2013. május 25. szombat, Orbán
Az audiovizuális dokumentumokat levéltárak, könyvtárak, múzeumok, fotótárak, hangtárak, filmarchívumok őrzik. A film közel százéves történetének anyagai jó esetben a filmarchívumokban fellelhetők. Kezdetben kevés figyelmet fordítottak az archiválásra, így történhetett meg, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a némafilmek közel 75 %-a megsemmisült. A mozgókép létezése óta a megőrzés/archiválás a filmkészítők, stúdiók feladata, de egyben nagy gondja is. Mit, hogyan, meddig kell megőrizniük? Ez a probléma csak fokozódott, amikor több mint ötven éve a televízió megjelent.
A videórögzítés megjelenése az audiovizuális gyűjtemények szempontjából új problémákat vet fel. Rögzítsék-e az élőadásokat vagy szálljon el az éterben örökre? Gondoljunk bele, hogy mi lett volna, ha nem rögzítik Gobbi Hilda zseniális színházi szerepeit? Vagy azt a pillanatot, amikor az ember először lépett a Holdra? Adás után mennyi idővel törölhető az anyag? Bizonyos őrzési idő után ki dönti el, hogy törlésre kerülhet-e az újra felhasználható hordozó? A nyersanyag állagmegőrzése is fontos kritérium: a film barnul, a videószalag bomlik. Meddig lesz olyan berendezés, amivel a kezdeti időszakban készült felvételek még lejátszhatóak? Az új, digitális komplexumokon a korabeli technikára rögzített anyagok nem alkalmazhatók.
Magyarországon az archiválás központi megszervezése az ötvenes évek közepén került napirendre. A magyar kulturális örökség fontos részét képezik az audiovizuális dokumentumok: az elektronikus médiákban keletkező művek, valamint a különböző archívumokban, magángyűjteményekben őrzött audiovizuális dokumentumok. A műsorgyártók nem mindig archiváltak, de ha igen, akkor sem egységes elvek alapján. Ezek a gyűjtemények egymástól szinte teljesen elszigetelten működnek. A több mint száz év alatt felhalmozódott igen nagy mennyiségű anyag ráadásul különböző típusú hordozón található: 16 - 35 mm-es film, 2 col, 1 col, Umatic, analóg Beta, VHS, stb.
A magyar televíziós műsorszolgáltatók és archívumok többes feladatot kell, hogy ellássanak:
feldolgozás
újrafelhasználás (műsorhoz, vetítéshez)
kutatás biztosítása
értékmegőrzés
felújítás, restaurálás.
Ezen feladatok prioritása attól függ, hogy a sugárzott dokumentum műsorszolgáltató egységhez tartozik-e, vagy könyvtárhoz, esetleg múzeumhoz. A Magyar Nemzeti Filmarchívum és az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteménye esetében az újrafelhasználás háttérbe szorul; megelőzi az értékmegőrzés és a kutatás.
A műsorszolgáltatók esetében az újrafelhasználás a domináns. Itt elsősorban a témák, a vágóképek gyors megtalálása a cél. A közszolgálati televíziók, rádiók esetében érhető tetten leginkább az értékmegőrzési funkció erősödése, különös tekintettel az 1990-es évek második felétől.
Az ideális az volna, ha a műsorszolgáltató számára készített valamennyi anyagot a lehető legmagasabb - ma már digitális formátumban - műszaki színvonalon és megfelelően dokumentálva őrizhetnék meg a televíziók. A valóságban ez a világ egyetlen televíziójában sem valósítható meg. Pénzügyi, működési és technikai megszorítások korlátozzák a megtartott anyag mennyiségét és jellegét. Ilyen körülmények között következetes politikára van szükség a megtartás kiválasztásakor annak érdekében, hogy semmilyen potenciális értékkel rendelkező anyag ne menjen veszendőbe. A kiválasztás az anyag megóvására irányul működési és kulturális célból egyaránt.
A megőrzésnek a műsoranyag valamennyi típusát fel kell ölelnie. Bár bizonyos archívumokban a hangsúlyt a sugárzott műsorokra helyezik - alapvető, hogy a nem sugárzott anyaggal is foglalkozzanak a megőrzés tekintetében, különösen a hír- és a tényfeltáró műsorok területén. A legtöbb műsorszóró szervezetnek alaposan meg kell fontolnia a cégen kívülről vásárolt anyagok beazonosítását és selejtezését, mivel a tulajdonolt jogok befolyásolják, hogy mit tartanak meg. A kiválasztással együtt járó hibák minimálisra csökkentése érdekében az eljárás során figyelembe kell venni a műsorkészítő, az értékesítési, a műszaki szolgáltatásokat ellátó osztályok véleményét.
