztán később, azt hiszem, átment Sacramentóba. Egész Amerikában és Kanadában azon a műholdon, amelyiken az International Chanel rajta volt, fogható volt. Hetente egyszer ment adásba. Amerikában ment még Clevelandben, Kossányi Mikiéknél, aztán New York-ban három magáncsatornán is, Bikkál Gyuszinál, Üsztöke Istvánnál és .... Sacramentóban is ment még egy helyi csatornán. Kanadában ment Vancouverben, Torontóban és Montrealban. Ausztráliában ment az SBS-en, ami egy olyan csatorna, amelyiken több mint ötven nyelven mennek hírműsorok, és egész Ausztráliában és Új-Zélandon fogható. Ment még Sydney-ben két helyi magyar adón, az egyik Solymosi Kálmán, a másik pedig Gulyás .... Nagyon jó visszhangja volt, és ment egészen 1998 elejéig. Ekkor a Magyar Televízió megszünteti azzal az indokkal, hogy ez abban az időben évi tizenkét-tizenöt millió forintba kerülne. A spórolás miatt erre már a Magyar Televízió nem vállalkozik. Borzasztó érdekes a politika ebben is. A megszüntetése a Horn kormány utolsó hónapjaiban történik. A Fidesz kormány által delegált elnök, Szabó László Zsolt ugyanúgy azt mondja, hogy erre nincs szükség, mert azért van a Duna Tv, hogy ezt csinálja. Mégis ki interpellál az ügyben? Az MSZP! Miközben az ő idejükben szűnik meg. Azt mondják, azért nincs erre szükség, mert mindenki Interneten már lehívhatja a híradókat. Azt gondolom, hogy ezek teljesen más embereknek, a kisembereknek szóltak, nem a vagyonos befektetőknek. Nagyon sajnálom, hogy ez megszűnt, azt gondolom, hogy ez misszió volt. Közben pedig, 1995. június 3. és 13. között Horn ellátogat Amerikába, Clinton fogadja. Szintén elkísérjük. Ez, mint már mondtam, B típusú látogatás, de nem szabad összehasonlítani a kettőt, mert nincs értelme. Hosszú elemzéseket olvastam az egyik és a másik oldalról, hogy az Antallé miért ilyen, a Horné miért olyan. Itt megint találkozunk ugyanazzal a Mary-vel, aki ott a külföldi sajtóval foglalkozik.

Mary megismert?

Persze! Ilyenkor már régi barátként üdvözöljük egymást. Ez az út azért érdekes, mert a Horn-út előkészítése során megpróbálják az Ikarust újra föllendíteni. Ugye készül amerikai-magyar koprodukcióban egy Ikarus busz, van egy közös vállalat. Kitalálják, hogy az Ikarus buszt be akarják vinni a Fehér Házba, és utolsó pillanatig nem lehet tudni, hogy be lehet-e vinni vagy nem lehet bevinni. Nagyon érdekes, mert végül is bekerül a Fehér Ház kertjébe! Most már csak az a kérdés, hogy Clinton a tárgyalás után kijön-e vagy sem? Kijön! Ahogy kijönnek a kertbe Hornnal a tárgyalásról a delegációval - most nem lehet bemenni, mert a B típusúnál a tárgyalásra nem lehet bemenni -, szépen lassan, komótosan átjönnek a füvön, megnézik az Ikarus buszt. Clinton felszáll az Ikarusra, ismerkedik, megnézi. Clinton leszáll, aztán elköszönnek egymástól. Viszont az amerikai kereskedelmi miniszternél van a következő tárgyalás, és oda a teljes delegáció, az amerikai kísérőkkel és az amerikai miniszteri kísérőkkel együtt, ezzel a busszal megy át. Ez egy borzasztó érdekes színfolt egyébként, talán a diplomáciai történetben is, ennek a megszervezése és lebonyolítása.

Mi lett ezzel a busszal azután?