Az archiválási politikát rendszeresen felül kell vizsgálni. Világosan meg kell állapítani, hogy ki viseli a végleges felelősséget a kiválasztási politika alkalmazásáért. Fontos az is, hogy milyen időkereten belül végzik el a kiválasztást. Bizonyos anyagok hosszú távú archiválási jelentőséggel beazonosításra kerülhetnek még a sugárzást megelőzően is, ezzel szemben más anyagokat már a sugárzás után röviddel selejtezni lehet. A pénzügyi és működési megfontolások, például a videószalag újrahasznosításának igénye miatt, azonnali döntésekre lehet szükség, és biztosítani kell, hogy fennmaradjanak azok az anyagok, amelyek esetében a későbbiekben további értékelés válhat szükségessé.
Az archiválási politika megfogalmazása, kidolgozása és szisztematikus alkalmazása érdekében meg kell állapítani a kiválasztási kritériumokat. A televíziókban az archiválásnak a műsoranyag valamennyi típusát fel kell ölelnie.
"A kiválasztási kritériumok listája a nemzetközi standard szerint:
1./ Valamennyi területen történeti jelentőségű aktualitásokról szóló anyag.
2./ Aktualitásokról szóló anyag hely, tárgy vagy természeti jelenség feljegyzéseként.
3./ Történeti jelentőségű interjúanyag.
4./ Az adott kor véleményeit vagy hozzáállásait jelző interjúanyag.
5./ Művészi jelentőségű irodalmi vagy szórakoztató anyag.
6./ A társadalom történetét illusztráló irodalmi vagy szórakoztató anyag.
7./ Az audiovizuális gyakorlatokat és technikákat illusztráló anyag, beleértve a kereskedelmi és prezentációs anyagokat is." (Európai szemmel. A Televíziós Archívumok Nemzetközi Szövetsége Konferenciája, Budapest, 1997. Jegyzet. 11. o.)
Kiválasztási ajánlások fajta szerint:
Hírek, hírelemzések és kommentárok, aktuális események:
bármilyen témával foglalkozhatnak, a cél csupán az információk továbbítása. Hiányoznak az esztétikai, művészi vagy oktatási célok, valamint a műsorkészítő érzelmi vagy személyes állásfoglalása. A műsorfajta lehet hírközvetítés, aktuális események magazinja vagy hosszabb időtartamú, egy témára koncentráló műsor. A pontosság és a pártatlanság a legfontosabb. Ezeket a szalagokat a tényleges közvetítés feljegyzéseként mindenkor archiválni kell. A szerkesztett tételeket teljes mértékben, átfogóan és alaposan kell archiválni. Ez a fajta anyag gyakran nagyon értékes és igen alkalmas az újbóli felhasználásra.
A Magyar Televízió Rt. a szerkesztett tételes, felvételi nyersanyagból kiválogatott részletek, válogatott hírcsere anyagok, VHS komplett adást tartalmazó nézet kópiát archivál.
Dokumentumfilmek:
a nemzetközi ajánlások valamennyi sugárzott dokumentumfilm megőrzését javasolják. Ezt követi a Magyar Televízió Rt. is.
Tematikus magazinműsorok és viták:
általában a retrospektív válogatás utáni archiválást tekintik irányadónak. A Magyar Televízió Rt. a műsortípusoktól függően részleges vagy teljes folyamatos archiválást biztosít.
Drámai műsorok és előadások:
nemzetközi ajánlás, hogy e műsorszámokat mind meg kell tartani. A Magyar Televízió Rt. is ezt követi.
Szórakoztató műsorok:
cirkuszi előadás, kabaréműsor, talkshow, varieté, popzenei bemutató, koncert... Az országos archívumoknak tükrözniük kell a kultúra e típusát is. A műsorszolgáltató ezzel szemben az újbóli értékesítés, sugárzás lehetőségeit figyelembe véve dönt archiválásukról.
A nemzetközi ajánlás a kiválasztásuknál a következő:
az újrahasznosítandó műsorszámok,
egy-egy típus példái,
a cselekményfejlődés bemutatását szolgáló példák,
olyan bohózatok példái, amelyek társadalmi problémákról festenek képet,
olyan műsorok, amelyek során díjakat adnak át, vagy amelyek különösen rossz kritikát kaptak,
olyan vendégek szereplését, akik hosszan beszélnek karrierjükről, vagy jelentős eseményekről,
a szokatlan vagy jelentős helyszínen zajló előadások
popshow-k.