Nem tudom. Viszont 1996-ban megszületik a médiatörvény, elindulhatnak majd a konkurensek. Már rég megegyeztek a kerekasztal tárgyalásokon, hogy meg kell szüntetni a médiamonopóliumot és meg kell akadályozni azt, hogy a jövőben létrejöhessen médiamonopólium. Végre megszületik a törvény, hat év keserves kínlódás után. Úgy látom, hogy úgy bebetonozták, minden párt igyekezett úgy bebetonozni a törvényt, hogy ha véletlenül nem ő van hatalmon, akkor véletlen se lehessen módosítani. Hát ennek látjuk a következményeit. 1997-ben Hídvégi Jóskát Rudi Zoli váltja a híradó főszerkesztői posztján. Én ekkor fejezem be a híradózást. Ennek az évnek a szeptemberében tartjuk meg a híradó negyvenéves évfordulóját, ami egy nagyon nagy szervezést igénylő dolog volt. Azt találtuk ki, hogy megpróbálunk mindenkit elérni, aki valaha híradós volt, akár belsős, akár külsős. A szervezést úgy képzeltem el, és úgy is valósítottuk meg, hogy minden terület - világosítók, operatőrök, gépkocsivezetők, vágók, rendezők, gyártásvezetők, szerkesztők - megpróbálja fölírni, hogy az elmúlt negyven év alatt kiről tudja, hogy valaha dolgozott a híradóban. Megnéztük, kik élnek. A meghívás is úgy szólt, hogy az adott csoport hívta meg a volt kollégát. A budakeszi Tanne panzióban tartottuk, találtam rá egy támogatót. Körülbelül négyszáz fő jött ki Budakeszire, akit meghívtunk és el is jött. Pontosabban utol lehetett érni, és még olyan állapotban volt fizikálisan, egészségügyileg, hogy el tudott jönni. Én itt fejeztem be a híradós tevékenységemet. Még egy fél évet dolgoztam ugyan a híradóban, de akkor már szerettem volna visszatérni a főiskolán választott archiválási munkákra, feladatokra.

Miért akartad abbahagyni?

Több oka is van ennek. Az egyik, hogy ebben az időben a Magyar Televízióban már egy olyan koncepció alakul ki, amivel nem biztos, hogy én teljesen egyetértek. Főleg a vidéki tudósítók más típusú felállítására vonatkozóan. Éppen egy olyan korszakban, amikor a konkurencia elindul, és még nincs az RTL-nek meg a TV2-nek tudósítói hálózata. Mi ekkor elkezdjük fölszámolni, átszervezni a híradó tudósítói hálózatát. Ezt koncepcionális hibának gondoltam. A másik ennél sokkal személyesebb dolog. Azt gondolom, hogy a világon mindenhol a híradó a fiatalok műfaja. Szerkesztőként, riporterként, tudósítóként, operatőrként, világosítóként egyaránt ki lehet öregedni a híradóból. Tisztességesen lehet kiöregedni. Úgy értem, lehet még más televíziós munkát végezni. Úgy gondoltam, hogy a negyven év épp egy jó alkalom, tekintve az én huszonhét híradós évemet. A híradósok azt szokták mondani, hogy huszonöt év híradózás ötven év munkának felel meg. Ennyi híradózás után akár nyugdíjba lehetne menni. Sajnos nem lehet. De azt gondolom, hogy tovább kell lépni, kinek-kinek más televíziós műfajok között választva. Engem a főiskolán megfertőzött ez a bizonyos archiválás. Ebből írtam a diplomamunkámat is, híradótörténetből. Érdekelt, foglalkoztam is már vele, és még mint híradós vezető, elkezdtem a híradóanyagok felújítását, restaurálását. 1998-ban az égen a csillagzatok olyan szerencsés állása következett be, hogy akkor hozták létre a Televízió Központi Archívumát, a korábbi archívumból és a szerkesztőségi archívumok összevonásával, és vezetői feladattal bíztak meg. Azóta a híradóval még egyszer volt alkalmunk, hogy találkozzunk, a negyvenötödik évfordulón, 2002-ben. Ekkor a 70-es évek híradósai megkerestek, hogy a régi garnitúrát, aki még él, próbáljuk meg összehívni. Erre már szponzor nem létezett, arra már nem lehetett vállalkozni, hogy egy nagy híradós dolgot összehozzon az ember televíziós támogatás nélkül. Ezen az évfordulós ünnepségünkön azok vettek elsősorban részt, akik a Matúzné-féle Híradóban is dolgoztak már.
A híradótörténet nálam így fejeződik be.

Szerettél volna még néhány kiegészítést tenni az eddig elmondottakhoz?