A Magyar Televízió Rt. gyakorlata szerint ezeket a műsorokat archiválja. Az olyan műsorokat, amelyekben a műsorvezetői összekötőt nem számítva csak az Archívumból kivett - és már korábban eredeti formában megőrzött - blokkok szerepelnek, azokat nem archiválja (például Önök kérték).
Játék- és kvízműsorok :
rövid életűek az újrafelhasználás szempontjából. A többnyire könnyű szórakozást jelentő felvételeket - játékok, lottóhúzások és egyéb szerencsejátékok - akár részben, akár teljes egészében ritkán tűzik újra műsorra. A műsorszolgáltatók általában nem őrzik meg pénzügyi okok miatt e műsorfolyamot. Általában típuspéldákat archiválnak. A Magyar Televízió Rt. is ezt a gyakorlatot követi.
Gyermekműsorok :
valamennyi műsortípust felölelhetik (hírek, sport, szórakozás, stb.), és valamennyi formát felvehetik (dráma, rajzfilm, stb.). A nemzetközi ajánlások valamennyi, a televízió által készített és sugárzott gyermekműsor archiválását ajánlják.
Prezentációk és reklámok :
a reklámok nagy jelentőségűek lehetnek a társadalomtörténet szempontjából. A prezentációkat - állomásbeazonosítók, logók, órák, beállítóábrák, hibajelzések, műsorelőzetesek - mindig a műsorszóró cég készíti, még az is, amely egyébként csak vásárolt anyagot közvetít. A televízióknál - hagyományosan - a legritkábban archiválják a prezentációs anyagokat, annak ellenére, hogy identitásuk fogalmazódik meg ezekben, és a társadalom változásainak kifejezőeszközei, történetének jelképei.
A reklámok mindig a műsorszórón kívül készülnek, amely fizetség fejében sugározza őket. Néhány éve egyre inkább úgy vélekednek a reklámokról, hogy azok kulturális és társadalmi jelentősége ugyanolyan, mint maguké a műsoroké. Saját irodalmuk, kritikáik és díjaik vannak, és ideális esetben archiválási szempontból úgy kellene kezelni őket, mint a műsorokat.
Oktatási műsorok :
valamennyi sugárzott produkciót meg kell tartani és dokumentálni kell a nemzetközi ajánlás szerint. A Magyar Televízió Rt. is e szerint archiválja oktatási műsorait.
Sportesemények :
a sportműsorok mennyisége és ismétlődő jellege miatt válogatásra van szükség. Nem minden sportműsort kell archiválva megőrizni, számos felvétel azonban folyamatos újraközvetítési és potenciális történelmi értékkel bír, ezért szükséges ezek megtartása (például angol-magyar 6:3, Wembley Stadion,1953. november 25.).
A MAGYAR TELEVÍZIÓ RT. ARCHÍVUMÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE
A Magyar Televízió 1957. május 1-én sugározta első adását. Kezdetben a műsorokat két kategóriába lehetett sorolni: élő műsorokra, melyeket nem rögzítettek, és filmre rögzített műsorokra. A Magyar Televízió Archívumát 1960-ban hozták létre.
Jelen szervezeti felépítés szerint az Archívum a Magyar Televízió Rt. Kulturális Igazgatóságához tartozik. Szervezeti felépítése a következő:
Gyűjteményi Osztály:
Híradó Archívum: a Magyar Televízió Híradója 1957. július 2-án sugározta első adását. A szerkesztőség ekkor létrehozta saját archívumát. Itt a mai napig az elmúlt évek minden riportja megtalálható, többek között a már megszűnt műsorok is (A Hét, Aktuális, Kék fény)
Regionális Híradó Archívum: a budapesti stúdió anyagait a Szabadság téri épületben őrzik, a vidéki stúdiók (Pécs, Szeged, Debrecen) anyagaikat az aktuális év végéig helyben őrzik, azután elküldik a Szabadság téri épületbe.
Sajtó Archívum: a médiáról hírt adó, az elektronikus és írott sajtóban megjelenő cikkeket, interjúkat őrzi.
Archiváló csoport: az Archívum megalakulásakor ugyanazt a tematikát alkalmazták, mint a könyvtárakban használatos katalógusrendszer. E szerint a műsorok archiválása az alábbiak alapján történt: szakkatalógus, címkatalógus (filmek nyilvántartása címek szerint), személyi katalógus (írók, rendezők, szereplők, alkotók), snittek nyilvántartása (amit látunk a felvételeken) és nemzetiségi katalógus (vásárolt filmek). Ezt az ETO-rendszert 1986. december 1-ig használták. Ekkor vezették be a számítógépes nyilvántartó és tájékoztató rendszert az UNESCO által ajánlott és díjmentesen biztosított ISIS rendszerre alapozva.
Szolgáltató Osztály:
Archív Kiíró: külső és belső gyártású műsorok számára készítenek átírásokat 2 col, 1 col, analóg és Digit Beta hordozókról.
Hírkiíró: belső gyártású műsorok részére készítenek vágóképgyűjtő kazettákat analóg Beta és Umatic hordozókról.
Videó Restauráló: itt történik a Magyar Televízióban készült összes mágneses adathordozóra rögzített műsorok archiválása digitális Beta szalagokra, az értékmentési projekt szempontjait figyelembe véve.
Filmrestauráló: a korábban filmre rögzített (negatív, illetve fordítós) anyagok restaurálása és mentése.
Filmátíró: a régi filmeket írják át műsorkészítés céljára filmszalagról Beta SP kazettára.
Filmlabor: a filmszalagok restaurálásának előkészítése történik: portalanítás, különböző szennyező anyagoktól való mentesítés.
Sport Archívum:
Az Archívum fennállása óta külön egységként működik.
A Központi Archívum ISIS számítógépes rendszerén belül kereshetők az itt archivált tekercsek.
Fotótár:
Az első negatívokat 1959 óta őrzik. Jelenleg megközelítőleg százezer darab papírképet és kétszer ennyi negatív kockát őriz a Fotótár. A televíziózás kezdeti időszakában külső fotósok, a 60-as évek elejétől a Magyar Televízió Fotó Osztályának munkatársai készítették a felvételeket. A Magyar Televízió megrendelésére, MAFILM gyártásban készült filmeket a MAFILM fotósai dokumentálták az utókor számára.
Raktárak:
- Központi Gyűjteményi Tár: polcokon könyvtári rendszernek megfelelően tárolnak százharmincezer doboz filmet, ötvenötezer 1 col-os tekercset és több tízezer analog és digit Beta szalagot.
- Videószalagtár: tárolja a beszerzett szalagokat, illetve kazettákat. Biztosítja a rendelkezésre álló állományból a nyers- és munkaszalagokat/kazettákat, beleértve a vidéki stúdiókat is.
Videószalag Előkészítő:
Archiválja az elkészült adásanyagokat, és a megfelelő törzslap (1. sz. melléklet) alapján bevételezi. Kapcsolatot tart a Programszerkesztőséggel a napi, valamint a heti műsorrendhez tartozó tekercs/kazetta számokat egyezteti. Kiemelt szerepe van a napi adásanyagok I.-II. program lebonyolításra való juttatásában. Az elfogadott elsőhetes műsor szerint összekészíti és eljuttatja az I.-II. programra a heti adásanyagokat, majd onnan elszállítja. A csoportvezető végzi a számítógépes nyilvántartással kapcsolatos adatok rögzítését.
Központi Könyvtár:
A Magyar Televízió Szabadság téri épületében működik. A könyvek mellett őrzik a Magyar Televízió fennállása óta az összes tv-játék forgatókönyvét.
Hangtár:
Főképp zenei felvételeket őriznek, és ide kerülnek az irodalmi művek is bakelit lemezen, 6,25 mm-es magnószalagon, audiokazettán és CD-n.
Irattár:
Az 1995/61. tv. szól az irattárakról. Ennek alapján kellene működni a Magyar Televízió Irattárának, amely jelenleg rendezés alatt áll a 2002. augusztus 1-én született Magyar Televízió Rt. Iratkezelési és Irattári Terve alapján.
A Magyar Televízió Rt. Archívuma közel százötvenezer doboz filmet, több tízezer mágneses szalagot őriz, köztük az 1960-as létrehozása előtt, az 1957-től keletkezett filmeket is. A közel 50 éves Magyar Televízió Rt. Archívumában az ország legnagyobb kor-, művészet-, kultúr- és televíziótörténeti gyűjteménye található. A filmes hordozóra rögzített anyagok több mint tizenháromezer, a videóhordozón megőrzött anyagok pedig százötvenkétezer óra műsort tartalmaznak.