Igen, a Matúzné és Aczél-féle híradók idejéről mondanám, hogy a híradón belül lehetett előre lépni. Ha bekerült valaki fiatalon valami módon a híradóba, nyílt lehetősége, és nem csak a saját példámat mondanám, hogy felvételvezetőből tulajdonképpen főszerkesztő-helyettesig el lehetett jutni. Például Berecz Anna kolléganőm, amikor én odakerültem 71-ben, a fotóarchívumban egyetemista lányként dolgozott, és később szerkesztő-műsorvezető lett. Vagy Nagy Mariann kolléganőm, aki gépírónő volt valamikor, elvégezte a jogi egyetemet, közben gyakornokoskodott és szerkesztő lett belőle. És mondhatnék sok-sok hasonlót, tehát nem voltak lezárva nagyon a dolgok. Volt, aki ennél is többre vágyott. Baló Gyuri mindig azt mondta, hogy ő hosszabb műsorokat szeretne csinálni, és ezért is ment el annak idején a külpolitikára. Vagy Ránki Juli, aki szintén szeretett volna nagyobb lélegzetű anyagokat is készíteni, ő hosszú ideig B. Fehér Zsuzsa mellett-után kulturális, művészeti filmeket, magazinokat készített. Vagy például két olyan világosító is van, akiből operatőr lett később. Sőt, ha a 60-as éveket is nézem, akkor még több is, mert négy-öt olyan operatőr is van a híradó történetében, akik vagy laborban kezdtek, vagy világosítóként, segédoperatőrként, és operatőrök lettek később. Ezt úgy kell elképzelni, mint ahogy annak idején a céhmestereknél ki lehetett tanulni a szakmát. Meg lehet tanulni az elméletet valahol, mint egy régi céhmester mellett. Kiss Péter operatőr kollégám például Szurok Jancsi mellett dolgozott segédoperatőrként rengeteget, és mint egy céhben, megtanulta a dolgot.

Az 1988-as tajvani utazás megszervezésének tanúságairól még nem beszéltünk. Szóba hoztuk az utazást, de ott hagytuk a témát, hogy még visszatérünk rá...

1988 februárjában szerveztünk egy forgatást, Vietnam, Szingapúr, Tajvan, Thaiföld helyszínekkel. Minket nagyon érdekelt a távol-keleti gazdasági csoda. Szerettünk volna mindenképpen elmenni Tajvanra! Három probléma volt ezzel. Az egyik, hogy Tajvanra még soha nem engedtek be szocialista forgatócsoportot, még újságírót sem. Másrészt Magyarországon kínosan ügyeltek arra, a külügyminisztérium különösen, hogy a kínaiakat, a Kínai Népköztársaságot ne sértse meg a Magyar Népköztársaság azzal, hogy Tajvanról akár filmet vagy riportokat készít. A harmadik pedig, hogy Tajvannak tulajdonképpen semmiféle magyarországi hivatalos kapcsolata nem volt, se követség, se konzulátus, se vízum... Elek János és Kiss Péter kollégámmal sokáig gondolkoztunk, hogy ezt miképpen lehetne megoldani.
Találtunk egy olyan gazdasági történetet, ami Tajvanról indul, Szingapúrban folytatódik, és Vietnamban majdnem befejeződik. Mert a történet vége Kanada. A Konzumex nevű külkereskedelmi vállalatnak különleges gazdasági érdekeltségei voltak ekkor a térségben. Vietnamban közös varrodát üzemeltetett a vietnamiakkal. Ehhez nyersanyag kellett, tehát szövet, amit Tajvanon állítottak elő. Onnan elvitték Szingapúrba, Szingapúrban megfestették, és Vietnamban megvarrták. Az eladás pedig Amerikában és Kanadában történt. Az akkori állítások szerint ez egy kiváló üzlet volt, mert maga az előállítás, az ingek előállítása egy-másfél dollárba került, még így is, hogy Tajvan, Szingapúr, Vietnam... Eladni a terméket hét-nyolc dollárért lehetett Kanadában illetve Amerikában. Tehát hat-hétszáz százalékos haszon volt rajta! Azt hiszem, ma minden gazdasági vállalkozás aranyba vésné azt a napot, amikor egy ilyen vállalkozásba bele tud kezdeni.
Az is érdekes, hogy ezt a történetet honnét tudjuk meg. Régóta beszélgettünk arról, hogy szeretnénk abba a térségbe eljutni, s van egy külsős híradós kollégánk, aki akkor már tíz-tizenöt éve a híradónál külsőzött, második-harmadik kiadásos sportszerkesztőként, Sivó Róbert. Ő ekkor a Konzumex igazgatóhelyettese. Azt mondja: "Mi ezzel a gond, fiúk? Hát itt van ez a történet!" És ő összehoz bennünket a tajvani partnerével, levélben. És sikerül elintéznünk, hogy hajlandó meghívólevelet küldeni számunkra. Feltéve, ha mi el tudjuk intézni, hogy Magyarország megengedje, hogy kimenjünk. Elek Jancsinak hosszú tárgyalásokba telik a külügyben, míg sikerül erre, ha támogatást nem is, de igent szereznie.

Kivel kellett tárgyalnia?

Magával a külügyminiszterrel, ha jól emlékszem, éppen Horn volt a külügyminiszter. Hosszú idei tartanak a megbeszélések, hogy belevágjunk-e, mennyire sértődnek meg a kínaiak. Tehát van egy elvi bólintásunk a magyar külügyminisztérium részéről, hogy belevághatunk, és találtunk egy meghívó személyt, amire a tajvani kormány vagy igent mond, vagy nem. Az egyetlen kapcsolat, ahol el lehet indulni, Bécsben van. Bécsben sincs követség, hanem a tajvani kereskedelmi képviselet van feljogosítva, hogy vízumot adjon. Többször kimentünk Bécsbe a tajvani kereskedelmi kirendeltségre, míg végül is megkaptuk a beutazási engedélyt, a vízumot. Az út megszervezése több hónap volt. Végül is elutaztunk, olyan elképzelésekkel, hogy megcsináljuk a riportot erről a történetről. Tehát az ing történetének tajvani része elkészül, majd ugyanezen út folyamán a vietnami és a szingapúri része is. De az a szerencsénk Szingapúrban és Tajvanon is, hogy mindkét helyen tudunk filmet is készíteni, a gazdasági riporton kívül. Ellentétben az eredeti hivatalos verzióval, sikerül úgy forgatnunk, és olyan interjúkat is készíteni Tajvanon, ami megáll egy Tajvant bemutató, körülbelül huszonkét perces, önálló filmként. 1988-ban ez a film itthon is és Tajvanon is igazi csemege volt. Egyáltalában, hogy ők beengedtek egy szocialista stábot! És Magyarországon, egy szocialista országban lement egy Tajvanról szóló film! A mondatok grammra voltak mérve a filmben. Az ország szó nem hangzik el, jelezve, hogy Magyarország, a magyar állami televízió nem országként kezeli Tajvant. Az összes diplomáciai szóelemzés megtörténik a dologban. A film jó, ma is kiválóan megállja a helyét. Például van benne egy olyan rész, ahol arról beszélnek tajvani tudományos emberek és állami hivatalnokok, hogy miért hozzák létre a Szilikon völgyhöz hasonlóan, Taj-Pej-től nyolcvan kilométerre azt a bizonyos helyi "szilikon völgyet". Mert náluk már akkor óriási problémát okoz az amerikai agyelszívás. A mai napig nem tud megküzdeni Magyarország ezzel a problémával. Agyelszívás történik a világban mindenhonnét, így Magyarországról is. Azt gondolom, hogy 88-ban ez egy nagyon korai felvetése lehetett ennek a folyamatnak. Tajvanon három teljes napunk és két félnapunk volt. Ezalatt meg kellett csinálni egy híradó riportot és ezt a bizonyos huszonkét perces filmet - azért ez nem kis teljesítmény. Úgy, hogy a film föl van képezve, az én számomra ugyanis nem tekinthető filmnek az, amikor interjúk egymást követik, hanem képben is meg kell mutatni azt, amiről beszélsz. Márpedig ez időigényes. Ez nálunk úgy zajlott, hogy mindig teljesen precíz forgatási terveink voltak külföldön. Pontosan tudtuk, hogy azon a napon a két nappal későbbi interjúhoz mikor forgatjuk le a vágóképet előre, mert később nem lesz rá időnk. Borzasztó érdekes történeteket hallottunk, amelyek a filmben elhangzanak. Maga a Csang-Kaj-Sek-történet, amelyről itthon nem túl sokat beszéltünk. Egyetlen éjszaka mentették át a Kínai Nemzeti Múzeum kincseit Tajvanra, ahol minden ideiglenes. Mindenre azt mondja Tajvan, hogy ideiglenes, egészen addig tart, amíg majd egyszer fölszabadul Kína. Akkor majd minden hazatelepül. És ez már tart sok-sok évtizede. A monumentális Csang-Kaj-Sek emlékmű is ideiglenes. A megépített nagy múzeum is ideiglenes. Minden ideiglenes az ő szóhasználatukban. Voltam Kínában is több helyen, úgy láttam, nagyon sok minden hasonlít Tajvanra. Sőt, azok a kínai tengerparti városok, amelyek kiemelt gazdasági övezetbe esnek, talán még városképileg is hasonlóak. Gondoljunk bele a tajvani gazdasági csodába. A világ akkor második legnagyobb valuta tartalékkal rendelkező országa, az az ország, ami a nulláról indult 1948-ban, és amelyet szinte senki sem ismer el. De mindenhol ott vannak gazdaságilag.