Az 1990-es évek elejéig minden anyagot eredeti, vagyis rögzített formában őrzött a Magyar Televízió. A felvett anyagok állapotromlása miatt 1994-95-ben a videómentés és felújítás feltételeit teremtette meg közel 50 milliós beruházással a Magyar Televízió. A filmállomány restaurálására közel 300 millió forint invesztálásával 1999-ben készült el a Magyar Televízió Filmrestauráló műhelye.
A Magyar Televízió Rt. Archívuma a médiatörvényben előírtak szerinti "Archiválási Szabályzat" alapján működik: archiválni kell a Magyar Televízió Rt. szerkesztőségei által gyártott, illetve gyártatott és átvett, a médiatörvényben meghatározott műsorszámokat - függetlenül az előállítás technikájától és a műsorszám hordozóanyagától -, valamint attól, hogy a műsor ténylegesen adásba került-e. Ugyancsak archiválni kell a műsorszámhoz fel nem használt felvételeket, továbbá az ahhoz tartozó dokumentumokat (képanyag, írásos, fotó, zenei és egyéb hanganyag) feltéve, hogy mindezek kulturális értékűek vagy történelmi jelentőségűek.
A külső megrendelésre gyártott műsorszámokat is archiválni kell azzal, hogy ezek további felhasználására a gyártásra vonatkozó szerződés rendelkezései az irányadók.
Az MTV Rt.-ben egy Központi Archívum működik, és ide kell elhelyezni minden archív anyagot.A műsorszámot olyan kísérő okmányokkal együtt kell átadni az Archívumnak, amelyek az Archívum nyilvántartási és dokumentálási alapjául szolgálnak. A műsorszám kísérő okmányának tartalmaznia kell a műsorszámmal kapcsolatos jogokat és esetleges korlátozásokat is. Az Archívum nyilvántartást vezet, és az egyes műsorszámtípusoknak megfelelő mélységű és rendszerű dokumentációt készít. Ezek lehetővé teszik a műsorszámok gyors és pontos visszakeresését, valamint tartalmuk megállapítását, az egyes műsorszámrészek fellelhetőségét, hozzáférhetőségét. A produkciók a nyilvántartási rendszerben az Archívum tájékoztató-kereső részlegeinél informálódhatnak, illetve kereshetnek. Az itt talált javaslatok alapján döntenek arról mely műsorszámokat szeretnék megtekinteni.
VIDEÓ RESTAURÁLÁS
A '70-es évek közepére váltja fel szinte végérvényesen a filmet a videórögzítés. A videótechnika fejlődése az elmúlt, közel 35 évben nem olyan egyenes vonalú, mint a filmnél. Szinte évtizedenként változnak a technikai eszközök és az audiovizuális információk hordozóinak (szalagok) mérete és egyéb technikai jellemzői. A 2 col-os technikát felváltotta az elsősorban aktuális és hírműsoroknál használatos Umatic, majd ezt követte az 1 col, analóg Beta, Beta SP, Digit Beta.
A videós értékmentés elsődlegesen megoldandó feladata az, hogy különböző típusú hordozókról az anyagokat egységes szalagtípusra mentse át, hogy ezek a 21. században is lejátszhatók legyenek, amit két dolog veszélyeztet. Az egyik a gépek állapotának romlása, alkatrészhiány, a berendezések, illetve alkatrészek gyártásának megszűnése. A másik a hordozók minőségének romlása (porlik, szakad, összeragad).
A cél természetesen a teljes állomány megmentése, de a Magyar Televízió Rt.-nek jelenlegi kapacitása ezt a célt biztonsággal garantálni nem tudja.
FILMEK RESTAURÁLÁSA A MAGYAR TELEVÍZIÓ RT.-BEN
A filmrestaurálás összetett feladat. A fő cél az eredeti állapot visszaállítása, vagy annak megközelítése, és ehhez nagyon sokféle módon lehet eljutni. A hagyományos filmrestaurációs eljárás során a végtermék egy regenerált, vagy újrakopírozott filmszalag, amely lehetőleg veszteség nélkül visszaadja az eredeti kép- és hangminőséget.
A film restaurálása két jól elkülöníthető fázisból áll: az eredeti filmes hordozó fizikai restaurálása, ezt követi a kép digitális helyreállítása. Ezek során a karcok és más fizikai sérülések nyomait szüntetik meg. Végül a da Vinci
korrektor segítségével, az eredeti színek helyreállításával fejeződik be a felújítás.