Hogyan történt az utazás?

Miután Délkelet-Ázsiában két olyan átszállóközpont van, mint amilyen Európában Frankfurt, Bangkok és Szingapúr. Mi Bangkokba mentünk. Onnan Hanoiba, majd tovább Ho-Shi-Minh városba. Ott elkészült a vietnami film. Onnét mentünk Szingapúrba, utána Taj-Pejbe, és végül Bangkokból jöttünk vissza.

Hogy fogadtak benneteket Tajvanon? Szocialista útlevelet még nem is láttak?

Nem láttak. De végül is nekik is kell valami öröm! Az az igazság, hogy miután ők szocialistát nem engedtek be korábban, ennek következtében szerintem nem volt olyan ember Tajvanon, aki ne tudta volna, hogy érkezünk. Már úgy értem, hivatalos ember, a rendőrtől a határőrtisztig. Teljesen flottul ment minden, a vízumot leszámítva semmiben nem volt olyan érzésünk, hogy különlegesként kezeltek volna bennünket. És elég magas szinten volt lehetőségünk találkozni vezetőkkel.

Milyen volt az élet? Szabad mozgás volt? Mire kellett vigyázni?

Teljesen szabad mozgás volt, semmire nem kellett vigyázni. Még talán Szingapúrnál is szabadabban lehet élni. Azért mondom, hogy Szingapúrnál is szabadabban lehet élni, mert Szingapúrban az európai viszonyokhoz képest nagyon kemény szabályok vannak. Például a belvárosba nem lehet autóval bemenni. Csak olyan autó mehet be, amelyikben öten ülnek. Amelyikben csak négyen ülnek, az már nem mehet be, és ha mégis bemegy, komoly büntetést fizet. Szingapúrban, ha eldobsz egy szemetet az utcán, és ezt meglátják, akkor ötszáz amerikai illetve ezer szingapúri dollárt kell fizetni, ott rögtön, ahol eldobtad a szemetet. Ez egy ilyen ország. Tisztaság van, prosperáló gazdaság van, de korlátok. Ilyen szempontból Taj-Pej a turisták vagy a forgatócsoport számára sokkal ideálisabb.

Mennyire volt amerikaias, úgy értem, a hétköznapi látvány, az utcakép?

A reklám ugyanaz volt, csak kínaiul. A nagy nemzetközi cégek természetesen jelen vannak. Ami viszont Kínában nincs vagy nagyon ritkán, nagyon kevés helyen van, ezek a hagyományos templomok. Itt rengeteg van. Ha össze akarom hasonlítani, kicsit olyan, mint Hong-Kong, angol gyarmati időkben. Ha Kínából átmentél Hong-Kong-ba, akkor tulajdonképpen az, ami szemet szúrt az utcaképben vagy a városképben, hogy a vallási szimbólumok szabadon jelennek meg. Ugyanígy Tajvanon. Kínában természetesen láttál azért egy vagy két pagodát, de azok sem működtek. Tajvanon délben kimennek az emberek ebédelni, amolyan piaci kis kínai éttermekbe. Két utcasarokkal odébb van két pagoda, és akkor, még mielőtt visszamegy, bemegy imádkozni egyet. Nem is tudom, ezt jól mondom-e, hogy imádkozni, mert nem tudom, hogy kínai értelemben szabad-e ilyen szót használni, de a lényege ez. Ez tehát teljesen más. Ehhez képest Szingapúr végképp más. Ugyanis Szingapúr valójában három nemzetből áll, vannak a malájok, az indiaiak és a kínaiak. Ez a három fő népességcsoport. Ott az egyik utcában hindu templomokat látsz, a másik utcában mecset, a malájok mohamedánok, és a kínaiak, akiknek megint megvan saját vallásuk, a taoizmus.

Akikkel ott a stáb összejött, azok mire voltak kíváncsiak rólunk? Egyáltalán kíváncsiak voltak-e?

Tajvanon például pontosan képben voltak. A világon mindenhol ott van a tajvani gazdaság, és azért van ott, mert mindent pontosan ismernek, pontosan tudnak. Nem szabad ezt lebecsülni. Miközben Amerikában sokszor előfordul, hogy nem tudják, hol van Magyarország vagy Budapest. Egy távol-keleti sokkal jobban tudja, és azért tudja, mert pontosan látja, hogy ez egy olyan pont, ahol esetleg őneki még lehet keresni valója.

Milyen gazdagság van ott?

Szingapúrban a hatvanas évek végén hoztak egy törvényt, hogy a béredet nem kapod meg teljesen. Egy része állami számlára kerül, és azt ígérik, hogy tizenöt-húsz év múlva garantáltan állami lakást kapsz. Bármilyen hihetetlen is számunkra, ez megvalósul. Szingapúr nagyon kis városállam, ahol a földből nőnek ki a felhőkarcolók, a gazdasági prosperitás következtében. Hasonló a helyzet, mint New Yorkban volt annak idején, Manhattanben, nagyon kicsi helyen. Minden talpalatnyi helyet ki kell használni, óriási felhőkarcolókat kell építeni, hogy elférjen mindenki, mindenkinek legyen lakása.

Nem érződött fenyegetettség Kína miatt?

Úgy láttam, hogy senki nem érzi magát fenyegetve. Ez egyetlen egy helyen került szóba, Észak-Vietnamban. Nem sokkal vagyunk a kínai határincidensek után. Hát a kínaiak jönnek. Nem azért jönnek, mert háborúval jönnek, hanem ugyanúgy, mint ahogy Magyarországon is egyre több kínait látok, ugyanígy egyre több a kínai Ausztráliában, és a kelet-ázsiai térség országaiban. Munkát akarnak vállalni, vagy kereskedni akarnak.
Ugyanígy az indiaiak is jönnek. Mert érdekes módon a térségben a ruhaipar indiai. Tehát Délkelet-Ázsiában, ha ruháról beszélünk, akkor indiairól beszélünk. Ezekben az államokban mindenhol azt látni, hogy az indiaiak terjeszkednek, ők a ruhások. Bangkokban huszonnégy óra alatt varrják meg az öltönyödet - de csomagokat csinálnak. Minden szállodánál ki van írva, hogy egy nap múlva elviheted a három öltönyödet, három inggel. Ez úgy történik, hogy odamész, este leveszi a méretet rólad, és másnap, mikor letelik a huszonnégy óra, leakasztod a fogasról a te méretedre varrt dolgokat.

Nem próbálnak?

De. Egyszer próbálnak, és eltalálja. Nem lesz nagyobb, nem lesz kisebb, nem kell kétszer elmenni próbálni. Lehet, ha te kéred, végül is, ha ennyi időd van rá, hogy ezzel foglalkozzál, hogy kétszer akarsz menni próbálni tök feleslegesen, elmehetsz. De megmosolyognak, mert nem kell próbálni, mert jó. Úgy veszik a méretet, hogy tudják. Szingapúrban is, ha varroda, ha ruha, ha szabóság, ott egészen biztosan indiaiakkal találkozol. De ez természetes. Nem úgy van, ahogy mi gondoljuk, hogy jönnek a kínaiak. Jönnek az indiaiak, jönnek a kínaiak. Mindenki jön, aki valamilyen vállalkozásba akar kezdeni vagy munkát keres.

Kísérőket adtak mellétek?