Speciális feladatot jelent az 1957-1970 között élőben közvetített színházi előadások filmes telerecording felvételének restaurálása. A számtalan restaurált színházi előadás közül külön említést érdemel: Az ügynök halála, Csárdáskirálynő, Az ifjúság édes madara, "Mário és a varázsló, Hamlet, valamint a Három nővér. A sikeres televíziós adások közül a Szilveszter, Ki mit tud?, a Táncdalfesztivál már restaurált kópiával rendelkezik.
AZ ARCHIVÁLÁS JÖVŐJE
Magyarországon több éve folyik a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) tervezése, az ehhez szükséges törvényi háttér megteremtése. Az ehhez szükséges törvényi hátteret 2004 decemberében megteremtették.
Lehetséges lesz a NAVA gyűjtőkörébe vont audiovizuális dokumentumok és az ehhez kapcsolódó metaadatok tudományos és oktatási területen való on-line elérésének lehetősége.
Magyarországon több állami és magán intézmény is foglalkozik audiovizuális dokumentumok archiválásával (pl.: Magyar Televízió Rt., kereskedelmi televíziók, Duna TV, Magyar Rádió, Magyar Filmintézet, Országos Széchényi Könyvtár, Néprajzi Múzeum, Magyar Távirati Iroda, Színházi Intézet, stb.). Ezeknek az intézményeknek az archiválási munkája nem egységes, ami fontos volna a tárak közötti átjárhatóság szempontjából. További problémát jelent, hogy ezek az archívumok nincsenek vagy csak részben vannak felkészülve a nyilvános szolgáltatásra.
"Az audiovizuális kulturális örökség rendszeres és ellenőrzött megőrzése, a szabványosított technológiájú audiovizuális archiválás, valamint a nyilvános hozzáférés igénye kirajzolja egy olyan jelentős anyagi háttérrel rendelkező, szilárd jogi alapon álló központi intézmény funkcióját, amely már Európa több országában is létezik (pl.: Franciaország, Nagy Britannia, Svédország), és amelynek létrehozása egy Európa Tanácsi ajánlás tárgya. Egy ilyen intézmény létrehozása sürgető feladattá vált. Sürgető azért, mert:
A kereskedelmi televíziózás megindulásával semmiféle szabályozás nem született az elkészült anyagok kezelését illetően, így a dokumentumok megőrzése az egyes társaságok anyagi és intellektuális lehetőségeinek véletlenszerűségére van bízva.
A rendszerváltás óta elmúlt 14 év alatt számos olyan médiában keletkezett dokumentum semmisült meg, amely a történelmi feldolgozás és a kulturális emlékezet számára felbecsülhetetlen értéket képvisel. Meg kell állítani a történelmi értékű audiovizuális dokumentumok elkallódásának folyamatát.
A húsz-harminc éve keletkezett audiovizuális dokumentumok a hordozó rövid élettartama miatt ma jutottak el a teljes fizikai megsemmisülés határához. Egységes rendszerű és korszerű technológiai megőrzésük sürgetően aktuális." (Nemzeti Audiovizuális Archívum Előkészítő Tanulmány. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Informatikai Központ Média Laboratórium, Budapest, 2000. 22. o.)
Az évek óta anyagi gondokkal küzdő Magyar Televízió Rt. helyzete természetesen kihat az Archívum működésére is. Az Archívumban felhalmozott tekercsek jó része veszélyeztetett állapotban van, restaurálásuk megkezdődött, de nincs elegendő anyagi forrás a munka megfelelő elvégzéséhez. Ráadásul közel sem ideális körülmények között tárolják a felvételeket, amióta az MTV Rt. eladta az Archívumnak helyet adó épületet. Jelenleg a Szabadság téri központ 17 különböző helyiségében helyezték el a dobozokat. Így arra sincs mód, hogy optimális 0-5 Celsius-fokos hőmérsékletet biztosítsanak az Archívumban fellelhető anyagok számára.
Éppen ezért lenne szükség arra, hogy a mentést, digitalizálást föl lehessen gyorsítani, 3 műszakban lehessen végezni több gépen. Így 4-6 év alatt át lehetne menteni az Archívum anyagát olyan korszerűbb hordozókra, amelyek a következő 40-50 évre biztosítják ezeknek az anyagoknak a megmaradását, ugyanis elképzelhetetlen, hogy a 20. század második felének eseményeiről ne maradjanak meg audiovizuális információk az utódok számára.