Kísérő? Ez országonként különböző, van, ahol kötelező. Például Thaiföldön kötelező igénybe venni kísérőt. Ő nem a helyi rendészeti szervhez tartozik, általában a turisztikai hivatalnak egy embere, aki tényleg segít. Mindent tud, mindent elintéz. Egyetlen probléma van, hogy naponta huszonöt dollárt ki kellett neki fizetni költségként, ebben benne van az ő ellátása. Az már az ő dolga, hogy mit eszik és mint eszik. Abban az esetben, ha vidékre mész, akkor a vidéki útját, az utazás költségeit és a szállásköltségét is fizetned kell.
Malajziában például nem kell kísérő, viszont kell találnod egy olyan helyi filmes vagy tévétársaságot, aki, hogy úgy mondjam, garanciát vállal érted, és ezért le kell fizetni - akkori árak szerint - körülbelül ötven-száz dollárt. Kiadja a garanciavállaló nyilatkozatot, megkérdezi, kell-e valamit segíteni, de különben soha többé nem látod. Tajvanban egyáltalán nem volt kísérő, semmi.

A közlekedési nyelv az angol a térségben?

Igen. Mindenhol az angol, Vietnamtól kezdve mindenhol. Az angol kiválóan használható a világ bármely pontján.

Térjünk vissza gyártásszervezési apróságokra.

Behatárolja a forgatási időt az, hogy a kínai újév, a holdújév általában január vége felé van, ennek következtében az előtte levő és utána levő tíz napban szinte lehetetlen repülőjegyeket szerezni. Az összes környékbeli járat le van foglalva a világ minden irányából. Ez olyasmi, amit gyártástechnológiailag illik tudni. Tudni kell, hogy mikor van az esős évszak. Ha Kuala-Lumpurban valaki forgatni akar, méghozzá dokumentumfilmet vagy játékfilmet, akkor annak olyankor kell menni, amikor nincs esős évszak. Ez aránylag behatárolja azt, hogy általában október és március között kell forgatni. Kuala-Lumpur már majdnem teljesen az egyenlítőn van, ott például minden nap, a nem esős évszakban is, fél egy felé hirtelen beborul és egy jó egy órát szakad az eső. Aki kellőképpen előre felkészült és ismeri, az tudja, hogy Kuala-Lumpurban nem esős évszakban forgatni csak a dél és kettő közötti időpont lehetőség szerinti elkerülésével lehet, mármint külső forgatás esetében. Mert különben, mintha dézsából öntenék, sűrű, trópusi eső. Úgyhogy mi, amikor esett, nem forgattunk, tudtuk, hogy mikor nem kell forgatni, délben ebédelni kell.

Különben esős évszakban voltatok ott?

Nem, soha nem voltunk esős évszakban. Minden távol-keleti forgatásunkat, éppen azért, hogy minél olcsóbban, minél rövidebb idő alatt lehessen megcsinálni, a száraz évszakba szerveztük. Kivétel, hacsak valami esemény nem történt.

Volt valamilyen kínai visszhangja a tajvani filmnek és útnak?

Emlékeim szerint nem volt semmi komoly kínai reklamáció. Olyan nem volt, hogy komoly megfeddés. Sőt, úgy emlékszem, mintha a kínaiak részéről nem is lett volna talán tiltakozás.

Akkor ezek ilyen magyar túlértékelések voltak?

Nem, hát a kínaiak, a kínai ember, a kínai diplomácia, az mindig a nagy hagyományokat követve, hagyományosan dekoratív lépéseket tesz. Bizonyára, ha a film olyan lett volna, akkor minden olyan lépést megtesznek, amit a hagyományokból adódóan meg kell tenni ahhoz, hogy úgy nézzen ki, hogy ők tiltakoznak. Én Észak-Koreában forgattam, Vietnamban északon és délen, Thaiföldön, Malajziában, Indonéziában, Tajvanon. Indonéziában elsősorban Jáva és Borneó látogatható a külföldieknek, Szumátra kevésbé. Viszont egyszer mégis ott forgattunk egy kávéval kapcsolatos riportot, ami miatt Szumátra déli sarka, és a Krakatau fölött elrepültünk, és át tudtunk menni egy napra Szumátra déli csücskébe. 2004 karácsonyán, a cunami idején éppen kiderült, hogy Szumátra jelentős része a külföldiek előtt zárt. Törzsi villongások vannak, ami miatt nem lehet garantálni a külföldiek biztonságát. De aki nem számol a kockázattal, ne menjen híradósnak.

A beszélgetés 2005 novemberében és 2006 januárjában készült.
Lejegyezte: Zelei Miklós

Zelei Miklós